Árpád Vendégház Sarud

  • Terület: Sarud, Heves, Magyarország
Múlt idéző portán, több mint 100 éves falak között várja a pihenni vágyókat mind a négy évszakban ez a romantikus hangulatú parasztház. Hűvösebb tavaszi és őszi estéken padlófűtés biztosítja a kellemes meleget. A ház igazi gyöngyszeme az udvaron található, fedett, 6 személyes fürdődézsa (napidíjas) amely időjárástól függetlenül, az igényeknek megfelelő hőfokkal, kívánság szerint parajdi fürdősóval varázsolja feledhetetlenné a kikapcsolódást. Az udvaron kiépített bográcsozó hely (tárcsa és grill rács), hinta, csúszda várja kicsiket-nagyokat. A házban teljes körűen felszerelt konyh (pára-és szagelszívó, mikró, fagyasztós hűtő, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító, melegszendvics sütő, konyhai eszközök, edények, evőeszközök, tányérok, poharak). Az új fürdőszoba kialakítása antik stílusú maradt, de ötvözve lett a modern kényelemmel (vízesés zuhanny). Akik pedig a főzés elől is menekülnének, alig 5 perc sétára található a 2021-es évben átadott Sulyom Tájétterem, ahol gondoltak a húsimádókra, a halat imádókra, a vegetáriánusokra, és még a vegánokra is. A természet kedvelőinek lehetőségük van a kertben, egy igazán autentikus hangulatú pavilonban tölteni az éjszakát. A felszereltség további részét képezi 2db kerékpár, amivel a sportolni vágyók egy megnyugtató, békés Tisza-parti naplementében csodálhatják a tájat. A sarudi KalandParton mindenki megtalálhatja azt, ahol igazán jól érezheti magát: strandolás a Tisza-tó homokos, , tengerpartján, európai színvonalú vízi játszótér, mászóbázis...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, K&H
Wellness szolgáltatások
Welcome drink (alkoholos ital)
Macska, kutya bevihető (fizetős)
2 szoba, 9 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Csigaház II Vendégház Parádóhuta
    Csigaház II Vendégház Parádóhuta
    Kiadó vendégház Parádóhuta (Heves)
    Kiadó nyaralónk kényelmes teljes házzal várja a vendégeit Parádóhuta településen, Csigaház Vendégház 2. Bármikor élvezheti a szabad levegőt és a természet közelségét. A helyszínen lehetőség van bográcsozásra és szalonnasütésre. elnevezéssel. A szállá...
  • Napsugár Vendégház Szilvásvárad központjában
    Napsugár Vendégház Szilvásvárad központjában
    Kiadó vendégház Szilvásvárad (Heves)
    4 szoba, 16 férőhely. A Napsugár Vendégház Szilvásvárad központjában várja kedves vendégeit. A Szalajka völgy bejárata kb. 2-300 méterre található a vendégháztól. A vendégház 16 kényelmes pihenését biztosítja. A vendégházban 2 külön bejáratú apartman...
  • Négy Évszak Vendégház Noszvaj
    Négy Évszak Vendégház Noszvaj
    Kiadó vendégház Noszvaj (Heves)
    A Bükk déli oldalán Eger közelében található Noszvaj-Síkfőkút. A bogácsi fürdő közelében, a hegy naposabb oldalán helyezkedik el az üdülő falu. Az M3-as autópályától mindössze 20 km távolságra. Romantikus erdei környezetben, igényesen kialakított, há...
  • Levendula Apartmanház Eger
    Levendula Apartmanház Eger
    Kiadó vendégház Eger (Heves)
    Egerben a fantasztikus hangulatú barokk fürdővárosban, 2019. szeptemberében megnyitott, igényesen kialakított két szobás Apartmanunkban szeretettel várjuk pihenni vágyó vendégeinket az év minden napján. Az apartmanház a belváros határán, a városközpo...
  • Hortenzia Vendégház Noszvaj
    Hortenzia Vendégház Noszvaj
    Kiadó vendégház Noszvaj (Heves)
    Vendégházunk Egertől 12 km-re, az ország legtisztább levegőjű falujában, Noszvajon helyezkedik el. Nagyszüleink 120 évvel ezelőtt épített házát újítottuk fel megőrizve a régi parasztház jellegét, a mai kor igényeinek megfelelően ötvözve a modern leti...
  • Szállás csoportoknak Egerszalókon a Pacsirta Vendégházban
    Szállás csoportoknak Egerszalókon a Pacsirta Vendégházban
    Kiadó vendégház Egerszalók (Heves)
    Pihenjen a jól felszerelt, igényes, tiszta, környezettudatos, új építésű, légkondicionált Vendégházunkban, ahol feltöltődhet és élvezheti a vidék csendjét, nyugalmát, tiszta levegőjét valamint finom borait. Gyönyörű társalgónk kiváló teret biztosít a...