Vörösmarty Ház Kapolcs

  • Terület: Kapolcs, Veszprém, Magyarország
Kali Puszta ma egy kis falusi gazdaság színhelye, ahol családias, békés környezetben élnek együtt őshonos magyar háziállataink. A mezőn legelésző lovak és csikók teszik még meghittebbé a táj varázsát. Régi hatalmas körtefa árnyékában egy meghitt parasztház bújik meg. A házat kívül- belül teljesen felújítottuk, kamrájából fürdőszobát alakítottunk ki, de szobájának és konyhájának bútorzatát a faluban talált hagyományos paraszti bútorokból állítottuk össze. Központi fűtés teszi kellemessé a téli tartózkodást is. A házban három önálló lakás van, lakásonként két-két ággyal és gyerekággyal. Bár a ház egy Vörösmarty Mihály nevű helybéli pásztoremberről kapta a nevét, szerettünk volna nagy magyar romantikusunknak is emléket állítani azzal, hogy a neves költõ és író egy-egy mûvérõl neveztük el lakásainkat. Baráti társaságok együtt borozgathatnak a második lakáshoz tartozó, de külön bejárattal is megközelíthetõ eredeti hangulatú borospincében. A csodálatos elhelyezésű istálló tetőterében nagyobb család vendégül látására is alkalmas a Magyar vár elnevezésű lakásunk, amely akár 5 fő számára is kényelmes konyhával, fürdővel, mesés kilátással a Dörögdi medencére. A lakást télen egy kandalló teszi otthonossá. Fát találnak vendégeink a lakásba készítve, de a fűtésről saját maguknak kell gondoskodniuk. A vendégek részt vehetnek a gazdaság mindennapi életében. Amennyiben lóháton érkeznének, lovuknak is szállást, takarmányt tudunk biztosítani, fedett nyári lóállásainkban. Baráti társaságok tö...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Macska, kutya ingyenesen bevihető
4 szoba, 8 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Tihanyban az ófaluban
    Tihanyban az ófaluban
    Kiadó apartman Tihany (Veszprém)
    A klasszikus parasztház belső beosztását tükrözi. Nagyméretű szoba, négy ággyal (kettő egymás mellett, egy-egy külön-külön), korhű berendezési tárgyakkal. A régi fa mennyezete (paraszt födém), a teknősre koptatott fa padló és az eredeti kémény egy tá...
  • Kertes Kuckó Balatonfűzfő
    Kertes Kuckó Balatonfűzfő
    Kiadó apartman Balatonfűzfő (Veszprém)
    Két kiadó apartman saját udvarral Balatonfűzfőn. Apartmanjaink 800 méterre találhatóak a Balaton parttól és a legközelebbi strand is csupán 1 km. Mindkét apartmanban saját zuhanyzós fürdő került kialakításra. A kisebb apartman 2+1 fős, ideális párok,...
  • Júlia Apartman Balatonfűzfő
    Júlia Apartman Balatonfűzfő
    Kiadó apartman Balatonfűzfő (Veszprém)
    Balatonfűzfő Tobruk csendes, családi házas környezetében tetőtéri szállásunkat kiadásra kínáljuk A külön bejáratú új apartmanban két szoba található, tágas nappalival, konyha-sarokkal, szép, zuhanyzós fürdőszobával. A szállás jól felszerelt: mosogató...
  • Noémi Apartman Balatonfűzfő
    Noémi Apartman Balatonfűzfő
    Kiadó apartman Balatonfűzfő (Veszprém)
    Balatonfűzfő Tobruk városrészében várja a pihenni vágyókat a Noémi Apartman. Csendes, nyugodt környezetben, a gyermekbarát, homokos strandtól 700 m-re, igényesen berendezett, klimatizált apartman 1-6 fő részére kiadó (pótágyazható). Az ingatlan 2020-...
  • Badacsonytomajon 1 apartman 2-8 személyre 100 m-re a Balatontól
    Badacsonytomajon 1 apartman 2-8 személyre 100 m-re a Balatontól
    Kiadó apartman Badacsonytomaj (Veszprém)
    Badacsonytomajon a Balaton partjától 100 méterre várjuk a pihenni és kikapcsolódni vágyó kedves vendégeinket. A házban 1 külön bejáratú apartman áll az Önök rendelkezésére 2, 8 személy részére. Az apartmanban található 3 hálószoba, mindegyikben Sat-t...
  • Molni Apartman Balatonfűzfő a Tobruki strandtól mindössze 150m-re
    Molni Apartman Balatonfűzfő a Tobruki strandtól mindössze 150m-re
    Kiadó apartman Balatonfűzfő (Veszprém)
    Különbejáratú, földszintes apartman, amely Az apartman 4 fő számára igényesen kialakított, de pótágy elhelyezésére is lehetőség van. a Tobruki strandtól mindössze 150 méterre helyezkedik el. A nappali-étkezőben ágyazható 2 fős kanapé és Tv található,...