Boróka Nyaraló Balatonmáriafürdő
- Terület: Balatonmáriafürdő, Somogy, Magyarország
Szeretettel várjuk a családokat, baráti társaságokat vagy csupán azokat, akik biztonságos környezetben, nyugodt pihenésre vágynak balatonmáriafürdői nyaralónkba. A ház két apartmanból áll, egyenként maximum 8 fő elhelyezésével. Ingyenes Wifi elérés A házhoz árnyas fedett terasz tartozik, a hozzá kapcsolódó önálló, gondozott kertben bográcsozási, sütögetési lehetőséggel. A tágas zárt udvaron árnyékos parkolók is rendelkezésre állnak.
A környék tele van jó éttermekkel, lángosozóval, fagyizóval. Könnyed sétával elérhető az első szabad strand (500m), ahol gyorsétterem és vízi sporteszköz kölcsönző is igénybe vehető. A vasútállomás mellett kerékpár kölcsönzésre is van lehetőség. A közeli kikötőből menetrend szerinti hajójáratok közlekednek Badacsonyba és Szigligetre, esténként pedig disco hajó viszi a szórakozni vágyókat.
A horgászat szerelmesei is megtalálják a számításukat az utca végén húzódó nyugati övcsatorna horgász stégein, vagy a Balatonba nyúló térkövezett mólón. A központban esténként a karaoke bár és retró disco adja a hangulatot.
A vendégek és a szomszédok nyugalmának biztosítása érdekében, a vendégházban kerülendő a túlzott hangoskodás, zenélés vagy zenehallgatás. A tulajdonos fenntartja a jogot, hogy a botrányosan viselkedő, a házirendet be nem tartó vendégeket nem fogadja, illetve a vendégházból távozásra utasítja....

Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Nyitvatartás: április 1. - október 15.
Ingyenes légkondícionálás
2 szoba, 16 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
Nyitvatartás: április 1. - október 15.
Ingyenes légkondícionálás
2 szoba, 16 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Lux Apartman Villa HajdúszoboszlóKiadó nyaraló Hajdúszoboszló (Hajdú-Bihar)Barátoknak és családoknak - Hajdúszoboszló Mesés ház, ahol a madárcsicsergés és a nyugodt természeti környezet ölel át. Ha szereted a zöld kerteket, a virágok illatát és egy teraszon való kellemes pihenést, akkor ez a hely a tökéletes választás számo...
-
Rigó Apartman BogácsKiadó nyaraló Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)A Rigó Apartman a Bükk- hegység lábánál, Bogácson várja a pihenni és kikapcsolódni vágyó vendégeit. Bogács Dél-Borsod egyik legszebb települése, a Bükkaljai Borvidék központja. Egertől 16 km-re, Mezőkövesdtől 8 km-re fekszik a Bükk hegység kiszélesed...
-
Szarvas és Bagoly Kalandház SzarvasKiadó nyaraló Szarvas (Békés)Meleg kávét vagy teát szürcsölni reggel a teraszon, miközben a közelben a gólya kelepel?. A gyerekek rohangálnak a hatalmas, fás kertben és ti a napot tervezitek? Arborétumban a tündér megmentése, fürdés a Kákafoki holtágban, vadaspark vagy egy kerék...
-
Csaba Vendégház SzarvasKiadó nyaraló Szarvas (Békés)Szarvas külterületén Kákafoki- holtág halban gazdag közvetlen vízpartján található a 2020-ban részben felújított komfortos nyaraló. A Nyúlzugi részen melynek jellegzetessége, hogy a vízpart és a nyaraló között egy kihordott út van. A nyaralóig 1.1 km...