Annabella Vendégház Hajdúszoboszló
- Terület: Hajdúszoboszló, Hajdú-Bihar, Magyarország
Vendégházunk Hajdúszoboszló üdülőövezetében található, a strand egyik bejáratától mindössze 5 perc sétára. Az épület 2021 elején teljes körű felújításon esett át. A nyaraló egy önálló ház, saját zárt udvarral, ahol sem a tulajdonos, sem más vendég nem tartózkodik egy időpontban. A földszinten található egy teljesen felszerelt konyha, mosogatógéppel, indukciós főzőlappal, elektromos sütővel, valamint konyhai kisgépekkel. (Kenyérpirító, vízforraló, espresso kávéfőző) Ezen a szinten található még egy zuhanyzós fürdőszoba, valamint egy nappali, ahol egy ülőgarnitúra és egy fotelágy került elhelyezésre. A külön bejáratú emeleten 2 szoba található, melyből az egyikben egy franciaágy, a másikban pedig kettő darab egyszemélyes ágy van, ami igény esetén összetolható. Ebben a szobában lehetőség van elhelyezni még egy pótágyat, vagy egy babaágyat. Ezen a szinten is rendelkezésre áll egy fürdőszoba, valamint egy felszerelt konyha. Főzőlap, hűtő, kávéfőző, mikrohullámú sütőMindhárom szobában LCD tv található VodafoneTv előfizetéssel, valamint a teljes ház területén ingyenes WIFI hálózat. A földszint és az emelet is klímatizált. Az udvaron a fedett teraszon kerti bútor és hintaágy, pingpong asztal szolgálja a vendégeink kényelmét, kikapcsolódását. Ezen kívül még van lehetőség szalonnasütésre és bográcsozásra is, valamint grillezni is lehet, melyhez a szükséges felszerelést is biztosítjuk (nyársak, két méretű bogrács, tűzifa)...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Ingyenes légkondícionálás
3 szoba, 6 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Ingyenes légkondícionálás
3 szoba, 6 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Rajna Nyaraló BogácsKiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)A Bükk lábánál Bogácson egy barátságos üdülőfalu fogadja a gyógy- és strandfürdőjével, két közeli horgásztóval az utazókat. A Tomorvár utcában családias, csendes, szép környezetben minden igénynek megfelelő 2014-ben teljesen felújított nyaralóház vár...
-
Fűzfa Vendégház BogácsKiadó vendégház Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)Vendégházunk Bogács központjában, a strandtól 400 méterre, csendes utcában található. 4 db 3 ágyas, fürdőszobás, televízióval felszerelt szobákkal várjuk a pihenni vágyókat. A szálláshely nagy közös konyhával rendelkezik, amely minden eszközzel felsz...
-
Vargánya Vendégház ŐriszentpéterKiadó vendégház Őriszentpéter (Vas)Őriszentpéteren várja a pihenni vágyókat a Vargánya Vendégház. A házat dédszüleim építették, részben nyári konyha, részben ól volt. Az épület felújítása 2014 tavaszán fejeződött be, így már egy modern, a 21. századi igényeknek megfelelő, csodaszép cs...
-
Csavargó Tanya SzalafőKiadó vendégház Szalafő (Vas)A Csavargó Tanya egyedülálló ház, a vendégeken kívül más nem tartózkodik ott, így önellátással vehető igénybe. Szalafő Papszeren található, 1905- ben épült boronaház. 2010- ben teljesen fel lett újítva igazodva a mai kor elvárásaihoz. A jól felszerel...