Szilvaliget Vendégház Tolcsva

  • Terület: Tolcsva, Borsod-Abaúj-Zemplén, Magyarország
Kedves Vendégeink. A gyönyörű hegyekkel körülölelt Zemplénben fekvő, borairól méltán híres községünkben, Tolcsván nyitottuk meg vendégházunkat, melyet szilvás ültetvényünk után: Szilvaliget Vendégháznak neveztünk el. Minden körülmény adott, hogy Önök kényelembe helyezve Magukat kipihenhessék fáradalmaikat, a szauna után ellazulva a jakuzziban, akár egy pohár gyöngyöző bor társaságában... reggel felébredve csodálatos madárdal közepette fogyaszthatják el reggelijüket a szilvás mellett lévő filagória alatt. Természetesen lehetőségük van arra is, hogy rendezvényt tartsanak az apartmanokkal szemben erre a célra kialakított Csűrben. Vendégházunkban 2 db apartman áll vendégeink rendelkezésére: Szilvaliget I. és Szilvaliget II. A Szilvaliget I. a bejáratnál rögtön balra fekszik. Az apartmanba lépve egy előszobába érkezünk, balra 1 db franciaágyas szoba (TV, ruhásszekrény, komód, kanapé), szemben a fürdőszoba (zuhanyzó, mosdó), külön bejáratú WC, jobbra pedig szintén egy másik franciaágyas szoba (ruhásszekrény, komód) található. A Szilvaliget II. a vendégház végén helyezkedik el, tetőtér beépítéses apartman. Belépve a nappaliba érkezünk, egy kis előszoba részre. Szemből nyílik a fürdőszoba (zuhanyzó, mosdó) és a külön bejáratú WC. Tovább haladva jobbra találjuk a tágas nappalit (TV, komód, sarokülő, kihúzható kanapé), ahonnan egy lépcső visz a tetőtérben lévő hálószobába (4 db egyszemélyes ágy, ruhásszekrény). Ebben az apartmanunkban klíma is található. Az apartman mögött napozóterasz...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes légkondícionálás
Macska, kutya ingyenesen bevihető
3 szoba, 8 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Akác Vendégház Bogács
    Akác Vendégház Bogács
    Kiadó apartman Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Bogácson az Akác Vendégház csendes, nyugodt környezetben a sportpályához, valamint pincesorhoz közel található. Az apartmanhoz 2 hálószoba, fürdőszoba, WC, kábel tv, Wifi, jól felszerelt konyha tartozik amely 6 fő részére biztosítja a kellemes pihené...
  • Patak-Party Apartmanok Bogács
    Patak-Party Apartmanok Bogács
    Kiadó apartman Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Bogács Észak-Magyarország gyorsan fejlődő, ugyanakkor falusi hangulatát megőrző üdülőfaluja. Az M3-as autópályáról alig félórás autóúttal megközelíthető a település. Az üdülőfaluban minden évben több fesztivált is szerveznek. A település termál gyógy...
  • Tóth Apartman Telkibánya
    Tóth Apartman Telkibánya
    Kiadó apartman Telkibánya (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    A szálláshely önálló bejárattal rendelkezik. 50 nm-nyi területen. Érdekes elrendezésű, tágas, kellemes. 4 férőhely, + 2 férőhely a lakás első szintjén, külön bejárattal, de a tulajdonosokkal közös folyosó használatával. A kert végén csobog egy kristá...
  • Füveskert Apartman Erdőbénye
    Füveskert Apartman Erdőbénye
    Kiadó apartman Erdőbénye (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Prémium, családi apartman Erdőbényén, a Zemplén-hegység déli lábánál, a Tokaji borvidék szívében. Az apartmanházban 3 db, tágas, összesen 6-8 fő elhelyezésére alkalmas, pótágyazható kétágyas szoba, nappali-étkező és felszerelt konyha biztosítja a ven...
  • Nyugalom Apartman Hercegkút
    Nyugalom Apartman Hercegkút
    Kiadó apartman Hercegkút (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Sárospataktól mindössze 4 km-re, a Zempléni-hegyek lábánál, gyönyörû környezetben található Hercegkút, a 810 lelkes kis falu. Hercegkút – helyzetébõl adódóan – kiindulópontja lehet a különféle zempléni túráknak gyalogosan, kerékpárral vagy autóval, a...
  • Gyöngy Apartman Sopron
    Gyöngy Apartman Sopron
    Kiadó apartman Sopron (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Szobák, szolgáltatások Kényelmes szobában, teljes házban és apartmanban szállhatnak meg Sopron településen a Gyöngy Apartman Sopron vendégei. Az autóját szükség esetén van lehetősége ingyenesen a szálláshely garázsában hagyni. A szálláshelyen költség...