Stay Apartman Balatonboglár
- Terület: Balatonboglár, Somogy, Magyarország
Balatonboglár ideális a családok, fiatal és idősebb társaságok számára egyaránt.
A STAY Apartman a központban helyezkedik el, második emeleti főtérre és parkra egyaránt néző szobákkal. Az említett programok néhány perc sétával elérhetők, valamint az egyéb szolgáltatások, mint bolt, drogéria, pékség, kispiac, posta, gyógyszertár szintén karnyújtásnyira találhatók. Az apartman egy nagyobb és két kisebb szobából áll, konyhával, kádas fürdőszobával, külön mellékhelyiséggel és egy hatalmas terasszal. Az apartman felszereltségét képezi az ágynemű, törölköző, konyhai eszközök, gáztűzhely, kenyérpirító, vízforraló, mikrohullámú sütő és hűtő.
Hajóállomás, kikötő, Gömbkilátó, kalandpark, szabadstrand és ingyenes parkolás, fesztiválok, valamint nagyszerű magyaros és modern éttermek, kávézók szolgálják a kikapcsolódni vágyók kényelmét. Kellemes pihenés és változatos aktív programok remek helyszíne.

Kapcsolódó hirdetések
-
Kati Vendégház BalatonlelleKiadó apartman Balatonlelle (Somogy)A Kati Vendégház Balatonlellén csendes, nyugodt környezetben a Balatontól 1 km-re található. A házban két külön bejáratú apartman kiadó. Az apartmanok együtt ill. külön is bérelhetők. Ideális családoknak, baráti köröknek, nagyobb társaságoknak. Balat... -
Jázmin Apartman ZamárdiKiadó apartman Zamárdi (Somogy)Zamárdiban, közvetlen szabad strandra nyíló, földszinti, nagy teraszos, zárt 2 parkolóval, játszótérrel, nagy kerttel, tűzrakóhellyel rendelkező apartman. 3 hálószoba, 1 társalgó nagy szoba, 2 db fürdőszoba, nagy konyha, melyben nagy családok 6-8 sze... -
VIP Apartman SiófokKiadó apartman Siófok (Somogy)Az apartman Siófok legszebb helyén található a festői Ezüstparton. A szállás közvetlenül a Balaton partján fekszik, kertkapcsolattal a Balatonnal. Siófok nyüzsgő belvárosától 1,7 km-re helyezkedik el. A környék kiválóan ötvözi csendes, pihenésre kika... -
Balatonmáriafürdőn két szintes nyaraló Balatontól 200m-reKiadó apartman Balatonmáriafürdő (Somogy)A nyaralóban: nappali- konyhával, ülősarok TV, 2 hálószoba), 65 m² nagyságú és maximum 5 főnek alkalmas. A bejárat a földszinten van, . A szobák felosztása: hálószoba: 1 dupla ágy és 1 egyszemélyes ágy. 2. hálószoba: 2 egyszemélyes ágy. 10 m² nagyság... -
Apartmanok Balatonboglár központjában a Balaton 500m pár perc sétáraKiadó apartman Balatonboglár (Somogy)Apartmanházunk a Balaton déli partjának központi településén, Balatonboglár közvetlen központjában, pár perc sétára a Balatontól, bármely közlekedési eszközzel könnyen megközelíthetően helyezkedik el. Településünkön kerül megrendezésre minden nyáron ... -
Nefelejcs Wellness Apartman BalatonmáriafürdőKiadó apartman Balatonmáriafürdő (Somogy)Különleges szálláshely. Privát apartman saját wellness részleggel és kültéri medencével. Nincs személyzet, sem tulaj, sem más vendég. Szeptembertől júniusig wellness pihenést kínálunk pároknak, családoknak vagy baráti társaságoknak ingyenes wellness ...