Szajkó Fakuckó Tamási
- Terület: Tamási, Tolna, Magyarország
A Szajkó Fakuckót azoknak a pároknak, barátoknak, családoknak álmodtuk meg, akik élvezik a természet csendjét, akik szeretnek madárdalra ébredni, vagy éppen annak látványára, hogy a kertben őzek legelnek. Faházunk mesés környezetben, egy kis lankás domb oldalában fekszik ahol erdőre néző panorámában gyönyörködhetünk. Vendégházunkban a pihenés egyenlő a nyugalommal, az egymásra hangolódással, a feltöltődéssel. Az erdőre néző csodálatos panorámával rendelkező, csendes környékre épült, szigetelt Szajkó Fakuckót úgy álmodtuk meg, hogy összhangban legyen a környezetével, valamint próbáltunk minél több természetes alapanyagot használni a ház kialakításánál belül és kívül is egyaránt. A ház körül a növények iránti rajongásunk is szembetűnő, hiszen több olyan fás- és lágyszárú növény is telepítésre került, melyek segítik a nyugodt és kellemes kikapcsolódást. Közülük talán a legfontosabb a 800 tő angol és francia levendula, mely különösen a nyári virágzáskor ad felejthetetlen élményt. A Fakuckó impozáns teraszán kívül szaletli, szőlőlugas, kőből épített tűzrakóhely, valamint egy borkóstolásra alkalmas fűthető pince is rendelkezésre áll. Családok gyermekei számára homokozót és csúszdát is építettünk. A Szajkó Fakuckó által szerettünk volna egy igazán egyedi szálláslehetőséget biztosítani, ahol csodás környezetben pihenheti ki bárki a hétköznapi fáradalmakat. A szállás, és közvetlen környéke is bővelkedik a kikapcsolódás különféle lehetőségeivel....
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Ingyenes légkondícionálás
1 faház, 4 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
Ingyenes légkondícionálás
1 faház, 4 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Otthon A Balatonon Vendégház KeszthelyKiadó nyaraló Keszthely (Zala)Vadonatúj, privát vendégházunk várja szeretettel a nyaralni vágyó kis és nagy családokat Keszthely nyugodt, zöld övezetes részében. A vendégház 80m2-es, modern bútorokkal, két hálószobával, két zuhanyzós fürdőszobával és WC-vel, étkező-konyhával jól ...
-
Vakáció Nyaralóház BalatonlelleKiadó nyaraló Balatonlelle (Somogy)Balatonlelle és Balatonboglár találkozásánál lévő nyaralóház, amely egyforma távolságra található mind a boglári, mind a lellei centrumtól. Balatonlelle ideális hely a családosok számára, hiszen szórakozásra és kikapcsolódásra is minden feltétel adot...
-
Bambi Vendégház BalatonmáriafürdőKiadó nyaraló Balatonmáriafürdő (Somogy)Balatonmáriafürdőn a Rákóczi utcában, 2 szoba, nappali-étkező, konyha, fürdőszoba, 2 terasz, szép füvesített kert, 300 m a szabad strandtól kiadó, 4+2 főrészére. Az egyik terasz fedett, a másik teraszon kitekerhető napellenző van. A konyhában hűtő/mé...
-
Wéber Haus BalatonmáriafürdőKiadó nyaraló Balatonmáriafürdő (Somogy)Balatonmárián, kétszintes nyaraló akár 8 de akár kevesebb személynek is kényelmes házzal, nyugodt csendes környezetben, nagy parkosított udvarral, teljesen felszerelt amerikai konyhával, nappalival 4 hálóval 2 fürdőszobával kiadó. A strand szépen kié...