Feleségem Akarattya Vendégház Balatonakarattya

  • Terület: Balatonakarattya, Veszprém, Magyarország
Kedves régi, jelenlegi és leendő Vendégeink. Szeretettel köszöntünk mindenkit a teljesen megújult Vendégházunk oldalán.

Gyermekkorom óta szerelmese vagyok ennek -az akkor még parányi -településnek, melynek egyik ikonikus házára felfestett “FELESÉGEM AKARATTYA feliratra egész életemben szívet melengető mosollyal gondoltam vissza, mint a nyáresti séták egy nagyon kedves emlékére. Így, a sok újdonság mellett megtartottunk egy csipetnyi történelmet is Akarattyából… a ház nevét.

Amikor elhatároztuk, hogy vendégeket fogadunk, egy régi álmom vált valóra azzal, hogy megoszthatom azt a sok élményt és csodát, amit itt hosszú évek során megéltem, amitől Akarattya számomra a világ közepévé vált. Vendégeink megtapasztalhatják a régi varázslatos Akarattya hangulatát, miközben a település óriási fejlődésen ment keresztül.

Házunkat úgy alakítottuk ki, hogy a tökéletes pihenés, nyugalom és kényelem szigete legyen, ötvözve a pár perc sétával elérhető programok sokszínűségével, koncertekkel, a strandok sokaságával, a festői Magasparton sétálva a naplementével és a környék számtalan kiemelkedő gasztronómiai élményével. Így, bár a “Feleségem Akarattya, de mindenki megtalálja a kedvére való időtöltést.

Szeretettel várjuk. A helyszínen fizetendő az IFA, melynek mértéke 510 Ft/fő/nap. 18 éves kor alatt és érvényes diákigazolvánnyal ingyenes.

Hosszú tartózkodás esetén egyedi ajánlatok. ‍ 10 fő részére kényelmes, tágas szobák 5 hálószoba 2 a földszinten, 3 az emeleten 2 nappali 2 fürdőszoba Ameri...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Ingyenes légkondícionálás
5 szoba, 10 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Dublecz Vendégház Bakonybél
    Dublecz Vendégház Bakonybél
    Kiadó vendégház Bakonybél (Veszprém)
    Nyugodt békés környezetben, új építésű, önálló vendégházba várjuk a pihenni vágyókat. A Bakony egyik legszebb településén pihenhet, a romantikusan berendezett, kényelmes kialakítású házunkban. Az épületben található három szoba, külön fürdőszobákkal....
  • Lovas Major Vendégház Jásd
    Lovas Major Vendégház Jásd
    Kiadó vendégház Jásd (Veszprém)
    Jásd a Bakony szívében elhelyezkedő zsákfalú. A környezet megnyugtató hatású, és kiváló, ha valaki távol szeretne lenni a város zajától pár napra és kikapcsolódni. Tökéletes környék a kirándulni vágyóknak, hiszen a háztól, akár gyalogosan megközelíth...
  • Merengő Pihenőház Zalahaláp
    Merengő Pihenőház Zalahaláp
    Kiadó vendégház Zalahaláp (Veszprém)
    Tökéletes hely a merengéshez, a Haláp-hegy tetején. Gyönyörű kilátással a tanúhegyekre és a Balatonra.
  • Vízkő Relax & Chill Vendégház Monostorapáti
    Vízkő Relax & Chill Vendégház Monostorapáti
    Kiadó vendégház Monostorapáti (Veszprém)
    Szeretnél kikapcsolódni távol a város zajától akkor itt a helyed, a teljes feltöltődésért házhoz hívhatod a jógaoktatót. Remek túra útvonalakat találsz a közelben, a Balaton kocsival 15 perc, Tapolca 15 perc.A sátortetős faházikó a természet lágy ölé...
  • Relax Home Vendégház Csopak
    Relax Home Vendégház Csopak
    Kiadó vendégház Csopak (Veszprém)
    Csendes mellékutcában, mégis mindenhez közel kiadó ez a pihenő zug, mely minden évszakban biztosítja számotokra a feltöltődést. Miért elégednétek meg egy hotel szobával, amikor itt egy kisebb birtok nyújt kikapcsolódást a Részetekre? Érkezéskor üdvöz...
  • Hantos Pince Vendégház Balatonszőlős
    Hantos Pince Vendégház Balatonszőlős
    Kiadó vendégház Balatonszőlős (Veszprém)
    Kérjük vedd figyelembe hogy 2 felnőtt (franciaágy), 2 gyermek (emeletes ágy) és egy csecsemő (babaágy) elhelyezésére van lehetőség. Házi kedvenceket nem tudunk fogadni. ----------------- RÓLUNK 2010-ben egy véletlen folytán bukkantunk rá az akkor még...