Vincellér Vendégház Tarcal

  • Terület: Tarcal, Borsod-Abaúj-Zemplén, Magyarország
Kedves leendő Vendégeink. Vincellér vendégházunk, melyet 2020. május 21-étől nyitottunk meg, az UNESCO által a világörökség részének nyilvánított Tokaj-Hegyalja egyik legszebb településén, Tarcal község központjában, szívében egy csendes zsákutcában található. Tarcal község Tokajtól 8 km-re, a Zempléni hegység utolsó tagjának a vulkáni Nagy kopasz hegynek a déli lábánál terül el, ahol a hegy az Alfölddel találkozik. A gyönyörű természeti és épített környezet, a történelmi múlt, a borkultúra rengeteg izgalmas felfedezni valót kínál az ide látogatóknak. Vendégházunk egy több mint 100 éves, több generáció óta a családunk tulajdonában lévő parasztház, melyet a mai modern kor igényeinek megfelelően felújítottunk, hogy biztosítsa az ide látogató családok, baráti társaságok pihenését, kényelmét. A ház adottságai miatt nem a szobákat, hanem az egész házat adjuk ki. Maximum 6 főig fogadunk vendégeket, egész évben. A jelenlegi járvány helyzetben fontos számunkra vendégeink és saját biztonságunk is, ezért a javasolt higiéniai és fertőtlenítési szabályokat fokozottan betartjuk. Amit a szállásunkon kínálunk: Ház: 60 m2, terasz: 26 m2, pince: 25 m hosszú, garázs 25 m2, parkosított udvar: 200 m2, Teljesen felszerelt konyha étkezővel, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, vízforraló, kenyérpirító, kávéfőző, elektromos tűzhely, főző és tálaló edények. , A szobában 2 db egyszemélyes ágy, 1 db franciaágy található, amely igény esetén széthúzható, gardróbszekrény, komód, asztalok, 2 fotel, síkképerny...
Összefoglaló
Ingyenes WIFI
2 szoba, 6 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Rózsakert Vendégház Bogács
    Rózsakert Vendégház Bogács
    Kiadó apartman Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Vendégházunk szépen parkosított növényeivel igazi édenkert az itt megpihenő vendégek számára. A gyógyfürdőtől 150 m-re,boros pincéktől 300 m-re található. Bogács számos programot kínál a kikapcsolódásra ,szórakozásra vágyóknak. Színészliget 300 m Cse...
  • Vár-lak Apartman Bogács
    Vár-lak Apartman Bogács
    Kiadó apartman Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    A szálláshely a Bogácsi Gyógy-és Strandfürdő területén található, a Fürdő útról közelíthető meg. Az apartman 70 m2-es mely nagy nappalival, felszerelt konyhával hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, főzőlap, kávéfőző, vízforraló, melegszendvics-sütő, fürd...
  • Vár-Lak Vendégház Bogács
    Vár-Lak Vendégház Bogács
    Kiadó apartman Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Vár-lak Vendégház Bogács. Ha szeretnél kellemesen szórakozni a Családod vagy a Barátaid társaságában egy jól felszerelt, barátságos Vendégházban, akkor Nálunk a helyed. : Kényelmes terasz áll rendelkezésükre, bográcsozási, grillezési és szalonna süté...
  • Akác Vendégház Bogács
    Akác Vendégház Bogács
    Kiadó apartman Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Bogácson az Akác Vendégház csendes, nyugodt környezetben a sportpályához, valamint pincesorhoz közel található. Az apartmanhoz 2 hálószoba, fürdőszoba, WC, kábel tv, Wifi, jól felszerelt konyha tartozik amely 6 fő részére biztosítja a kellemes pihené...
  • Patak-Party Apartmanok Bogács
    Patak-Party Apartmanok Bogács
    Kiadó apartman Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Bogács Észak-Magyarország gyorsan fejlődő, ugyanakkor falusi hangulatát megőrző üdülőfaluja. Az M3-as autópályáról alig félórás autóúttal megközelíthető a település. Az üdülőfaluban minden évben több fesztivált is szerveznek. A település termál gyógy...
  • Tóth Apartman Telkibánya
    Tóth Apartman Telkibánya
    Kiadó apartman Telkibánya (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    A szálláshely önálló bejárattal rendelkezik. 50 nm-nyi területen. Érdekes elrendezésű, tágas, kellemes. 4 férőhely, + 2 férőhely a lakás első szintjén, külön bejárattal, de a tulajdonosokkal közös folyosó használatával. A kert végén csobog egy kristá...