Diána Vendégház Bogács
- Terület: Bogács, Borsod-Abaúj-Zemplén, Magyarország
Dél-Borsod egyik legszebb településén, a Bükkalja Borvidék központjában Bogácson a Diána vendégház egy csendes, nyugodt utcában várja egész évben a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeit. A vendégház a strandtól kb. 1 km távolságban található, ahol a nagy parkosított udvaron szalonnasütési, grillezési lehetőség is adott.
A bogácsi termálfürdő a pihenni és gyógyulni vágyó vendégeket egész évben fogadja. Nyolc medencéjéből egy hideg vizes, vízforgatós, feszített víztükrű úszómedence, egy modern gyermekmedence csúszdával, a többi pedig gyógyhatású termálvízzel feltöltve várja a fürdőzőket. A Bükkaljai Borvidék tradícióját, jó hírét szolgálják a borospincék, ahol az itt üdülő vendégek szomjukat olthatják.
Elhelyezés: Az igényesen berendezett vendégházban nagy nappali, 3 szoba 2 db négyágyas, l db kétágyas + pótágy, 2 fürdőszoba, felszerelt konyha, valamint tágas étkező áll a vendégek rendelkezésére.
Mivel a vendégház egyben és nem szobánként kiadó, ezért főként családok, baráti társaságok jelentkezését várjuk. SZÉP kártya elfogadás. Gyermekeknek kedvezményt biztosítok.
A környék látnivalói: A Bükk hegység kiszélesedő völgyében nemzetközi hírű termálfürdőjével, szép környezeti fekvésével, gazdag kulturális programjaival, borkultúrájával és színvonalas szolgáltatásaival a régió egyik legszebb üdülőközsége.

Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB
3 szoba, 8 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB
3 szoba, 8 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Rajna Nyaraló BogácsKiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)A Bükk lábánál Bogácson egy barátságos üdülőfalu fogadja a gyógy- és strandfürdőjével, két közeli horgásztóval az utazókat. A Tomorvár utcában családias, csendes, szép környezetben minden igénynek megfelelő 2014-ben teljesen felújított nyaralóház vár...
-
Fűzfa Vendégház BogácsKiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)Vendégházunk Bogács központjában, a strandtól 400 méterre, csendes utcában található. 4 db 3 ágyas, fürdőszobás, televízióval felszerelt szobákkal várjuk a pihenni vágyókat. A szálláshely nagy közös konyhával rendelkezik, amely minden eszközzel felsz...
-
Hudi-Lak Vendégház HáromhutaKiadó vendégház Háromhuta (Borsod-Abaúj-Zemplén)2007 nyara óta várjuk a természetet, a túrázást, a friss hegyi levegőt, és a nyugodt falusi környezetet kedvelő vendégeinket, akik 2 3 4 ágyas szobáinkban ideális-, komfortos pihenőhelyre találhatnak. Minden szobához külön fürdőszoba WC, mosdó, zuhan...
-
Százszorszép Apartman BogácsKiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)Szállásunk Bogács nyugodt, csendes övezetében a Tomorvár utca 5. szám alatt helyezkedik el. A vendégháztól pár perc sétára a központban található ABC, kávézó -cukrászda, valamint több étterem is. A termálfürdő egész évben várja a pihenni, gyógyulni v...
-
Gál Vendégház BogácsKiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)Bogács a Bükk lábánál elhelyezkedő település. Természeti kincsekben gazdag: Gyógy- és Strandfürdő, Kaptárkövek, tufába vájt pincesor, Szoros-völgyi víztározó, Jató-tetői kilátó, Szinész liget. Vendégházunk a gyógyfürdő közvetlen szomszédságában, a fü...
-
Hársfa Vendégház ErdőbényeKiadó vendégház Erdőbénye (Borsod-Abaúj-Zemplén)A tokaji borvidék egyik jeles települése Erdőbénye, a hegyekkel körülvett falu kedvelt célpontja a túrázóknak, kirándulóknak, kikapcsolódásra vágyóknak. A közelben található Sárospatak, Tokaj, és más látnivalók is, így Erdőbénye bázisként szolgálhat ...