Szent Kristóf Vendégház Zamárdi

  • Terület: Zamárdi, Somogy, Magyarország
Ahogy már megszokhatták, akik követik a Szt. Kristóf Rendezvényközpont és Pincészet tevékenységét és folyamatos átalakulását, újabb élménnyel gazdagodhatnak, ha ellátogatnak hozzánk.

Mint egy négy éves (kisebb-nagyobb) fejlesztést megvalósítva a Szt. Kristóf élményt tovább fokozva célkitűzésünk továbbra is az, hogy szeretnénk a látogatóinkat az eredeti vidéki hangulat és életérzés pillanataival lenyűgözni. Annak érdekében pedig, hogy kedves vendégeink minél több időt tudjanak tölteni lankás hegyoldalakkal tarkított, szőlőlugasokkal és színes virágokkal, fákkal övezett környezetben, megnyitottuk a Szt Kristóf Vendégházat a közönség és a vendégeink számára.

A Szt. Kristóf Vendégház az ősi borospince és borozó felett elhelyezkedő régi ház ódon falait valamint a kilátását a vidéki szőlősre megtartva került kialakításra. Belső és külső jegyei tükrözik a vidékre jellemző hangulatot és szeretetet.
Természetesen a kor modern kényelmét is elrejtettük a Szt. Kristóf Vendégház falai között. Egyben törekedtünk arra, hogy nyugodt családias, vagy akár romantikus idillben tudják vendégeink eltölteni a pihenésre szánt időt.

Mi a Szt.Kristóf Rendezvényközpont és pincészet területén elhelyezkedő Szt Kristóf Vendégházra nem csupán szálláshelyként tekintünk. Hanem az inkább kiegészítése vagy akár beteljesedése a Szt Kristóf balaton-vidéki élménynek.....
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Wellness szolgáltatások
8 szoba, 16 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Rider Beach Balatonszemes
    Rider Beach Balatonszemes
    Szobakiadás Balatonszemes (Somogy)
    Közvetlenül a Balaton partján két újonnan épült épületben 18 db szoba, 1 db egy háloszobás és 1 db két hálószobás apartman közül választhatnak vendégeink. Szobáink és apartmanjaink nagyon tágasak, légkondicionáltak és önálló modern fürdőszobával, tv ...
  • Barbara Vendégház Balatonszemes
    Barbara Vendégház Balatonszemes
    Szobakiadás Balatonszemes (Somogy)
    Balatonszemesen vendégházban csendes helyen 3 ágyas szobák, a szobákhoz saját fürdő és terasz kapcsolódik. A közös használatú konyha, étkező jól felszerelt, főzési lehetőség, mikró-sütő, hűtőszekrények, vízmelegítő. Az udvaron grillkemence. Zárt park...
  • Horváth Apartman Balatonkeresztúr
    Horváth Apartman Balatonkeresztúr
    Szobakiadás Balatonkeresztúr (Somogy)
    Családi házunk csendes, nyugodt környéken helyezkedik el Balatonkeresztúr község területén, nagyon közel Balatonmáriafürdőhöz. 5 perc séta, kb. 300 m, a két község egybe épült Nagy udvarral parkolás az udvarban medencével, filagóriával, szalonnasütőv...
  • Hurrá Nyaralunk Apartmanház Balatonboglár
    Hurrá Nyaralunk Apartmanház Balatonboglár
    Szobakiadás Balatonboglár (Somogy)
    Az apartmanház Balatonbogláron található, 1200 méterre a Platán strandtól. Ezt a partszakasz a Balaton egyik ékessége. A közelben van a méltán híres Gömbkilátó és extrém park. Az apartmanház két szinten 10 fő befogadására alkalmas. 5 szoba, 2 tágas n...
  • Sunshine 208 Apartman Balatonszárszó
    Sunshine 208 Apartman Balatonszárszó
    Szobakiadás Balatonszárszó (Somogy)
    Ingyenes parkolás Ingyenes WIFI Wellness szolgáltatások Ingyenes légkondícionálás Saját étterem 1 apartman, 2 férőhely
  • Napsugár Club és Panzió Fonyód közvetlen a Balaton partján
    Napsugár Club és Panzió Fonyód közvetlen a Balaton partján
    Szobakiadás Fonyód (Somogy)
    10 hektáros, jól karbantartott zöld oázis saját stranddal a Balatonon. A Club területe számos parcellából és sátorhelyből áll, melyek között van részben naposabb és árnyékosabb elhelyezkedésű is. Alkalmas lakókocsikhoz, sátorokhoz és mindössze csak 2...