Őrségi Nádkunyhó Vendégház Hegyhátszentjakab
- Terület: Hegyhátszentjakab, Vas, Magyarország
Az Őrség kapujában Hegyhátszentjakabon, a falu központjában lévő önálló vendégházunkba várjuk egész évben, a pihenni, kikapcsolódni, kirándulni vágyó kedves vendégeinket. A vendégházban egy külön bejáratú 2 x 2 ágyas apartman illetve 5 db 2 ágyas szoba található, melyekhez igény esetén pótágy biztosított. A színes televízióval ellátott szobákhoz felszerelt konyha, illetve saját zuhanyozó és WC tartozik. A vendégház szép parkosított kertben áll, ahol hinta, homokozó, tűzrakóhely (szalonnasütés, bográcsozás, grillezési lehetőséggel), kemence, kerti pihenőház szolgálja vendégeink kényelmét, kikapcsolódását. Gépjárművel érkező vendégeinknek zárt parkoló állrendelkezésre. Vendégházunk bármely évszakban alkalmas baráti társaságok, párok, sőt kisgyermekes családok számára is tavaszi, őszi, téli kirándulásaik, illetve nyári pihenésük szálláshelyeként. Gyermekek számára 3 éves korig (szülővel egy szobában) szállásdíjunk ingyenes. Szeretettel várjuk mozgásukban korlátozott vendégeinket is. A Vadása-tónál strandolás, horgászat, a környéken kerékpározási és kirándulási lehetőség van, valamint a szomszédos községekben lovaglásra és kocsikázásra is van mód. A kerékpárkölcsönzés a faluban biztosított. Hegyhátszentjakab Budapesttől 220 km-re található település, Ausztria és Szlovénia határaihoz 30,40 km-re fekszik, ezzel lehetőséget nyújtva egy kis szomszédolásra is. Nem autóval érkező vendégeink vonattal (Körmendig, illetve Zalalövőig), majd onnan autóbusszal juthatnak vendégházunkhoz. Várj...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Macska, kutya bevihető (fizetős)
7 szoba, 21 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Macska, kutya bevihető (fizetős)
7 szoba, 21 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Csavargó Tanya SzalafőKiadó vendégház Szalafő (Vas)A Csavargó Tanya egyedülálló ház, a vendégeken kívül más nem tartózkodik ott, így önellátással vehető igénybe. Szalafő Papszeren található, 1905- ben épült boronaház. 2010- ben teljesen fel lett újítva igazodva a mai kor elvárásaihoz. A jól felszerel...
-
Vargánya Vendégház ŐriszentpéterKiadó vendégház Őriszentpéter (Vas)Őriszentpéteren várja a pihenni vágyókat a Vargánya Vendégház. A házat dédszüleim építették, részben nyári konyha, részben ól volt. Az épület felújítása 2014 tavaszán fejeződött be, így már egy modern, a 21. századi igényeknek megfelelő, csodaszép cs...
-
Tündérviola Vendégház SzalafőKiadó vendégház Szalafő (Vas)Vendégházunk az Őrségi Nemzeti Park területén található. Az Őrség talán leggyönyörűbb részén Szalafőn. Családias jellegű teljesen új építésű szálláshely. Erdős, dombos tájon forgalomtól mentes környezetben. A település az Őrségre jellemzően szerekből...
-
Bárányos Vendégház ŐriszentpéterKiadó vendégház Őriszentpéter (Vas)Vendégházunk az Őrségben Őriszentpéter Építészetileg Védett Területén jól megközelíthető, forgalommentes, csendes, nyugodt helyen található. A családi ház jellegű épület ligetes udvarral, virágzó rétektől körülölelten várja a kikapcsolódni, pihenni v...
-
Tóka Vendégház ŐriszentpéterKiadó vendégház Őriszentpéter (Vas)A Tóka Vendégház, Alszer 17. szám alatt, egy régi parasztházban található. A csend és kikapcsolódás garantált, akár aktív, akár passzív elfoglaltságot kedvel. Ez a kis ékszerdoboz 30 éve vendégházként működik. Arra törekszünk, hogy vendégeink a régmú...
-
Rézvirág Vendégház SzaknyérKiadó vendégház Szaknyér (Vas)Vendégházam egy békés kis zsákfaluban az Őrségi Nemzeti Park területén Szaknyérba található. A ház családi örökség része, ezért felújításánál próbáltam meghagyni őseim értékeit. Ez leginkább a pajta és istálló kialakításában látszik, ami a én számomr...