Világos Kert Vendégház Balatonvilágos

  • Terület: Balatonvilágos, Veszprém, Magyarország
A Világos Kert egy közösen megálmodott és frissen megvalósult szerelemprojekt eredménye, melynek minden részlete és kiegészítője alaposan megtervezett, átgondolt. Kívül-belül gondos, szorgos kezek munkáját dícséri. Szeretnénk, hogy, aki ezt a házikót választja hosszabb-rövidebb nyaralás céljából, kényelmesen, minőségi körülmények között érezze itthon magát. Néhány részletesebb információ a Világos Kertről: Balatonvilágos központi, ám mégis csendes részén helyezkedik el a frissen felújított nyaraló. A kerttel együtt privát, tehát senki mással nem kell osztozni rajta. A ház kényelmesen kettő, négy fő számára ajánlott. A Házban található két hálószoba, nappali étkezővel, melyben található egy ágyazható kanapé is, bővíthető étkezőasztal, fürdőszoba, mosógép, hajszárító, ágynemű, törölköző, felszerelt konyha, 300m2 zárt kert. A parkolás az udvaron belül egy autó számára megoldott. Háziállatot nem tudunk fogadni. Gyermekek számára a tartozkódás idejére ingyenesen biztosított: bébi-etetőszék, homokozó kinti játékokkal, társasjátékok, gyermek könyvek. Séta távolságra található 100 méteren belül: pizzéria, parkok, kisbolt, posta és a magasparti kilátók és selfie-pontok egyaránt. Balatonvilágos alapvetően nyugodt, csendes település, a különböző strandok(Club Aliga, szabad strand és a községi strand) a házikótól 15 perces kényelmes sétával vagy autóval 5 perc alatt érhetőek el....
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H, MBH
Nyitvatartás: április 1. - december 31.
Ingyenes légkondícionálás
2 szoba, 4 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Dublecz Vendégház Bakonybél
    Dublecz Vendégház Bakonybél
    Kiadó vendégház Bakonybél (Veszprém)
    Nyugodt békés környezetben, új építésű, önálló vendégházba várjuk a pihenni vágyókat. A Bakony egyik legszebb településén pihenhet, a romantikusan berendezett, kényelmes kialakítású házunkban. Az épületben található három szoba, külön fürdőszobákkal....
  • Lovas Major Vendégház Jásd
    Lovas Major Vendégház Jásd
    Kiadó vendégház Jásd (Veszprém)
    Jásd a Bakony szívében elhelyezkedő zsákfalú. A környezet megnyugtató hatású, és kiváló, ha valaki távol szeretne lenni a város zajától pár napra és kikapcsolódni. Tökéletes környék a kirándulni vágyóknak, hiszen a háztól, akár gyalogosan megközelíth...
  • Vass Villa Vendégház és Pincészet Felsőörs
    Vass Villa Vendégház és Pincészet Felsőörs
    Kiadó vendégház Felsőörs (Veszprém)
    Balaton-felvidéken, Felsőörsön újonnan épült klimatizált vendégházunk csendes, nyugodt és szőlővel határolt környezetben található. Vendégházunk tágas nappalival és terasszal rendelkezik szép kilátással a Balatonra. 2023-ban felépült borospincénk, Va...
  • Valéria Vendégház Badacsonytomaj
    Valéria Vendégház Badacsonytomaj
    Kiadó vendégház Badacsonytomaj (Veszprém)
    Kedves szállás keresők. A Balaton északi részén, a badacsonyi hegy lábánál, 2-6+1 fő részére, 2023-ban teljesen felújított magánszálláshely, minimum 2 éjszakára kiadó. Az időpontok az év bármely időszakára foglalhatóak. Dohányzás az épületen belül ti...
  • Szivárvány Vendégház Badacsony
    Szivárvány Vendégház Badacsony
    Kiadó vendégház Badacsony (Veszprém)
    Badacsony nyüzsgő központjától alig 10 perces sétára található családi Vendégházunk. Kikapcsolódáshoz, nyaralásához adunk néhány jó tippet. Csodálja meg a napfelkeltét és az ezüsthidat a panoráma teraszról. Ébredjen madárdalra, reggelizzen a csobogók...
  • Szilvás 10 Vendégház Szigliget
    Szilvás 10 Vendégház Szigliget
    Kiadó vendégház Szigliget (Veszprém)
    A Szilvás 10 családi nyaraló a szívünk csücske, lényünk egy darabkája. A szálláshely csendes pihenőövezetben helyezkedik el, így a csendrendelet betartása mellett (22:00-7:00 között) hangoskodás nem megengedett. Szeretnénk ezt az élményt megosztani m...