Retki Apartman Zamárdi
- Terület: Zamárdi, Somogy, Magyarország
Az apartman nem közvetlen partközelben, ám meglehetősen frekventált helyen fekszik, a Kő-hegyre felinduló lejtős utcán. A városközpont egy kilométeres távolságban van, és a boltok, éttermek és egyéb látnivalók sincsenek messzebb. A vízpart körülbelül 1,2 kilométerre van, gyalog 10-15 perc alatt kényelmesen megközelíthető, akár strandpapucsban is. A nagystrandon kívül Zamárdi kulturális látnivalói, mit a kilátó, a tájház, vagy a pincesor is gyalogszerrel elérhetők, hiszen pár száz méteren belül vannak.
A telken a tulajdonosi családi házat, valamint az apartman épületét egy rusztikus, kellemes hangulatú kert és udvar veszi körül, mely az üdülőövezettől távol csendes kikapcsolódásnak adhat helyet. Maga az apartman tetőtéri kialakítású, ahova egy lépcső vezet fel a ház oldalán.
Belépve rögtön a konyhában találjuk magunkat, ahol van lehetőség főzésre, és kisebb konyhai tevékenységek elvégzésére, továbbá hűtővel és mikróval is felszerelt.Innen jobbra az első ajtón túl van a fürdőszoba, WC-vel és a zuhanyzóval. Emellett a további két ajtó a két hálószobára nyílik, melyek egymás tükörképei. Ezek két-két ággyal, valamint a megfelelő bútorzattal felszereltek. Itt találhatók a légkondícionálók is. A szobákból egy-egy ajtó nyílik a közös erkélyre, mely fedett és ahol négy ember kényelmesen elfér. Innen szép kilátás nyílik a kertre és Tihany egy röpke csücskére is.
Az apartman, a négyfős családokat, valamint a fiatal nyaraló társaságokat várja, vagy akár azokat az embereket ak...

Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Nyitvatartás: június 1. - szeptember 30.
Ingyenes légkondícionálás
1 apartman, 4 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
Nyitvatartás: június 1. - szeptember 30.
Ingyenes légkondícionálás
1 apartman, 4 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Rider Beach BalatonszemesSzobakiadás Balatonszemes (Somogy)Közvetlenül a Balaton partján két újonnan épült épületben 18 db szoba, 1 db egy háloszobás és 1 db két hálószobás apartman közül választhatnak vendégeink. Szobáink és apartmanjaink nagyon tágasak, légkondicionáltak és önálló modern fürdőszobával, tv ...
-
Barbara Vendégház BalatonszemesSzobakiadás Balatonszemes (Somogy)Balatonszemesen vendégházban csendes helyen 3 ágyas szobák, a szobákhoz saját fürdő és terasz kapcsolódik. A közös használatú konyha, étkező jól felszerelt, főzési lehetőség, mikró-sütő, hűtőszekrények, vízmelegítő. Az udvaron grillkemence. Zárt park...
-
Horváth Apartman BalatonkeresztúrSzobakiadás Balatonkeresztúr (Somogy)Családi házunk csendes, nyugodt környéken helyezkedik el Balatonkeresztúr község területén, nagyon közel Balatonmáriafürdőhöz. 5 perc séta, kb. 300 m, a két község egybe épült Nagy udvarral parkolás az udvarban medencével, filagóriával, szalonnasütőv...
-
Hurrá Nyaralunk Apartmanház BalatonboglárSzobakiadás Balatonboglár (Somogy)Az apartmanház Balatonbogláron található, 1200 méterre a Platán strandtól. Ezt a partszakasz a Balaton egyik ékessége. A közelben van a méltán híres Gömbkilátó és extrém park. Az apartmanház két szinten 10 fő befogadására alkalmas. 5 szoba, 2 tágas n...
-
Sunshine 208 Apartman BalatonszárszóSzobakiadás Balatonszárszó (Somogy)Ingyenes parkolás Ingyenes WIFI Wellness szolgáltatások Ingyenes légkondícionálás Saját étterem 1 apartman, 2 férőhely
-
Napsugár Club és Panzió Fonyód közvetlen a Balaton partjánSzobakiadás Fonyód (Somogy)10 hektáros, jól karbantartott zöld oázis saját stranddal a Balatonon. A Club területe számos parcellából és sátorhelyből áll, melyek között van részben naposabb és árnyékosabb elhelyezkedésű is. Alkalmas lakókocsikhoz, sátorokhoz és mindössze csak 2...