Linda Vendégház Csákvár
- Terület: Csákvár, Fejér, Magyarország
Szeretettel várjuk kedves vendégeinket Csákváron a Linda Vendégházban, mely egész évben várja a piheni vágyókat . Elhelyezkedésünk félúton a Balaton és Budapest közt található. Székesfehérvár és a Velencei tó csak 20 perc autóval. Várjuk családok, baráti társaságok, átutazóba lévő vendégeinket. Vendégházunk 2 szoba, nappali és egy teljesen felszerelt konyhából áll . WIFI, gyerekbarát, parkolás zárt udvarban . Vendégházunk ideális gyermekes családoknak, fiatal pároknak és baráti társaságoknak. A felnőttek a teraszon pihenhetnek, addig a gyerekek sem unatkoznak hiszen az ő szórakozásukat homokozó illetve kerti játékok teszik színesebbé. Településünkön számos lehetőség adódik az idelátogatók számára. A kirándulni vágyókat a minden évszakban gyönyörű Vértes hegység és a Csíkvarsai rét is várja, mely lóháton, pusztabusszal vagy akár gyalog is végigjárható. Ha kellemesen elfáradtak több vendéglátó egységben is felfrissülhetnek. Aki a könnyedebb kirándulásokat kedveli, megtekintheti az Eszterházy kastély angol parkját, megismerkedhet a csákvári fazekasság múltjával és jelenével is. A környékkel is érdemes ismerkedni, hiszen körülöttünk számos érdekes település található: Gánt (bányamúzeum), Majk (bányamúzeum, majki remeteség) Csókakőn a várat mászhatjuk meg, és már meg is érkeztünk a móri borvidékhez.
Kapcsolódó hirdetések
-
Ficak Vendégház GárdonyKiadó vendégház Gárdony (Fejér)Kiadó szobák a Gárdony üdülőövezetében a Velencei-tó közvetlen közelében, igény esetén fél, vagy teljes panzióval. A szálláshely a tópart közvetlen közelében helyezkedik el. Foglaláskor kérem vegyék figyelembe, hogy a szobák egy vendéglátó egység tet...
-
Nemes Vendégház GárdonyKiadó vendégház Gárdony (Fejér)A szálláshely minimum 5 éjtől foglalható június, július, augusztus hónapban. A szálláshely 2019-től egész évben várja vendégeit, nyári szezonon kívül akár egy hosszú hétvégére is A szállás Gárdony központjában található, szépen berendezett, jól felsz...
-
Hajnalka Vendégház BodajkKiadó vendégház Bodajk (Fejér)Vendégházunk a Bakony hegység legszebb részén a Gaja-patak vadregényes szurdokvölgyének lábánál található. Vendégházunk egy csendes kis utcában várja a pihenni vágyókat. Kétágyas szobánkban megtapasztalható nagymamáink régi nagy ágya, hófehér ropogós...
-
Rénus Családi Vendégház GárdonyKiadó vendégház Gárdony (Fejér)Rénus Családi Vendégház Bababarát és gyerekbarát vendégház a Velencei-tónál. 8 fő részére kínálunk nyugodt, kényelmes pihenést a Velencei-tónál. Ha bulizni, vagy hangosan zenét hallgatni szeretne, akkor kérem, ne minket válasszon. A földszinten étkez...
-
Jucus Nyaraló VelenceKiadó vendégház Velence (Fejér)Szálláshely a Velencei tó közelében. Töltse nyaralását a Velencei-tónál családjával, vagy barátaival ebben az új építésű, jól felszerelt nyaralóban. A szálláshely ideális 4 fő kényelmes pihenésére. A kiadó szállás a velencei termálfürdőtől és Velence...
-
EszTerka Vendégház KincsesbányaKiadó vendégház Kincses (Fejér)Vendégházunk Kincsesbányán, a Bakony keleti kapujában, Székesfehérvár és Mór között, a kék túra útvonal és a Fehérvárcsurgói víztározó mellett. Gyönyörű környék, sok túraútvonal és látnivaló jellemzi. Ideális hely a kikapcsolódásra. A teljesen felújí...