Fodor Hotel Gyula

  • Terület: Gyula, Békés, Magyarország
Félpanziós étkezés helyben biztosított a hotel téglaboltozatú éttermében, vagy kerthelyiségünkben. Gyula az ország délkeleti részén található a történelmi fürdőváros. A Várfürdővel és az AquaPalotával szemben, családias hangulattal várja Önöket a Fodor Hotel Halászcsárda, felújított szobákkal, fürdőszobákkal és nádtetős hangulatos kerthelyiséggel. A hotel a 22 szobája légkondicionálóval, 80 cm képátmérőjű Samsung LED TV-vel, hűtőszekrénnyel van felszerelve. A zuhanyzós fürdőszobákban törölköző, hajszárító található. Családi szobáink 4 ágyasak, hordozható babaággyal, etetőszékkel segítjük a kisgyermekeseket. A gyerekeket a kerthelységben játszótér várja. A belváros szívében található a romantikus hangulatú sétálóutca Magyarországon egyedülálló látványt nyújtó szökőkutakkal. A Gyulai Vár Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki gótikus téglavára. A várban és 24 kiállító termében az érdeklődők bepillantást nyerhetnek nemcsak Gyula történetének évszázadaiba, hanem a középkor lovagvilágának mindennapjaiba is. A Gyulai Várfürdő a volt Almássy Kastély 8,5 hektár területű ősparkjában található, mely ma már természetvédelmi terület. A gyógyvíz mozgásszervi megbetegedések, reumás panaszok, helyi idegbántalmak, balesetek, műtétek utáni rehabilitációs kezelések és gyulladásos nőgyógyászati megbetegedések kezelésére alkalmas. A hotel szolgáltatásai: ingyenes wifi elérés, ingyenes nyitott parkolóA csárda téglaboltozatú éttermében a házias ízek mellett a városban egyedülálló halételek kö...
Összefoglaló
Parkolási lehetőség (fizetős)
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Ingyenes légkondícionálás
Saját étterem
Macska, kutya bevihető (fizetős)
22 szoba, 49 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Hárs Thermál Hotel Gyomaendrődön
    Hárs Thermál Hotel Gyomaendrődön
    Szálloda Gyomaendrőd (Békés)
    Szállodánk a Békés Megyei Gyomaendrődön, a város egyik leghíresebb utcáján, az árnyas hársfákkal szegélyezett Hősök útján található, a városközponttól és a Liget Termálfürdőtől néhány percnyire. A Hárs Thermál Hotelben 24 két- és háromágyas, fürdőszo...
  • Corso Boutique Hotel Gyula
    Corso Boutique Hotel Gyula
    Szálloda Gyula (Békés)
    A négycsillagos Corso Boutique Hotel Gyula élénk belvárosának középpontjában, az üzleti és kereskedelmi centrumban fekszik, néhány percre csupán a jól ismert nevezetességektől. Kényelmes, rövid sétával elérhető a híres Gyulai Vár, a Várfürdő, a múzeu...
  • Hotel Fiume Békéscsaba
    Hotel Fiume Békéscsaba
    Szálloda Békéscsaba (Békés)
    Frekventált helyen, a város szívében található a Fiume Hotel, városközponti jellege miatt a legkedveltebb szálláshely a Békéscsabára és környékére látogatók körében. A hotel szobáinak nagy része a közelmúltban felújított, impozáns Szent István térre ...
  • Corvin Hotel Gyula
    Corvin Hotel Gyula
    Szálloda Gyula (Békés)
    Romantikus kikapcsolódás pároknak GyulánNem csak főszezonban, utószezonban ősszel és télen is remek kikapcsolódási helyszín Gyula. Kis ékszerdoboz, a vendégek által egyre kedveltebb város, színházi programokkal, városistandard programokkal, kóstolókk...
  • Brill Hotel Békéscsaba
    Brill Hotel Békéscsaba
    Szálloda Békéscsaba (Békés)
    A Brill Hotel Békéscsaba étteremmel várja vendégeit Békéscsaba központjában. A Wi-Fi ingyenes. A szobákban légkondicionáló áll rendelkezésre. A lakrészekben hűtő is helyet kapott. A saját fürdőszobákhoz kád vagy zuhanyzó, valamint hajszárító tartozik...
  • Hotel Szeghalom, 20 szoba 45 férőhely
    Hotel Szeghalom, 20 szoba 45 férőhely
    Szálloda Szeghalom (Békés)
    A 2019-ben épült Hotel Szeghalom szállodánk Szeghalom szívében a 47- es számú főúttól 200 méter távolságra, autóval és tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető helyen várja üzleti, egyéni vendégeit, és csoportjait. 

A hotel 1 óra autóútra találh...