Hollófészek Vendégház Badacsonytördemic
- Terület: Badacsonytördemic, Veszprém, Magyarország
A Hollófészek Vendégház magasan a Badacsony oldalában, a bazaltorgonák alatt található. A birtok több pontjáról nagyszerű kilátás nyílik a hegyre és a Balatonra. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén fekvő vendégházat gyep övezi, mögötte kezdődik a Natura 2000 övezethez tartozó erdő, ahonnan nyáron is hűs fuvallatok érkeznek. Az 1858-as Habsburg katonai térképen már azonos formában feltüntetett egykori présházat 2021-re teljesen felújítottuk. Leginkább olyan családok, baráti társaságok fogadására alkalmas, akik szeretik a természetet, a kalandot, a nyugodt környezetet. A présház szobájában kettő, a tetőtérben három ágy található, de mindkettő helyiség pótágyazható 1-1 ággyal. Az előtérben kapott helyet a teljesen felszerelt konyha, étkezni a boltíves téglapincében lehet. A zuhanyzós fürdőszoba a melléképületben található. A vízellátás tartályokból történik, így kérjük vendégeinket, hogy a vizet felelősségteljesen fogyasszák. nyarára egy szabadtéri konyha elkészítését is tervezzük, illetve lehetnek egyéb területrendezési munkálatok, ezért ebben az évben bevezető áron kínáljuk présházunkat. A vendégház feletti sziklákon hollók fészkelnek, róluk kapta jelenlegi nevét. A házigazdák a településen laknak. 2012 óta üzemeltetik a vendégek megelégedésére a falu központjában a NOHAB Apartmant, ez a második szálláshely, amit megnyitottak. Főállású alkalmazottak, így a szálláshely-üzemeltetést kedvtelésből, vendégszeretetből és Badacsonytördemic turisztikai vonzerejének növelése cél...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
2 szoba, 5 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
2 szoba, 5 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Anna Nyaralóház BalatonfüredKiadó nyaraló Balatonfüred (Veszprém)Független szállás, önálló nyaralás a Balaton legszebb városában Balatonfüreden. Nagy saját kert, különálló, 6 személyes nyaraló ház, a part menti legszebb sétáló utca, a Tagore sétány fölötti első utcában, a strandról 8 percre. Háziak nélküli szállás... -
Balaton Rustic Guesthouse BadacsonytördemicKiadó nyaraló Badacsonytördemic (Veszprém)A Balaton egyik legszebb részén, az Északi parton, Badacsony tőszomszédságában fekvő Badacsonylábdi hegyen található 2008-ban épült, tradicionális, falusi házban megtalálsz mindent, ami a pihenéshez szükséges. A ház – a kialakításából adódóan – rendk... -
Fehér Szeder Vendégház Csopak CsopakKiadó nyaraló Csopak (Veszprém)Vendégházunk egy 1895-ben épült parasztházból került kialakításra Csopak központjában. Az épület átalakításakor több, az akkor alkalmazott építészeti megoldást megőriztük. A szállás tökéletes megoldást kínál párok, közepes és nagyobb családok pihenés... -
Játékbarlang Vendégház BalatonakarattyaKiadó nyaraló Balatonakarattya (Veszprém)Balatonakarattyai nyaralónk a település egy csendes zsákutcájának a végén helyezkedik el. A vasút állomástól és az élelmiszer bolttól 10 perc, míg a balaton-parttól 20 perc sétára található. A házat mérete és szobáinak száma alkalmassá teszi, nagyobb... -
Dzsem Faház BalatonfüredKiadó nyaraló Balatonfüred (Veszprém)Balatonfüred szívében szeretettel várjuk vendégeinket családi házunk udvarában található faházikónkban. A ház elhelyezkedése remek, Balaton, élelmiszer bolt, éttermek, cukrászda néhány perces sétával elérhetők. Faházunk legfeljebb 4 vendég fogadására... -
Boroka Nyaralohaz AlsóörsKiadó nyaraló Alsóörs (Veszprém)A Boróka Nyaralóház Alsóörs üdülőövezetében csendes nyugodt zöld környezetben a Balatontól 700 m-re található. A kétszintes önálló nyaralóház max. 8 fő részére nyújt kényelmes pihenést. Ideális párok családok és baráti társaságok számára. A házat a v...