Hotel Unicornis Eger

  • Terület: Eger, Heves, Magyarország
Év Szállása 2019, Népszerűségi Díj I. helyÜdvözöljük szállodánkbanEgerben a Hibay Károly utcában, a sarkon a 2-es szám alatt ma a Hotel Unicornis háromcsillagos, 38 összkomfortos szobával rendelkező háromemeletes épülete áll, s ebben található az Unicornis Étterem is. Hajdan, 1997 előtt az egészet Unicornis szállodának hívták, mely elnevezés Eger ősi hagyományát őrzi. Az Unicornis, azaz az egyszarvú ugyanis a város címerének fõ alakja, amely a gyorsaság és erő szimbóluma volt, de a középkori emblémákon, festményeken az erkölcsi tisztaság védőjeként is ábrázolták. Az Unicornis szállót az 1960-as évek végén építették, és 1969. október 3-án nyílt meg. Hogy előtte mi volt a helyén, azt bizony pontosan lehet tudni: itt állt egy óriási nagy zsinagóga, melyet 1913. szeptember 18-án avattak fel. Az egri Unicornis Hotel szállodából a város legfontosabb nevezetességei, múzeumai, belvárosi szórakozóhelyei és éttermei gyalogosan megközelíthetők. Két percnyi séta innen Eger szíve, a Dobó tér. A nyugalomra vágyóknak a szintén közeli Érsekkert nyújt kikapcsolódási lehetőséget. Közvetlenül a park mellett található Eger népszerű termálvízü strandja, a szállodától 500 méterre. A szállodában 39 modern berendezéssel ellátott szoba (3 egyágyas, 30 kétágyas, 4 háromágyas, 2 apartman) maximum 83 vendég fogadására alkalmas. Az egyágyasszobáinkból 2 dbilletve a háromágyas szobáinkból 1 db kivételével az összes többi légkondicionált, zuhanyzóval, WC-vel, hajszárítóval, telefonnal, minibárral, műholdas...
Összefoglaló
Parkolási lehetőség (fizetős)
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Wellness szolgáltatások
Ingyenes légkondícionálás
Saját étterem
Ingyenes jacuzzi használat, ingyenes szauna használat, ingyenes konditerem használat, ingyenes prospektus a környék látnivalóiról
Macska, kutya bevihető (fizetős)
48 szoba, 130 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Lifestyle Hotel Mátra Mátraháza
    Lifestyle Hotel Mátra Mátraháza
    Szálloda Mátraháza (Heves)
    FEDEZZE FEL A MESÉBE ILLŐ MÁTRA REJTETT KINCSEIT. Kóstoljon bele az újra gondolt palóc ételek különleges ízvilágába, merüljön el Wellness-szigetünk kényeztető varázsában, élvezze a természet ihlette szobák és lakosztályok otthonos harmóniáját. GASZTR...
  • Hotel Estella Eger
    Hotel Estella Eger
    Szálloda Eger (Heves)
    Az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem 5. és 6. emeletén található Hotel Estella Superior tanszálloda kerttel, a légkondicionált lakosztályokban és szobákban pedig ingyenes wifivel várja Vendégeit. Az épület 4. emeletén elhelyezkedő Hotel Estell...
  • Oxigén Family Hotel Noszvaj
    Oxigén Family Hotel Noszvaj
    Szálloda Noszvaj (Heves)
    A noszvaji Oxigén Hotelsuperior Family & Spa, Magyarország első négycsillagos gyermek all inclusive szállodája, bababarát felszereléssel, 100+1 gyerekbarát szolgáltatással, baba-animációval, kristálytiszta levegővel, színes programlehetőségekkel,...
  • Kastélyhotel Sasvár Resort Parádsasvár
    Kastélyhotel Sasvár Resort Parádsasvár
    Szálloda Parádsasvár (Heves)
    Év Szállása 2021, Minőségi Díj I. helyElegancia, kényelem, élmények. Ha szeretné önmagát, szeretteit, munkatársait megajándékozni néhány felejthetetlen nappal, látogasson el Magyarország egyik legszebb vidékére, a Mátra domborulatai között megbújó ék...