La Vita Pihenőház Gyomaendrőd

  • Terület: Gyomaendrőd, Békés, Magyarország
A parkolás a nagyméretű zárt udvaron és az épület előtt is ingyenesen megoldható. Az udvaron hintaágy, a félig fedett teraszon kinti kiülő, faszenes grillező áll a vendégek rendelkezésére. A kertből belépve a folyósóról nyíló nappali, melyben a kinyitható kanapé szolgál két fő részére pótágyként, valamint a konyha étkezőasztallal fogadja a vendégeket. A földszinten található egy szoba franciaággyal, egy különálló közös helység étkezővel és a tágas fürdőszoba tusolóval és WC-vel, mely üvegpanellal elválasztott. Ugyancsak ezen a szinten található egy különálló WC is. Egy másik szobában két darab egyszemélyes ágy áll a vendégek rendelkezésére. Az emeletre falépcső vezet fel, ahol két szoba egybenyitható családi szobaként áll a vendégek rendelkezésére: egy darab franciaággyal és két darab egyszemélyes ággyal. A nappali, mely társalgóként is szolgál, itt ülőgarnitúra is található. Ebből a nappaliból nyílik a háromszemélyes hálószoba (franciaágy és egy egyszemélyes ágy), innen közelíthető meg az erkély is. Az emeleten található a tágas fürdőszoba WC-vel. A kétszintes, az idén befejezett belső felújításon átesett szálláshely Gyomaendrőd kertvárosi részében, a fürdőtől és a Hármas-Köröstől kb. 500 méterre található egy csendes kis utcában.
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Ingyenes légkondícionálás
Macska, kutya bevihető (ingyenes)
7 szoba, 13 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Légkondicionált nádtetős nyaraló vízparttal
    Légkondicionált nádtetős nyaraló vízparttal
    Kiadó vendégház Békésszentandrás (Békés)
    Békésszentandráson légkondicionált, minden igényt kielégítően berendezett, felszerelt, tágas új építésű hangulatos nádtetős nyaraló. 1500 m2-es telken, 17 méter széles vízparttal. A főépületben 4 db különálló légkondicionált szoba, 4 db fürdőszoba WC...
  • Torzsás Vendégház Gyomaendrődön a Torzsás-zugi holtág partján
    Torzsás Vendégház Gyomaendrődön a Torzsás-zugi holtág partján
    Kiadó vendégház Gyomaendrőd (Békés)
    A vendégház Gyomaendrőd külterületén, a Torzsás-zugi holtág közvetlen partján, dupla telken fekszik. ​ A nyaraló alsó szintjén egy televízióval felszerelt nagy nappali található, ahol egy két személyes kanapéágy biztosít fekhelyet. A nappaliból nyíli...
  • Cseresznyevirág Vendégház vízparti nyaraló Békésszentandráson
    Cseresznyevirág Vendégház vízparti nyaraló Békésszentandráson
    Kiadó vendégház Békésszentandrás (Békés)
    A Cseresznyevirág Vendégház közvetlen vízparti gyermekbarát nyaraló Békésszentandráson a Kákafoki holtágon. Tiszta szobákkal, rendezett kerttel és szeretettel várjuk Önt és kedves családját. A nyaraló Békésszentandráson, a Kákafoki holtágon a Füzeske...
  • Diana Vendégház Szarvason
    Diana Vendégház Szarvason
    Kiadó vendégház Szarvas (Békés)
    A szarvasi Diana vendégház 2015 nyarán készült el. Nem csak nyaralás céljából, hanem kisebb társaságok kikapcsolódására, vagy pedig nyugodt családi szabadidő eltöltésére is csodálatos lehetőségeket kínál mind a ház, mind pedig a festői környezet. A 3...
  • Fogad-Lak Vendégház Békésszentandráson a Holt-körös partján
    Fogad-Lak Vendégház Békésszentandráson a Holt-körös partján
    Kiadó vendégház Békésszentandrás (Békés)
    Holt-körös partján Békésszentandráson a Füzeskerti üdülősoron található nyaralónkba várjuk horgászni szerető, kikapcsolódásra, pihenésre vágyó vendégeinket. A nyaraló nem fűthető ezért erre április meleg napjaitól október kellemes őszi napjaiig van l...
  • Sissy Vendégház felújított, vízparti nyaraló Békésszentandrás központjában
    Sissy Vendégház felújított, vízparti nyaraló Békésszentandrás központjában
    Kiadó vendégház Békésszentandrás (Békés)
    A kétszintes vízparti nyaraló a Ligeti üdülő-soron, Békésszentandrás központjától kb. 1 km-re, könnyen megközelíthető helyen található. A 2019-ben teljes körűen felújított, 4+2 személyes, klimatizált üdülő földszintjén egy 2 személy részére pótágyazh...