Dodi Vendégház Tiszanána

  • Terület: Tiszanána, Heves, Magyarország
Nyaralónk Tiszanána-Dinnyéshát üdülőterületén helyezkedik el, csendes nyugodt környezetben. Tiszanána városközponttól 5 km-re, az Álomparttól kb 900 m-re található. A ház 2020-ban teljes körűen felújításra került. Vendégházunk két szintes, 2 hálóval, közlekedővel, nappalival, zuhanyzós fürdőszobával, külön Wc-vel és teljesen felszerelt, különálló konyhával rendelkezik. Téli fűtése fatüzelésű kandallóval megoldott. Légkondicionálóval felszerelt. Az épülethez egy tágas, zárt udvar tartozik. Az udvaron filagória, játszótér és szalonnasütő található, így szalonnasütésre, bográcsozásra és grillezésre is lehetőség nyílik. Felszereltségét tekintve 2 db TV-vel, fagyasztós hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, tűzhellyel rendelkezik. Amit ezen felül még biztosítani tudunk: kávéfőző, vízforraló, pirítós sütő, hajszárító, ágynemű, kéztörlők és konyharuha. Fürdőlepedőt sajnos nem tudunk adni. A horgászfelszerelés tárolására külön zárt helyiség áll rendelkezésre. Kisgyermekkel érkezőknek utazóágyat ágyneművel, etetőszéket, fürdőkádat, bilit és fellépőt díjmentesen tudunk biztosítani. Tiszanána-Dinnyéshát Álompart hajókikötővel és egy szabadvízi, lassan mélyülő, gyermekbarát stranddal rendelkezik. Illetve a Tisza-tavat körülvevő kerékpárút egyik pihenőhelyéül is szolgál. A vízparti fáknak köszönhetően a part egy szakasza a nap nagy részében árnyékban van, illetve a kihelyezett napvitorlák is ezt a cél szolgálják. A gyermekeknek játszótér és kézikomp áll rendelkezésre, továbbá egy strandrö...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Nyitvatartás: április 1. - szeptember 30.
Ingyenes légkondícionálás
Macska, kutya bevihető (fizetős)
2 szoba, 4 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Csigaház II Vendégház Parádóhuta
    Csigaház II Vendégház Parádóhuta
    Kiadó vendégház Parádóhuta (Heves)
    Kiadó nyaralónk kényelmes teljes házzal várja a vendégeit Parádóhuta településen, Csigaház Vendégház 2. Bármikor élvezheti a szabad levegőt és a természet közelségét. A helyszínen lehetőség van bográcsozásra és szalonnasütésre. elnevezéssel. A szállá...
  • Napsugár Vendégház Szilvásvárad központjában
    Napsugár Vendégház Szilvásvárad központjában
    Kiadó vendégház Szilvásvárad (Heves)
    4 szoba, 16 férőhely. A Napsugár Vendégház Szilvásvárad központjában várja kedves vendégeit. A Szalajka völgy bejárata kb. 2-300 méterre található a vendégháztól. A vendégház 16 kényelmes pihenését biztosítja. A vendégházban 2 külön bejáratú apartman...
  • Négy Évszak Vendégház Noszvaj
    Négy Évszak Vendégház Noszvaj
    Kiadó vendégház Noszvaj (Heves)
    A Bükk déli oldalán Eger közelében található Noszvaj-Síkfőkút. A bogácsi fürdő közelében, a hegy naposabb oldalán helyezkedik el az üdülő falu. Az M3-as autópályától mindössze 20 km távolságra. Romantikus erdei környezetben, igényesen kialakított, há...
  • Levendula Apartmanház Eger
    Levendula Apartmanház Eger
    Kiadó vendégház Eger (Heves)
    Egerben a fantasztikus hangulatú barokk fürdővárosban, 2019. szeptemberében megnyitott, igényesen kialakított két szobás Apartmanunkban szeretettel várjuk pihenni vágyó vendégeinket az év minden napján. Az apartmanház a belváros határán, a városközpo...
  • Hortenzia Vendégház Noszvaj
    Hortenzia Vendégház Noszvaj
    Kiadó vendégház Noszvaj (Heves)
    Vendégházunk Egertől 12 km-re, az ország legtisztább levegőjű falujában, Noszvajon helyezkedik el. Nagyszüleink 120 évvel ezelőtt épített házát újítottuk fel megőrizve a régi parasztház jellegét, a mai kor igényeinek megfelelően ötvözve a modern leti...
  • Szállás csoportoknak Egerszalókon a Pacsirta Vendégházban
    Szállás csoportoknak Egerszalókon a Pacsirta Vendégházban
    Kiadó vendégház Egerszalók (Heves)
    Pihenjen a jól felszerelt, igényes, tiszta, környezettudatos, új építésű, légkondicionált Vendégházunkban, ahol feltöltődhet és élvezheti a vidék csendjét, nyugalmát, tiszta levegőjét valamint finom borait. Gyönyörű társalgónk kiváló teret biztosít a...