Öregakác Vendégház Tiszaladány

  • Terület: Tiszaladány, Borsod-Abaúj-Zemplén, Magyarország
Tiszaladány a Világörökség részét képező Tokajtól délre, mintegy 5 Km-re fekszik, az Aggteleki tájvédelmi körzet területén, páratlan növény és madárvilággal. A kis település nagy múltra tekint vissza, már Anonimus is megemlíti Gesta Hungarorumban: ...és a Tiszát úgy úsztatták át a ládi révnél, hogy semmiféle ellenség sem szállt szembe velük. Az Öregakác Vendégház a falu központjában egy csendes utcában helyezkedik el. A Kistisza 500 m-re, az élő Tisza 1 km-re kanyarog. A vendégházban három kétágyas szoba van. Tágas, jól felszerelt konyha és nappali. Az udvaron nyársalni, illetve bográcsozni vagy tárcsán sütögetni is lehet. A grillezés faszenes, illetve elektromos grillsütővel is lehetséges. ÚJ SZOLGÁLTATÁSAINK: Kerékpár kölcsönzés, SUP bérlés (felfújható állva evező deszka). Partnereink segítségével megismerhetik a falusi életet, annak szépségeit illetve nehézségeit. Fakultatív program ajánlóval tesszük tartalmassá, és talán feledhetetlenné az itt tartózkodásukat. Igény szerint lehetőség van lovaglásra, illetve lovasoktatásra. Horgászoknak a Kistiszát, illetve az élő Tiszát ajánlom. De aki biztos fogást szeretne, annak jó lehetőség a közeli halastó. A vizek szerelmeseinek ajánlom a Tiszai sétahajózást, kenuzást a Bodrogon. Tőlünk 14 km-re található a Nagy Kopasz hegy gyöngyszeme, a tarcali Bányató. A Tokaji borok kedvelőinek ajánlom a Tarcali Kovács pincét, ahol picelátogatás, borkóstolás, és vacsora is várja a vendégeket. Csillagtúrázóknak ajánlom a Zempléni várakat, és a ti...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
3 szoba, 6 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Rajna Nyaraló Bogács
    Rajna Nyaraló Bogács
    Kiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    A Bükk lábánál Bogácson egy barátságos üdülőfalu fogadja a gyógy- és strandfürdőjével, két közeli horgásztóval az utazókat. A Tomorvár utcában családias, csendes, szép környezetben minden igénynek megfelelő 2014-ben teljesen felújított nyaralóház vár...
  • Fűzfa Vendégház Bogács
    Fűzfa Vendégház Bogács
    Kiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Vendégházunk Bogács központjában, a strandtól 400 méterre, csendes utcában található. 4 db 3 ágyas, fürdőszobás, televízióval felszerelt szobákkal várjuk a pihenni vágyókat. A szálláshely nagy közös konyhával rendelkezik, amely minden eszközzel felsz...
  • Mató Vendégház Bogács
    Mató Vendégház Bogács
    Kiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Vendégházunk Családi és Baráti társaságok részére kiválóan alkalmas. Frissen felújított modern felszereltséggel. Vendégházunk 7 fő + pótágyazható és minimum 2 éjszakára foglalható. A Bogácsi Gyógy és Strandfürdőtől 400 méterre található, pár perc sét...
  • Diána Vendégház Bogács
    Diána Vendégház Bogács
    Kiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Dél-Borsod egyik legszebb településén, a Bükkalja Borvidék központjában Bogácson a Diána vendégház egy csendes, nyugodt utcában várja egész évben a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeit. A vendégház a strandtól kb. 1 km távolságban található, ahol a...
  • Hudi-Lak Vendégház Háromhuta
    Hudi-Lak Vendégház Háromhuta
    Kiadó vendégház Háromhuta (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    2007 nyara óta várjuk a természetet, a túrázást, a friss hegyi levegőt, és a nyugodt falusi környezetet kedvelő vendégeinket, akik 2 3 4 ágyas szobáinkban ideális-, komfortos pihenőhelyre találhatnak. Minden szobához külön fürdőszoba WC, mosdó, zuhan...
  • Százszorszép Apartman Bogács
    Százszorszép Apartman Bogács
    Kiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Szállásunk Bogács nyugodt, csendes övezetében a Tomorvár utca 5. szám alatt helyezkedik el. A vendégháztól pár perc sétára a központban található ABC, kávézó -cukrászda, valamint több étterem is. A termálfürdő egész évben várja a pihenni, gyógyulni v...