Balatonalmádi-Balatoni ház Balatonalmádi
- Terület: Balatonalmádi, Veszprém, Magyarország
Remek aktív kikapcsolódási lehetőségek Balatonalmádiban és közelében. Úszás, szörfözés, kalandpark, kerékpárút, erdei kirándulás stb. -n keresztül egészen az állatkertig minden megtalálható. Ha passzív pihenést szeretne azt a hatalmas kertben és házban megleli.
A szállás: hatalmas ház (2×130nm), nagy kerttel (300nm). Ideális nagyobb családoknak, baráti társaságoknak. A ház falai vastagok, így emiatt kellemesen hűvös az épület. A nagy fák miatt árnyékos az udvar, illetve a filagória, vagy szaletli egész nap fedett helyet biztosít, így akár esős időben is kint lehet lenni. Gyerekeknek hinta, homokozó, trambulin áll rendelkezésükre, míg a felnőttek napozóágyban napozhatnak, vagy hintaágyban ringathatják magukat. Grillezni, bográcsozni, szalonnát sütni lehet az udvaron. Az emeleten található négy szoba amiből kettőben franciaágy van a másik kettőben pedig kihúzhatós ágy. A kihúzhatós ágyas szobáknak teraszuk is van. Az egyik kettő a másik szoba akár négy személyes is lehet. Így variálni tudja ki-kivel és hol aludjon. Fent található egy külön álló wc, valamint egy fürdőszoba mosógéppel, wc-vel, káddal és csapteleppel.
Az emeletről fa lépcső vezet le zárható babaráccsal. A földszinten található egy nagy méretű nappali, lcd tv, fürdőszoba tusolóval és egy különálló wc. Fa lépcsőn lehet lejutni egy fél szinttel a nagy konyhába. Gáztűzhely, nyolc személyes asztal székekkel, nagy mélyhűtős hűtőszekrény, kávégép és vízforraló, valamint mikró és kenyérpirító teszi kényelmessé a étkez...

Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Nyitvatartás: március 1. - december 1.
Macska, kutya ingyenesen bevihető
1 apartman, 9 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Nyitvatartás: március 1. - december 1.
Macska, kutya ingyenesen bevihető
1 apartman, 9 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Orbán Vendégház KővágóörsKiadó nyaraló Kővágóörs (Veszprém)Kővágóörs a Balaton Északi partján, a Káli medence déli részén terül el, a Balatontól 3 km-re. A légkondicionált vendégház, egy felújított parasztház, amely egy csendes kis utcában található. A házban 4 szoba, fürdő, konyha, nappali-étkező van. Kávéf...
-
Anna Nyaralóház BalatonfüredKiadó nyaraló Balatonfüred (Veszprém)Független szállás, önálló nyaralás a Balaton legszebb városában Balatonfüreden. Nagy saját kert, különálló, 6 személyes nyaraló ház, a part menti legszebb sétáló utca, a Tagore sétány fölötti első utcában, a strandról 8 percre. Háziak nélküli szállás...
-
Balaton Rustic Guesthouse BadacsonytördemicKiadó nyaraló Badacsonytördemic (Veszprém)A Balaton egyik legszebb részén, az Északi parton, Badacsony tőszomszédságában fekvő Badacsonylábdi hegyen található 2008-ban épült, tradicionális, falusi házban megtalálsz mindent, ami a pihenéshez szükséges. A ház – a kialakításából adódóan – rendk...
-
Családváró Vendégház BalatonfőkajárKiadó nyaraló Balatonfőkajár (Veszprém)A Balaton keleti partján fekvő Balatonfőkajáron szeretettel várjuk azon kedves vendégeket, akik gondtalanul szeretnék eltölteni családjukkal a szabadságukat. A szálláshely fekvéséből adódóan megkönnyíti a pihenés alatt a bevásárlást az utazást és szü...
-
Fehér Szeder Vendégház Csopak CsopakKiadó nyaraló Csopak (Veszprém)Vendégházunk egy 1895-ben épült parasztházból került kialakításra Csopak központjában. Az épület átalakításakor több, az akkor alkalmazott építészeti megoldást megőriztük. A szállás tökéletes megoldást kínál párok, közepes és nagyobb családok pihenés...
-
Játékbarlang Vendégház BalatonakarattyaKiadó nyaraló Balatonakarattya (Veszprém)Balatonakarattyai nyaralónk a település egy csendes zsákutcájának a végén helyezkedik el. A vasút állomástól és az élelmiszer bolttól 10 perc, míg a balaton-parttól 20 perc sétára található. A házat mérete és szobáinak száma alkalmassá teszi, nagyobb...