Vidéki ház apartman őrségi vendégház Kerkafalva

  • Terület: Kerkafalva, Zala, Magyarország
Szeretettel várjuk Vendégeinket Kerkafalván, hazánk egyik legszebb természeti környezetében, a páratlan hangulatú Őrség és a Vendvidék találkozásánál. Őrségi szállásunk igazi búvóhely, ahol a nyugodt visszavonulásra és az aktív pihenésre vágyók egyaránt megtalálják az igényeiknek leginkább megfelelő időtöltéseket.

Ehhez a tartalmas kikapcsolódáshoz szeretnénk hozzájárulni őrségi szállásunkon kényelmes szobáinkkal, tágas udvarunkkal, dézsafürdőnkkel, árnyékos lugasainkkal és kertünkkel, melynek félhektáros területén a sütés-főzésen, olvasáson, tollasozáson kívül számos más szabadidős program megvalósítható.

Őrségi szállásunk kisnemesek által 1888-ban kialakított épületegyüttesben működik. Az épületeket az ezredforduló óta több ízben felújították, így ma már három kényelmes, komfortos lakrészben fogadhatjuk Vendégeinket.

Mindegyik lakrésznek saját, jól felszerelt konyhája van. A Családi és Kétfős apartman közös konyhájában épített tűzhelyet használhatnak őrségi szállásunk Vendégei, mely kiválóan alkalmas gesztenyesütésre, sütőtök és akár forralt bor készítésére is. Valamennyi szobánk LCD televízióval felszerelt, és mindenhol ingyenes wi-fi áll rendelkezésre.

Szobáinkban hűvös időben a központi gázfűtés mellett hangulatos kandallók biztosítják a jó közérzetet.
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Wellness szolgáltatások
3 szoba, 11 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Rajna Nyaraló Bogács
    Rajna Nyaraló Bogács
    Kiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    A Bükk lábánál Bogácson egy barátságos üdülőfalu fogadja a gyógy- és strandfürdőjével, két közeli horgásztóval az utazókat. A Tomorvár utcában családias, csendes, szép környezetben minden igénynek megfelelő 2014-ben teljesen felújított nyaralóház vár...
  • Fűzfa Vendégház Bogács
    Fűzfa Vendégház Bogács
    Kiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Vendégházunk Bogács központjában, a strandtól 400 méterre, csendes utcában található. 4 db 3 ágyas, fürdőszobás, televízióval felszerelt szobákkal várjuk a pihenni vágyókat. A szálláshely nagy közös konyhával rendelkezik, amely minden eszközzel felsz...
  • Vargánya Vendégház Őriszentpéter
    Vargánya Vendégház Őriszentpéter
    Kiadó vendégház Őriszentpéter (Vas)
    Őriszentpéteren várja a pihenni vágyókat a Vargánya Vendégház. A házat dédszüleim építették, részben nyári konyha, részben ól volt. Az épület felújítása 2014 tavaszán fejeződött be, így már egy modern, a 21. századi igényeknek megfelelő, csodaszép cs...
  • Csavargó Tanya Szalafő
    Csavargó Tanya Szalafő
    Kiadó vendégház Szalafő (Vas)
    A Csavargó Tanya egyedülálló ház, a vendégeken kívül más nem tartózkodik ott, így önellátással vehető igénybe. Szalafő Papszeren található, 1905- ben épült boronaház. 2010- ben teljesen fel lett újítva igazodva a mai kor elvárásaihoz. A jól felszerel...