Kisberényi Menedék Kisberény

  • Terület: Kisberény, Somogy, Magyarország
Tisztelt Látogató. Vendéglátásunk egyik fő célja, hogy vendégink részére betekintést biztosíthassunk a falusi életmód megtapasztalására, háztáji termelés elsajátítására.Földház és Napház vendégházak az M7-es autópálya fonyódi lehajtójától 13 kilométerre egy zsákfaluban, Kisberényben találhatók. Falú nyugalmához és békéjéhez nagymértékben hozzájárul, hogy a közel 200 lelket számláló település több mint 20 kilométeres körzetében nagyipari tevékenység nem folyik, nincsenek nagy multinacionális vállalkozások. Egy vagy több gyermekes családoknak ajánljuk, akik szívesen kipróbálják a falusi élet körülményeit egy olyan környezetben, ahol a természet szinte karnyújtásnyira található. Továbbá azoknak a hosszú távú bérlőknek, akik munkája vagy feladata megköveteli a természetközeli alkotó környezetet. A zsákfalú közúton csak Lengyeltóti felöl közelíthető meg. Északnyugati - Délkeleti irányban egy völgyben terül el, melyet Délen erdők, Északon szántóföldek határolnak. Ennek köszönhetően a környék kiválóan alkalmas túrázásra, terepkerékpározásra, az ismeretlen felfedezésére. Balaton (Fonyód 17 km, Balatonboglár 19 km) közelsége korlátlan kikapcsolódási lehetőséget biztosít minden korosztály számára.Külön álló két vendégház eltérő időpontokban és stílusban épültek.Kisberényi Menedék “Földház (5+1 fő): A ház 108 2m alapterületű, vastag falai régi, úgynevezett vályog-technológival, kb 80 évvel ezelőtt készültek. Flújítva és kerekesszékesek számára kakadály mentesítve 2021. Kisberényi Menedé...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, K&H
Wellness szolgáltatások
Ingyenes légkondícionálás
Ingyenes WiFi
5 szoba, 12 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Vakáció Nyaralóház Balatonlelle
    Vakáció Nyaralóház Balatonlelle
    Kiadó nyaraló Balatonlelle (Somogy)
    Balatonlelle és Balatonboglár találkozásánál lévő nyaralóház, amely egyforma távolságra található mind a boglári, mind a lellei centrumtól. Balatonlelle ideális hely a családosok számára, hiszen szórakozásra és kikapcsolódásra is minden feltétel adot...
  • Bambi Vendégház Balatonmáriafürdő
    Bambi Vendégház Balatonmáriafürdő
    Kiadó nyaraló Balatonmáriafürdő (Somogy)
    Balatonmáriafürdőn a Rákóczi utcában, 2 szoba, nappali-étkező, konyha, fürdőszoba, 2 terasz, szép füvesített kert, 300 m a szabad strandtól kiadó, 4+2 főrészére. Az egyik terasz fedett, a másik teraszon kitekerhető napellenző van. A konyhában hűtő/mé...
  • Wéber Haus Balatonmáriafürdő
    Wéber Haus Balatonmáriafürdő
    Kiadó nyaraló Balatonmáriafürdő (Somogy)
    Balatonmárián, kétszintes nyaraló akár 8 de akár kevesebb személynek is kényelmes házzal, nyugodt csendes környezetben, nagy parkosított udvarral, teljesen felszerelt amerikai konyhával, nappalival 4 hálóval 2 fürdőszobával kiadó. A strand szépen kié...
  • Hullám Nyaralóház Balatonmáriafürdő
    Hullám Nyaralóház Balatonmáriafürdő
    Kiadó nyaraló Balatonmáriafürdő (Somogy)
    Üdvözöl mindenkit a Hullám nyaralóház. Balatonmáriafürdő-alsón található a különálló, saját udvarral, az utcának saját balatoni lejáróval rendelkező Hullám nyaralóház. Ideális egy 4 tagú családnak de akár egy párnak is. Fűthető hűthető klímával ellát...
  • Balatonlellén 2 szintes sorházi lakás kiadó Szép kártyát elfogadunk
    Balatonlellén 2 szintes sorházi lakás kiadó Szép kártyát elfogadunk
    Kiadó nyaraló Balatonlelle (Somogy)
    Önálló ház Balatonlellén 8-10 fő részére. Az Abigél Apartman új építésű, önálló - háziaktól mentes- 2 szintes sorház, 8-10 fő részére (160 m2), mely egy elő és egy hátsó kertrésszel rendelkezik. (30-30m2) Az Abigél Apartman elsősorban szálláshely nem...
  • Halmosi Nyaraló Balatonmáriafürdő
    Halmosi Nyaraló Balatonmáriafürdő
    Kiadó nyaraló Balatonmáriafürdő (Somogy)
    Modern berendezésű, új nyaralólakás 4 főre strand- és központközeli, de csendes helyen medencével, rendezett udvarral. Kert, kerti bútor, kerti grill, napozóágyak, fedett autóbeálló, TV, klíma (felárért ). Földszint: Nappali étkezővel és főzősarokkal...