Banditanya Vendégház Mórahalom
- Terület: Mórahalom, Fejér, Magyarország
Délkelet-Magyarországon, Szegedtől 23km-re, Mórahalom központjától 3km-re csendes, szép környezetben fekszik a Banditanya. A 12 000 m2-es területen lévő hagyományos, nyitott kéményes, búbos kemencés parasztház kiválóan alkalmas egy hétvégi pihenésre, vagy több napos kikapcsolódásra. A vendégház saját udvarral rendelkező, csak a vendégek által használatos, két épületből álló birtokrész. Az egyik épület maga a vendégház, egy nagy és egy kis szobával, konyhával, fürdőszobával. A másik épületben került kialakításra a kerthelyiség. Ez utóbbiban nagyméretű asztalnál élvezhetik Vendégeink a tájat, az időjárást, és kedvük szerint bográcsban, tárcsán vagy grillen készíthetnek maguknak fenséges ételeket. Az udvaron hinta, csúszda, homokozó, labda és tollaslabda várja a gyermekeket, a nagyobbak darts-szal és lengőtekével is múlathatják az időt. A házban két szoba rendelkezik televízióval, emellett társasjátékok, kártya, egyéb beltéri játékok szolgálják az idő kellemes eltöltését. Vendégeink betekintést nyerhetnek a családi gazdaság mindennapjaiba is. Vendégházunkat jellegénél fogva családoknak, baráti társaságoknak ajánljuk.
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB
Nyitvatartás: április 1. - október 31.
2 szoba, 4 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB
Nyitvatartás: április 1. - október 31.
2 szoba, 4 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Ficak Vendégház GárdonyKiadó vendégház Gárdony (Fejér)Kiadó szobák a Gárdony üdülőövezetében a Velencei-tó közvetlen közelében, igény esetén fél, vagy teljes panzióval. A szálláshely a tópart közvetlen közelében helyezkedik el. Foglaláskor kérem vegyék figyelembe, hogy a szobák egy vendéglátó egység tet...
-
Nemes Vendégház GárdonyKiadó vendégház Gárdony (Fejér)A szálláshely minimum 5 éjtől foglalható június, július, augusztus hónapban. A szálláshely 2019-től egész évben várja vendégeit, nyári szezonon kívül akár egy hosszú hétvégére is A szállás Gárdony központjában található, szépen berendezett, jól felsz...
-
Hajnalka Vendégház BodajkKiadó vendégház Bodajk (Fejér)Vendégházunk a Bakony hegység legszebb részén a Gaja-patak vadregényes szurdokvölgyének lábánál található. Vendégházunk egy csendes kis utcában várja a pihenni vágyókat. Kétágyas szobánkban megtapasztalható nagymamáink régi nagy ágya, hófehér ropogós...
-
Rénus Családi Vendégház GárdonyKiadó vendégház Gárdony (Fejér)Rénus Családi Vendégház Bababarát és gyerekbarát vendégház a Velencei-tónál. 8 fő részére kínálunk nyugodt, kényelmes pihenést a Velencei-tónál. Ha bulizni, vagy hangosan zenét hallgatni szeretne, akkor kérem, ne minket válasszon. A földszinten étkez...
-
Dália Ház VelenceKiadó vendégház Velence (Fejér)Töltse szabadságát Velencén a Dália Házban, ahol 4 felnött és 2 gyerek kényelmesen elfér. A Dália Ház csendes környezetben fekszik, mégis mindenhez közel van. A homokos part és a Korzó számos üzlettel, kávézóval, bisztróval kb. 10 percre van, A Venic...
-
Tulipános Porta és Vendégház DinnyésKiadó vendégház Dinnyés (Fejér)Akár Otthon, a Nagymamánál… …ahol pöttyös bögréből kortyoljuk a habos kakaót. Eljátszom a gondolattal, hogy újra gyerek vagyok. A konyhaajtó kézzel készült csipkefüggönyét picit elhúzva, az orrom a hideg üvegnek nyomom és órákig bámulom a hóesést. A ...