Élményvölgy Tábor Kőröshegy
- Terület: Kőröshegy, Somogy, Magyarország
Az Élményvölgy Gyermek-és Ifjúsági Tábor a Balaton déli partján, Kőröshegyen található, Balatonföldvár közelében. Egész évben várjuk gyermek és ifjúsági csoportok, családok, baráti társaságok jelentkezését. A tábor épületében 10 szoba áll rendelkezésre, a hálótermekben emeletes ágyak, és normál ágyak vegyesen találhatók, 6-8 személy elhelyezésére alkalmasak.
A szobákhoz nemenként elkülönített, közös fürdőszoba tartozik, mely a folyosóról érhető el. Ezen kívül még egy három ágyas szoba áll rendelkezésre, melyhez külön fürdő/wc tartozik (vele szemben a folyosón). Számos programlehetőséget kínálunk, akár helyben is. A faluban horgásztó, a táborhelyen előre egyeztetett időpontban csoportok számára természetismereti túra, kézműves foglalkozások, íjászat, és szabadidős játékok várják az érdeklődőket.
De a környéken nagyszerű gyalogtúrákat, biciklitúrákat is tehetnek a látogatók. A közeli Balatonföldváron, Szántódpusztán lehetőség van kulturális programokra, illetve Balatonföldváron strandolásra, hajókázásra is. A szálláshelyen csoportoknak (minimum 20 fő esetén) étkezést tudunk biztosítani, de kérjük ilyen jellegű kérését előre jelezze.

Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H, MBH
Ingyenes ping-pong használat 30 perc
10 szoba, 67 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H, MBH
Ingyenes ping-pong használat 30 perc
10 szoba, 67 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Rider Beach BalatonszemesSzobakiadás Balatonszemes (Somogy)Közvetlenül a Balaton partján két újonnan épült épületben 18 db szoba, 1 db egy háloszobás és 1 db két hálószobás apartman közül választhatnak vendégeink. Szobáink és apartmanjaink nagyon tágasak, légkondicionáltak és önálló modern fürdőszobával, tv ...
-
Barbara Vendégház BalatonszemesSzobakiadás Balatonszemes (Somogy)Balatonszemesen vendégházban csendes helyen 3 ágyas szobák, a szobákhoz saját fürdő és terasz kapcsolódik. A közös használatú konyha, étkező jól felszerelt, főzési lehetőség, mikró-sütő, hűtőszekrények, vízmelegítő. Az udvaron grillkemence. Zárt park...
-
Horváth Apartman BalatonkeresztúrSzobakiadás Balatonkeresztúr (Somogy)Családi házunk csendes, nyugodt környéken helyezkedik el Balatonkeresztúr község területén, nagyon közel Balatonmáriafürdőhöz. 5 perc séta, kb. 300 m, a két község egybe épült Nagy udvarral parkolás az udvarban medencével, filagóriával, szalonnasütőv...
-
Hurrá Nyaralunk Apartmanház BalatonboglárSzobakiadás Balatonboglár (Somogy)Az apartmanház Balatonbogláron található, 1200 méterre a Platán strandtól. Ezt a partszakasz a Balaton egyik ékessége. A közelben van a méltán híres Gömbkilátó és extrém park. Az apartmanház két szinten 10 fő befogadására alkalmas. 5 szoba, 2 tágas n...
-
Sunshine 208 Apartman BalatonszárszóSzobakiadás Balatonszárszó (Somogy)Ingyenes parkolás Ingyenes WIFI Wellness szolgáltatások Ingyenes légkondícionálás Saját étterem 1 apartman, 2 férőhely
-
Napsugár Club és Panzió Fonyód közvetlen a Balaton partjánSzobakiadás Fonyód (Somogy)10 hektáros, jól karbantartott zöld oázis saját stranddal a Balatonon. A Club területe számos parcellából és sátorhelyből áll, melyek között van részben naposabb és árnyékosabb elhelyezkedésű is. Alkalmas lakókocsikhoz, sátorokhoz és mindössze csak 2...