Zsolt Apartman Balatonlelle
- Terület: Balatonlelle, Somogy, Magyarország
Balatonlellén, a Balaton egyik legelbűvölőbb településén, mely homokos strandjával igazán érezteti velünk a magyar tenger elnevezést, nagy szeretettel várunk mindenkit otthonos apartmanunkba. A part és a centrum közelsége miatt a kikapcsolódás és a felejthetetlen strandélmény garantált, akár a 2-3 fős, romantikus apartmanunkat választják, akár a 4-6 fős klasszikus, családi szállásunkat.
Szállásunk nagyszerű elhelyezkedésnek örvend, hiszen ha sürgősen fürdeni szeretnénk, a legközelebbi kis strand is 5 perc sétával elérhető. Ezen felül a homokos nagy strand is 10-15 perc sétára található, közvetlenül mellette a centrum rész, ahol bárok, éttermek, gyorséttermek, játszóterek, cirkusz és egyéb szórakozási lehetőségek is adottak.
Szintén a centrum részben található 2 nagy színpad is Balatonlellén, ahol rendszeresen programokat rendeznek a szervezők. Az udvarunk hátsó, csendes részén fekvő kisebb apartmanunk 2-3 fő elszállásolására alkalmas. A kisház földszinti, fedett terasszal ellátott, így a kellemes nyári estét is kint, zavartalanul élvezhetjük.
Hálószobával, konyha/nappali és fürdő résszel rendelkezik a szállás. A szúnyoghálós hálószobában egy 2 fős francia ágy és egy ruhaakasztó található. A nappali rész felszerelt konyhával (tűzhely, kávéfőző, kenyérpirító, mikró, hűtő) ellátott, valamint ventilátorral, TV-vel, kihúzható kanapéval, pakolható polccal és kisasztallal áll a rendelkezésünkre.
A telek elülső részén fekvő, klasszikus családi, FÖLDSZINTI apartmanunk 4-6 fő elszá...

Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Nyitvatartás: május 20. - szeptember 15.
2 apartman, 6 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
Nyitvatartás: május 20. - szeptember 15.
2 apartman, 6 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Balatonföldvár 3 fős apartman kiadó a Balatontól 50 m-reKiadó apartman Balatonföldvár (Somogy)Balatonföldvár belvárosában a vasútállomástól és a buszpályaudvartól 2 percre egy gyönyörű ősfás, parkos környezetben a Neptun Apartmanház 1. emeletén kiadó egy erkélyes, parkra néző, felújított apartman. Az apartmanban található egy nagy szoba étkez...
-
VIP Apartman SiófokKiadó apartman Siófok (Somogy)Az apartman Siófok legszebb helyén található a festői Ezüstparton. A szállás közvetlenül a Balaton partján fekszik, kertkapcsolattal a Balatonnal. Siófok nyüzsgő belvárosától 1,7 km-re helyezkedik el. A környék kiválóan ötvözi csendes, pihenésre kika...
-
Prestige Apartman KaposvárKiadó apartman Kaposvár (Somogy)A Prestige Apartman Kaposvár legújabb apartman háza, ahol a legújabb igényeket kielégítő apartmanokkal és lakosztályokkal várjuk leendő vendégeinket. Apartmanjaink kialakításánál elsődleges szempont volt, hogy a szálló vendégei a lehető legmagasabb m...
-
Frankberger Villa BalatonboglárKiadó apartman Balatonboglár (Somogy)A Balatontól 20m-re vízparti önálló légkondicionált ház 4 hálószobával 10 felnőtt főnek kiadó. 2 fedett 1 fedetlen terasszal, 1 db grillkerttel, l 2 db zuhanyzós-WC-s fürdőszobával, +1 db külön WC-vel, teljesen felszerelt 2 db konyhával kiadó Balaton...
-
Tamás Nyaraló SiófokKiadó apartman Siófok (Somogy)Nyaraljon Siófokon az ezüstparton a Deák Ferenc sétányon fedett medencével rendelkező vízparti új építésű apartmanban. Nyaralónk közvetlen a Balaton partján helyezkedik el. A belvárosban számos szórakozási lehetőséget talál minden korosztály. Mindöss...
-
Siófokon kiadó apartman az ingyenes strandjától 50 m-reKiadó apartman Siófok (Somogy)Apartmanjainkba egész évben várjuk Önöket sok szeretettel Siófokon az Aranyparton. Az emeleti és a földszinti 50m2-es alapterületű apartmanok (külön álló lakások) egymástól elkülönítetten, külön bejárattal és kerthasználattal rendelkeznek. Mindegyik ...