Kemény Klára Parti Háza Zamárdi

  • Terület: Zamárdi, Somogy, Magyarország
Az épületről, lokáció: 2023-ban nyitotta meg kapuit a vendégek előtt az eredetileg 60-as években a névadó Klára és férje által épített családi nyaraló. Bár Klárát már személyesen nem ismerhettük meg, az eredeti épület újragondolásával olyan ütős épület született mely már a tervező asztalon megkapta a “Kemény vezetéknevet. A ház érdekessége, hogy megépülésekor a Balaton még saját kerítését nyaldosta majd időközben került kialakításra az út és a most is ingyenesen élvezhető gyerekbarát szabad strand. Mára tehát az épület nagy méretű árnyékos teraszai nemcsak gyönyörű panorámával bírnak, az épület környezete kiváló szolgáltatásokkal gazdagodott, ilyen a szabadstrandon működő kiváló étterem és strandbár, a sup és vízibicikli bérlés, és a gyerekbarát partszakasz hétvégente extra programokkal. A nagy strand gyalogosan 1200 m, Zamárdi Felső vasútállomás 1100 m-re található. Szobák, adottságok: Földszint: A földszint szerintünk legjobb része a Balatonra néző, részben fedett, északi, tehát a legnagyobb forróságban is egész nap árnyékos terasz, amely természetesen bútorozott. Ehhez kapcsolódik a rossz idő esetén is jól kihasználható nagy méretű közösségi tér. Innen nyílik a jól felszerelt egyedi konyha és a zuhanyzós fürdőszoba toalettel. A földszint csendes, hátsó kert felé néző részében helyezkedik el egy kétszemélyes hálószoba, amely ágyát egyszemélyes díványnak összecsukva szükség esetén extra nappaliként is funkcionálhat. Ennek a helyiségnek ablakai motoros redőnnyel felszereltek,...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Nyitvatartás: április 1. - november 30.
Ingyenes légkondícionálás
4 szoba, 8 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Vakáció Nyaralóház Balatonlelle
    Vakáció Nyaralóház Balatonlelle
    Kiadó nyaraló Balatonlelle (Somogy)
    Balatonlelle és Balatonboglár találkozásánál lévő nyaralóház, amely egyforma távolságra található mind a boglári, mind a lellei centrumtól. Balatonlelle ideális hely a családosok számára, hiszen szórakozásra és kikapcsolódásra is minden feltétel adot...
  • Bambi Vendégház Balatonmáriafürdő
    Bambi Vendégház Balatonmáriafürdő
    Kiadó nyaraló Balatonmáriafürdő (Somogy)
    Balatonmáriafürdőn a Rákóczi utcában, 2 szoba, nappali-étkező, konyha, fürdőszoba, 2 terasz, szép füvesített kert, 300 m a szabad strandtól kiadó, 4+2 főrészére. Az egyik terasz fedett, a másik teraszon kitekerhető napellenző van. A konyhában hűtő/mé...
  • Wéber Haus Balatonmáriafürdő
    Wéber Haus Balatonmáriafürdő
    Kiadó nyaraló Balatonmáriafürdő (Somogy)
    Balatonmárián, kétszintes nyaraló akár 8 de akár kevesebb személynek is kényelmes házzal, nyugodt csendes környezetben, nagy parkosított udvarral, teljesen felszerelt amerikai konyhával, nappalival 4 hálóval 2 fürdőszobával kiadó. A strand szépen kié...
  • Hullám Nyaralóház Balatonmáriafürdő
    Hullám Nyaralóház Balatonmáriafürdő
    Kiadó nyaraló Balatonmáriafürdő (Somogy)
    Üdvözöl mindenkit a Hullám nyaralóház. Balatonmáriafürdő-alsón található a különálló, saját udvarral, az utcának saját balatoni lejáróval rendelkező Hullám nyaralóház. Ideális egy 4 tagú családnak de akár egy párnak is. Fűthető hűthető klímával ellát...
  • Balatonlellén 2 szintes sorházi lakás kiadó Szép kártyát elfogadunk
    Balatonlellén 2 szintes sorházi lakás kiadó Szép kártyát elfogadunk
    Kiadó nyaraló Balatonlelle (Somogy)
    Önálló ház Balatonlellén 8-10 fő részére. Az Abigél Apartman új építésű, önálló - háziaktól mentes- 2 szintes sorház, 8-10 fő részére (160 m2), mely egy elő és egy hátsó kertrésszel rendelkezik. (30-30m2) Az Abigél Apartman elsősorban szálláshely nem...
  • Halmosi Nyaraló Balatonmáriafürdő
    Halmosi Nyaraló Balatonmáriafürdő
    Kiadó nyaraló Balatonmáriafürdő (Somogy)
    Modern berendezésű, új nyaralólakás 4 főre strand- és központközeli, de csendes helyen medencével, rendezett udvarral. Kert, kerti bútor, kerti grill, napozóágyak, fedett autóbeálló, TV, klíma (felárért ). Földszint: Nappali étkezővel és főzősarokkal...