Arany Vendégház Szarvas Wellness szolgáltatásokkal
- Terület: Szarvas, Békés, Magyarország
Az Arany Vendégház meglepetés finomsággal várja a pihenni, kikapcsolódni, elvonulni vágyó családokat, baráti társaságokat. Szarvastól mindössze 4 km-re található a Vendégház, az M44 autóút lehajtótól 1 km-re Szarvas irányába közvetlen az országút mellett.
A szálláshelyen 8 fő kényelmes elszállásolását tudjuk biztosítani, amely 3 helységben oldható meg, mégpedig úgy, hogy az egyik hálószobában egy franciaágy, a másik hálószobában egy franciaágy és két egyszemélyes ágy, illetve a nappaliban egy kihúzhatós kanapéágy található. A szobák között az átjárás megoldható, de a vendégek igénye szerint be is zárható a hálószobák közti ajtó.
Minden szobában és a nappaliban smart TV található. A szálláshely 8 fő részére felszerelt konyhával várja Vendégeit, amely edényekkel, evőeszközökkel, tányérokkal, poharakkal, bögrékkel, mikróval, kiváló kombinált tűzhellyel, hűtővel, vízforralóval, kenyérpirítóval ellátott. Őrlős kávégéppel várjuk vendégeinket, amelyben a kávé a helyszínen korlátlan mennyiségben biztosított.
A hatalmas hátsó teraszon a koktélmixerkedésnek is hódolhatnak az italozók szerelmesei, ugyanis bárpulttal is felszereltük a teraszt. Továbbá kerti sütögetési, bográcsozási lehetőség adott, amelyhez az eszközöket és a tűzifát biztosítjuk.
Hatalmas kert és udvar övezi a szálláshelyet, ezáltal a Vendégeink madárcsicsergésre ébredhetnek, a naplementét pedig a hátsó teraszról csodálhatják, ahonnan mesebeli látvány, ahogy a Körös holtág és ártér mögött lemegy a Nap. A nagy udvarba...

Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Wellness szolgáltatások
Ingyenes légkondícionálás
Macska, kutya bevihető (fizetős)
2 szoba, 6 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
Wellness szolgáltatások
Ingyenes légkondícionálás
Macska, kutya bevihető (fizetős)
2 szoba, 6 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Közvetlen vízparti nyaraló GyomaendrődönKiadó nyaraló Gyomaendrőd (Békés)Közvetlen vízparti nyaralónkban várjuk pihenni és horgászni vágyó vendégeinket a Hármas-Körös méltán népszerű holtágán, 5 perc sétára a gyógyfürdőtől. A ház teljesen felszerelt: Tv, ágynemű, hűtő, mikró, kávéfőző, edények, evőeszközök, poharak, bográ...
-
Vízparti nyaraló a Kákafoki-holtágonKiadó nyaraló Békésszentandrás (Békés)Nyaraló kiadó a festői szépségű Kákafoki-holtág közvetlen vízpartján, mely kiválóan alkalmas horgászatra és fürdésre egyaránt. Szarvas várostól kb. 5 km távolságra, a Szarvasi Arborétumtól és a mellette lévő Mini Magyarország makettparktól pedig kb. ...
-
Hangulatos vendégház Gyomaendrődön a Hármas-Körös partjánKiadó nyaraló Gyomaendrőd (Békés)Hangulatos, otthonos 2018-ban épült vendégház Gyomaendrőd külterületén a Hármas-Körös Templom zugi holtág partján stéggel, horgászati, csónakázási, wellness (finn- ill. infra szauna, pezsgőfürdő), túrázási, kerékpározási lehetőséggel 2020 márciusától...
-
Álomzug Vendégház SzarvasKiadó nyaraló Szarvas (Békés)A körösparti Álomzug nyaraló Szarvason, a Mótyó-zugban található, csendes, nyugodt környezetben. 20 m széles közvetlen vízpart, maximum 4+2 férőhelyes, kétszintes, hőszigetelt vendégház. Amerikai konyhás, nappalis, 2 szobás, igényesen berendezett, ví...
-
Gerendanyaraló Szarvason vízparti csendes helyenKiadó nyaraló Szarvas (Békés)Szarvason városközponthoz közeli vízparti, csendes helyen lévő kétszintes gerendanyaraló. Az ország egyik legjobb horgászvize a Kákafoki-holtág vize alkalmas fürdésre horgászatra. Parkosított udvar, saját stég, csónak, tűzrakó, gyermekjátszó, felszer...
-
Szent Antal Szálláshely GyomaendrődKiadó nyaraló Gyomaendrőd (Békés)A 21+5 férőhelyes szálláshely. A hangulatos épület egykor a Szent Antal ház nevet viselte. A hagyományokat szem előtt tartva újítottuk fel és rendeztük be a szálláshelyet. Az épülethez kapcsolódik egy 40 főt befogadó ebédlő, melyben felszerelt konyha...