Kemencés Vendégszállás Mikóháza
- Terület: Mikóháza, Borsod-Abaúj-Zemplén, Magyarország
Mikóháza községet a Zemplén kapujának is nevezik. Ezen a településen található a Kemencés Vendégszállás. A több mint 700 éves település az elmúlt években a turisztika irányába fordult és megpróbálta minél érdekesebbé alakítania települést az ide látogató vendégek számára. A szálláshely 2002-ben kialakított vendégház, mely 2014-ben, majd 2020-ban felújításra került. A három szobás vendégház 9 fő befogadására alkalmas. Minden szobához külön zuhanyzós fürdőszoba tartozik. A szálláshely akadálymentesített, így egy külön lakrész biztosított a mozgásukban korlátozott vendégeknek. Egy teljesen felszerelt konyha és egy ebédlő, valamint egy melegítő konyha tartozik még a szálláshoz. Az udvar parkosított, zárt parkolót biztosít. Lehetőség van kerti partik rendezésére. A település központjában található egy csendes utcán, ahonnan minden könnyen megközelíthető. 2015. áprilisában megkapta a 4 napraforgós besorolást, valamint az itt megszálló vendégek is pozitív értékeléssel részesítették a vendégházat. A településen lehetőség van 6 tanösvényen való túrázásra, helyi termékek vásárlására valamint kóstolására. A környék látványosságai között szerepel a Füzéri Vár, a Füzérradványi Károlyi kastély. Kirándulási és sportolási lehetőségek Kőkapun és a sátoraljaújhelyi kalandparkban. OTP SZÉP kártya elfogadó hely. Bankkártyás fizetési lehetőség. Kerékpárok ingyenes használata. 2020-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Családbarát szolgáltató hely bronz fokozatának minősítését nyertü...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP
Nyitvatartás: március 20. - november 5.
3 szoba, 9 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP
Nyitvatartás: március 20. - november 5.
3 szoba, 9 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Petya Vendégház SárospatakSzobakiadás Sárospatak (Borsod-Abaúj-Zemplén)Csendes festői táj a háttérben hegyek, és a tokaji szőlészet látképe. Csendes utca, Termál fürdő 3perc sétálva. Sárospataki vár, étterem, kávézó, élelmiszer boltok. Hegyi túra, séta hajókázási lehetőség, városnézés, bicikli út Hollóházáig kiépítve. M...
-
Mókus tanya Vendégház VágáshutaSzobakiadás Vágáshuta (Borsod-Abaúj-Zemplén)Vágáshuta, ez a kis hegyi település a zempléni erdők között megbújva, csendes, egészséges levegőjű környezetben fekszik. Eme kis hegyi faluban minden vágyunk olyan hely létrehozása, ahol a vendég feltöltődhet, egy kicsit kiszabadulhat a rohanó világb...
-
Urbán Vendégház HangonySzobakiadás Hangony (Borsod-Abaúj-Zemplén)Az Urbán Vendégház, Észak-Magyarország nyugati részén, Hangony településen fekszik, kisebb - nagyobb hegyvonulatok völgyében. A szálláshely újonnan épült, a nagyváros zajától távol nyugodt környezetben a főút mellett található. A vendégház 12 fő befo...
-
Apollo Vendégház EdelénySzobakiadás Edelény (Borsod-Abaúj-Zemplén)Az Apollo Vendégház Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Aggteleki Nemzeti Park kapujában található Edelény kisváros központjában helyezkedik el. 14+2 fő elszállásolására alkalmas: 1 db apartman felszerelt konyhával és fürdőszobával, valamint 3 + 1 külö...
-
Gyula Vendégház SajószögedSzobakiadás Sajószöged (Borsod-Abaúj-Zemplén)Tiszaújvárostól 3 km-re Sajószögeden falusias környezetben 3 szobás ház 9 fő részére. A vendégház elsősorban cégek dolgozói, és baráti társaság számára alkalmas hosszútávon. A 3 db szobához egy zuhanyzós fürdőszoba és egy konyha tartozik teljes felsz...
-
Van Egy Ház VendégházErdőhorvátiSzobakiadás Erdőhorváti (Borsod-Abaúj-Zemplén)Szálláshelyünk a Zemplén szívében, Erdőhorvátiban, a Komlóska felé vezető Egres utca egyik csendes részén található. A szálláshelyen három szobában összesen kilenc vendég fér el, illetve egy három fős szoba plusz egy fő gyermek részére pótágyazható. ...