Csutora Vendégház Vasvár
- Terület: Vasvár, Vas, Magyarország
A Vendégház Az Akáczfa utca végén folydogál a Csörnöc patak, mellette a Hollósi erdő, szemben egy domb lombos erdővel, amit a helyiek csak Bükknek neveznek. Az idelátogató számára új értelmezést kap a csend fogalma. Itt terül el a 9-es szám alatt a Csutora Vendégház, pajtával és egykoron használt istállóval. A házhoz kiterjedt, zárt füves, telek tartozik füves focipályával, kerti padokkal, asztalokkal, szőlőlugassal, veteményeskerttel. A telek végén csordogál a Mókus patak, ha éppen kedve van, mert az aszályos év nem tett jót a vízhozamának. A telken az öreg dió, szelídgesztenye és fenyőfák mellett jól megtermett gyümölcsfák is gondoskodnak az árnyékról a nyári melegben hűsölni vágyóknak. A házban lakó nem lakik. A két szobában összesen 6 fő szállása megoldott. Gesztenyefából készült franciaágy, valamint egyszemélyes antik ágyak várják a vendégeket. Előszoba, fürdőszoba, felszerelt konyhával egybenyitott ebédlő és terasz tartozik a házhoz. A ház stílusában vegyes, udvari része paraszti jellegű, utcai része a 60-as évek jegyeit hordozza. Az autók a zárható udvaron parkolhatnak, fedett garázs nincs. A vendégház minden évszakban fogadja vendégeit, télen fatüzelésű cserépkályhák melegítenek. Háziállatok jöhetnek.
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Welcome drink (alkoholos ital), egy üveg bor, ingyen tűzifa (szabadtéri sütéshez, főzéshez), ingyenes lengőteke használat, borkóstolás, pincebemutató
Macska, kutya ingyenesen bevihető
2 szoba, 6 férőhely
Képek megtekintése
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Welcome drink (alkoholos ital), egy üveg bor, ingyen tűzifa (szabadtéri sütéshez, főzéshez), ingyenes lengőteke használat, borkóstolás, pincebemutató
Macska, kutya ingyenesen bevihető
2 szoba, 6 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Vargánya Vendégház ŐriszentpéterKiadó vendégház Őriszentpéter (Vas)Őriszentpéteren várja a pihenni vágyókat a Vargánya Vendégház. A házat dédszüleim építették, részben nyári konyha, részben ól volt. Az épület felújítása 2014 tavaszán fejeződött be, így már egy modern, a 21. századi igényeknek megfelelő, csodaszép cs...
-
Csavargó Tanya SzalafőKiadó vendégház Szalafő (Vas)A Csavargó Tanya egyedülálló ház, a vendégeken kívül más nem tartózkodik ott, így önellátással vehető igénybe. Szalafő Papszeren található, 1905- ben épült boronaház. 2010- ben teljesen fel lett újítva igazodva a mai kor elvárásaihoz. A jól felszerel...
-
Tündérviola Vendégház SzalafőKiadó vendégház Szalafő (Vas)Vendégházunk az Őrségi Nemzeti Park területén található. Az Őrség talán leggyönyörűbb részén Szalafőn. Családias jellegű teljesen új építésű szálláshely. Erdős, dombos tájon forgalomtól mentes környezetben. A település az Őrségre jellemzően szerekből...
-
Bárányos Vendégház ŐriszentpéterKiadó vendégház Őriszentpéter (Vas)Vendégházunk az Őrségben Őriszentpéter Építészetileg Védett Területén jól megközelíthető, forgalommentes, csendes, nyugodt helyen található. A családi ház jellegű épület ligetes udvarral, virágzó rétektől körülölelten várja a kikapcsolódni, pihenni v...
-
Tóka Vendégház ŐriszentpéterKiadó vendégház Őriszentpéter (Vas)A Tóka Vendégház, Alszer 17. szám alatt, egy régi parasztházban található. A csend és kikapcsolódás garantált, akár aktív, akár passzív elfoglaltságot kedvel. Ez a kis ékszerdoboz 30 éve vendégházként működik. Arra törekszünk, hogy vendégeink a régmú...
-
Rézvirág Vendégház SzaknyérKiadó vendégház Szaknyér (Vas)Vendégházam egy békés kis zsákfaluban az Őrségi Nemzeti Park területén Szaknyérba található. A ház családi örökség része, ezért felújításánál próbáltam meghagyni őseim értékeit. Ez leginkább a pajta és istálló kialakításában látszik, ami a én számomr...