Miki Vendégház 2. Hajdúszoboszló

  • Terület: Hajdúszoboszló, Hajdú-Bihar, Magyarország
Ez a szállás Hajdúszoboszló egyik családi házas utcájában fekszik, nem messze a strandtól és a gyógyfürdőtől. Azoknak is megfelelő szállás lehet, akik a gyógyfürdőben igényelt TB-s kezelések idejére keresnek apartmant és azoknak is, akik családjukkal kívánnak kikapcsolódni a hajdúszoboszlói fürdő által nyújtott bármely lehetőséggel. Földszint nappali 3 személy emeleten három szoba 6 férőhellyel rendelkezik, mely mindig felhúzott friss ágyneművel várja vendégeit. A vendégház központi fűtéses, klímás így egész évben állunk rendelkezésükre. Mint a képeken látható zárt udvarral rendelkezik, így adva alkalmat szabadtéri programokhoz. A gépjárművel be lehet állni az udvarba, így annak védelme is megoldott. Konyhája rendelkezik evőeszközökkel, tányérokkal, poharakkal, edényekkel. Hűtőgép, mikrohullámú, gáztűzhely és kávéfőző a konyha felszereltsége. Itt is biztosított a televízió és az internet. Kényelmes, felszerelt, de olcsó szállás Hajdúszoboszlón. Félpanzió: Az ételeket személyre szabva szállítjuk ki a házakhoz. Nálunk jól bevált szokás, hogy a vacsorával egy időben kiszállítjuk a reggelit is, így nem kell időben alkalmazkodni a reggeli időpontjához. Reggeli: felvágott, vaj, kenyér, zöldségek, stb. Vacsora: leves+főétel+köret (Pl: gyümölcs leves, rántott szelet, párolt rizs, savanyúság)Az apartmanban csak regisztrált vendégeink tartózkodhatnak, kérjük, hogy látogatóikat előre egyeztetve, kizárólag a szállásadó tudtával és egedélyével fogadják. A szállásadó jogosult – előzetes be...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Légkondícionálás
Macska, kutya bevihető (fizetős)
3 szoba, 6 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Rajna Nyaraló Bogács
    Rajna Nyaraló Bogács
    Kiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    A Bükk lábánál Bogácson egy barátságos üdülőfalu fogadja a gyógy- és strandfürdőjével, két közeli horgásztóval az utazókat. A Tomorvár utcában családias, csendes, szép környezetben minden igénynek megfelelő 2014-ben teljesen felújított nyaralóház vár...
  • Fűzfa Vendégház Bogács
    Fűzfa Vendégház Bogács
    Kiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Vendégházunk Bogács központjában, a strandtól 400 méterre, csendes utcában található. 4 db 3 ágyas, fürdőszobás, televízióval felszerelt szobákkal várjuk a pihenni vágyókat. A szálláshely nagy közös konyhával rendelkezik, amely minden eszközzel felsz...
  • Vargánya Vendégház Őriszentpéter
    Vargánya Vendégház Őriszentpéter
    Kiadó vendégház Őriszentpéter (Vas)
    Őriszentpéteren várja a pihenni vágyókat a Vargánya Vendégház. A házat dédszüleim építették, részben nyári konyha, részben ól volt. Az épület felújítása 2014 tavaszán fejeződött be, így már egy modern, a 21. századi igényeknek megfelelő, csodaszép cs...
  • Csavargó Tanya Szalafő
    Csavargó Tanya Szalafő
    Kiadó vendégház Szalafő (Vas)
    A Csavargó Tanya egyedülálló ház, a vendégeken kívül más nem tartózkodik ott, így önellátással vehető igénybe. Szalafő Papszeren található, 1905- ben épült boronaház. 2010- ben teljesen fel lett újítva igazodva a mai kor elvárásaihoz. A jól felszerel...