Vadász Lak Sátoraljaújhely

  • Terület: Sátoraljaújhely, Borsod-Abaúj-Zemplén, Magyarország
Zempléni hegyek lábainál megbúvó csendes kis falucska Rudabányácska. Friss levegő, csend, nyugalom várja a zajos hétköznapokból menekülni vágyókat. Reggel madárcsicsergésre ébredhetnek az ide látogatók. A környéken - néhány kilométeres körzetben – rengeteg egyéb látnivaló is kínálkozik, hogy csak néhányat említsek: László Tanya festői tája, bűvös erdői, tekintélyes fái, különleges flórája-faunája, a híres Hollóházi Porcelángyár, a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark (4 km-re található, számos kikapcsolódási lehetőséggel várja gyermekeket és felnőtteket egyaránt), a sárospataki Rákóczi-Vár, a Megyer-hegyi tengerszem, a füzérradványi Károlyi-kastély, a gönci Huszita-ház, a Vizsolyi Biblia Látogatóközpont, a kassai Szent Erzsébet-dóm, és hosszasan lehetne még folytatni a sort. Az országos Kéktúra útvonal a faluban megy keresztül, a túrázni vágyóknak sokféle túrát tudunk ajánlani. A ház felszerelt konyhával, elektromos főzőlap, nagyméretű hűtő, mikrohullámú sütő, presso kávéfőző, kenyérpirító, edények a főzéshez, evőeszközök a tálaláshoz. Vendégházunk hűtő- fűtő klímával rendelkezik. A kertben szalonnasütési, bográcsozási, grillezési lehetőség van, az udvaron zárt parkolás megoldható az autóval érkező vendégeink számára. A műanyagból és fából készült kerti bútorokat a vendégek használhatják. Kérésre biztosítunk etetőszéket, járókát és gyermek fürdőkádat. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket....
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Légkondícionálás
1 szoba, 4 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Rajna Nyaraló Bogács
    Rajna Nyaraló Bogács
    Kiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    A Bükk lábánál Bogácson egy barátságos üdülőfalu fogadja a gyógy- és strandfürdőjével, két közeli horgásztóval az utazókat. A Tomorvár utcában családias, csendes, szép környezetben minden igénynek megfelelő 2014-ben teljesen felújított nyaralóház vár...
  • Fűzfa Vendégház Bogács
    Fűzfa Vendégház Bogács
    Kiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Vendégházunk Bogács központjában, a strandtól 400 méterre, csendes utcában található. 4 db 3 ágyas, fürdőszobás, televízióval felszerelt szobákkal várjuk a pihenni vágyókat. A szálláshely nagy közös konyhával rendelkezik, amely minden eszközzel felsz...
  • Mató Vendégház Bogács
    Mató Vendégház Bogács
    Kiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Vendégházunk Családi és Baráti társaságok részére kiválóan alkalmas. Frissen felújított modern felszereltséggel. Vendégházunk 7 fő + pótágyazható és minimum 2 éjszakára foglalható. A Bogácsi Gyógy és Strandfürdőtől 400 méterre található, pár perc sét...
  • Diána Vendégház Bogács
    Diána Vendégház Bogács
    Kiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Dél-Borsod egyik legszebb településén, a Bükkalja Borvidék központjában Bogácson a Diána vendégház egy csendes, nyugodt utcában várja egész évben a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeit. A vendégház a strandtól kb. 1 km távolságban található, ahol a...
  • Hudi-Lak Vendégház Háromhuta
    Hudi-Lak Vendégház Háromhuta
    Kiadó vendégház Háromhuta (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    2007 nyara óta várjuk a természetet, a túrázást, a friss hegyi levegőt, és a nyugodt falusi környezetet kedvelő vendégeinket, akik 2 3 4 ágyas szobáinkban ideális-, komfortos pihenőhelyre találhatnak. Minden szobához külön fürdőszoba WC, mosdó, zuhan...
  • Százszorszép Apartman Bogács
    Százszorszép Apartman Bogács
    Kiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Szállásunk Bogács nyugodt, csendes övezetében a Tomorvár utca 5. szám alatt helyezkedik el. A vendégháztól pár perc sétára a központban található ABC, kávézó -cukrászda, valamint több étterem is. A termálfürdő egész évben várja a pihenni, gyógyulni v...