Harangszó Vendégház Debréte
- Terület: Debréte, Borsod-Abaúj-Zemplén, Magyarország
Debréte falu egy erdő közepén, vadregényes környezetben helyezkedik el, Magyarország észak-keleti csücskében a Szlovák országhatártól kb. 25 km-re. A település rendkívül csendes, 10 fő alatti állandó lakossal, a Harangszó Vendégház a falu legvarázslatosabb pontján, idillikus környezetben található a több mint 100 éves görög katolikus templom közvetlen szomszédságában. A pihenni vágyók és az aktív turizmust választó vendégék részére is szinte kimeríthetetlen a programlehetőségeinek kínálata, ami a település nagyon jó fekvésének köszönhető. A friss, tiszta hegyi levegőt szinte harapni lehet, az erdei környezet festői képet nyújt, illetve a környéken fellelhető megannyi látnivaló tartalmas programlehetőségekkel várja az ide látogatókat. A település határában található Aggteleki Nemzeti Park és a Szlovák Karszt védett területeinek páratlan természeti értékei, mészkőszurdokai és szelíd lankái kellemes környezetet biztosítanak a pihenésre, kikapcsolódásra és a túrázásra vágyók számára a falusi turizmus keretében. A karsztképződményeken kívül jelentős az állat és növényvilág is. Az állatok közül a hiúz, a vadmacska, borz, őz, szarvas és vaddisznó is élőhelyének tekinti a környező erdőket. A Szlovák határ közelsége tartalmas kirándulási lehetőségeket kínál a Szlovákiai részen is a Tornai várrom, Krasznahorkai vár, Betléri kastély, Szádellői völgy, a történelmileg híres Kassa, Rozsnyó vagy Szepsi városa. További kikapcsolódási lehetőséget és kiváló gasztronómiai élményt nyújtanak Magy...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Wellness szolgáltatások részletek »
4 szoba, 8 férőhely
Képek megtekintése
Wellness szolgáltatások részletek »
4 szoba, 8 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Rajna Nyaraló BogácsKiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)A Bükk lábánál Bogácson egy barátságos üdülőfalu fogadja a gyógy- és strandfürdőjével, két közeli horgásztóval az utazókat. A Tomorvár utcában családias, csendes, szép környezetben minden igénynek megfelelő 2014-ben teljesen felújított nyaralóház vár...
-
Fűzfa Vendégház BogácsKiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)Vendégházunk Bogács központjában, a strandtól 400 méterre, csendes utcában található. 4 db 3 ágyas, fürdőszobás, televízióval felszerelt szobákkal várjuk a pihenni vágyókat. A szálláshely nagy közös konyhával rendelkezik, amely minden eszközzel felsz...
-
Mató Vendégház BogácsKiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)Vendégházunk Családi és Baráti társaságok részére kiválóan alkalmas. Frissen felújított modern felszereltséggel. Vendégházunk 7 fő + pótágyazható és minimum 2 éjszakára foglalható. A Bogácsi Gyógy és Strandfürdőtől 400 méterre található, pár perc sét...
-
Diána Vendégház BogácsKiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)Dél-Borsod egyik legszebb településén, a Bükkalja Borvidék központjában Bogácson a Diána vendégház egy csendes, nyugodt utcában várja egész évben a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeit. A vendégház a strandtól kb. 1 km távolságban található, ahol a...
-
Hudi-Lak Vendégház HáromhutaKiadó vendégház Háromhuta (Borsod-Abaúj-Zemplén)2007 nyara óta várjuk a természetet, a túrázást, a friss hegyi levegőt, és a nyugodt falusi környezetet kedvelő vendégeinket, akik 2 3 4 ágyas szobáinkban ideális-, komfortos pihenőhelyre találhatnak. Minden szobához külön fürdőszoba WC, mosdó, zuhan...
-
Százszorszép Apartman BogácsKiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)Szállásunk Bogács nyugodt, csendes övezetében a Tomorvár utca 5. szám alatt helyezkedik el. A vendégháztól pár perc sétára a központban található ABC, kávézó -cukrászda, valamint több étterem is. A termálfürdő egész évben várja a pihenni, gyógyulni v...