Levendula Vendégház Lovas

  • Terület: Lovas, Veszprém, Magyarország
Vannak otthonok, ahová, ha belép az idegen, az a különös érzete támad, mintha hazaérkezett volna. Így voltunk ezzel mi is, amikor ránk talált ez a gyönyörű parasztház Lovason, a Balaton-felvidéki falucskában. Megérkeztünk, régóta lelkünkben szunnyadó közös álmunk, itt tudjuk valóra váltani. Évek óta a szomszédos, Hild díjas faluban, Paloznakon élünk. Úgy találjuk, kevés olyan település van, mint Lovas és Paloznak, ahol mind a házakban, mind a faluképben a hagyomány és az újszerűség ily harmóniában találkozik. A vendégházban jól elszeparáltak az egyes funkciók, az 5 hálószoba 5 fürdőszobával, valamint a 2 étkező-konyha igazán kényelmessé teszi 12-16 fős társaságok, vagy nagy családok számára a nálunk töltött pihenést. A teakonyhában reggeli készítés, kisebb főzés lehetséges, a nagy közösségi tér étkezőként szolgál, de egyéb együttlétek céljára is kiválóan alkalmas. TV-k, hűtő (+fagyasztók), vezeték nélküli, nagy sebességű internet van a vendégház teljes területén, valamint mind a 4 tetőtéri hálószoba légkondicionált. A hálószobákban széfeket helyeztünk el, hogy vendégeink értéktárgyaikat is biztonságban tudhassák. A levendula, mely oly szépen díszlik ezen a környéken, meghatározó a kertben, pincénk tetején üde lila színfoltot képez, így lett a Vendégház névadója is. Van egy pétanque pályánk, melyet a korábbi tulajdonosok, a kedves francia-magyar házaspár iránti tiszteletünk és szeretetünk jegyében őriztünk meg. Az öreg diófánál grillezni, sütögetni lehet és jó idő esetén a sző...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Wellness szolgáltatások
Ingyenes légkondícionálás
7 szoba, 18 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Nyírfa Vendégház Csopak
    Nyírfa Vendégház Csopak
    Szobakiadás Csopak (Veszprém)
    Csendes, nyugodt környezetben szeretne pihenni? Nyaraljon a magas fák hűvös árnyékában vadonatújan épült Nyírfa Vendégházban. A Lőcedombi út Csopak szélén egy festői völgyre néz, szemközt Paloznak apró település látszik a templommal, melynek helyén m...
  • Balaton-felvidéki Hétkanyar Vendégház 5 szobával
    Balaton-felvidéki Hétkanyar Vendégház 5 szobával
    Szobakiadás Nagyvázsony (Veszprém)
    A Balaton-felvidéki Hétkanyar Vendégház nevét a Nagyvázsonyt Vigántpetenddel összekötő kanyargós, szerpentines útról kapta. A 2011-ben épített, minden igényt kielégítő 15 +2 fős önálló vendégház 5 fürdőszobás szobával, jól felszerelt konyhával, 20 fő...
  • Sárga Apartmanház Balatonfüred
    Sárga Apartmanház Balatonfüred
    Szobakiadás Balatonfüred (Veszprém)
    Nyugodt kellemes környezetben, kb. 750m-re a vízparttól, 200m-re a központtól helyezkedik el a családi ház, ahol igényesen felszerelt klimatizált szobák mellé konyhát, illetve svédasztalos reggelit biztosítunk a családias hangulatot kedvelő vendégein...
  • András Nádfedeles Vendégház Tihany 4 szoba
    András Nádfedeles Vendégház Tihany 4 szoba
    Szobakiadás Tihany (Veszprém)
    A Balaton legvonzóbb településén, Tihanyban áll szőlőlugasos házunk, ahol akár 14 fő t is el tudunk helyezni. Házunk igényes és tiszta, családias légkörű. Áraink mérsékeltek. A Belső-tó horgász paradicsom tőszomszédságában házunk tetőtere remek lehet...
  • Csernai Villa Balatonfüreden a strandtól 400m-re
    Csernai Villa Balatonfüreden a strandtól 400m-re
    Szobakiadás Balatonfüred (Veszprém)
    Balatonfüred, 6 apartman, 16 férőhely. A Csernai Villa Balatonfüred egyik legszebb pihenő, üdülő övezetében található a 71-es főközlekedési út és a balatonpart között. Balatonfüred keleti részén, pár száz méterre fekszik a strandoktól és az arácsi be...
  • Lesence Major Lesencetomaj
    Lesence Major Lesencetomaj
    Szobakiadás Lesencetomaj (Veszprém)
    Idill a Balaton-felvidéken a Badacsony lábánál patinás hangulat méteres falak romantikus árnyékában, korok igézete, stílusos pihenés. és rusztikus romantika a nyugalom szigetén. Lesence Major egykori malomépületének méteres falai több száz éves múltr...