Sirály Apartman Hajdúnánás
- Terület: Hajdúnánás, Hajdú-Bihar, Magyarország
Családok és Baráti társaságok részére egyaránt. Apartmanházunk Hajdúnánáson, szép zöld területen elterülő, üdülő övezetben foglal helyet, a hajdúnánási Gyógyfürdő közvetlen szomszédságában. 400 m-re található a városi sportpálya, illetve a mögötte lévő gokartpálya is. Szállásunk előtt helyezkedik el a gyógyfürdő mesterséges tava illetve a közelben lévő Tuskós horgásztó mely lehetőséget kínál a horgászok számára, vagy egy könnyed esti sétára. A fürdő bejáratával szemben kis-vonat megálló várja a pihenni vágyókat, amellyel be lehet járni a környék látnivalóit. A szálláshely 300 m-es körzetében van vásárlási lehetőség (élelmiszerbolt), több büfé illetve éttermek. Az épület 2018-as évben teljes felújítást kapott, hőszigetelt egy-emeletes épület, nagy fedett terasszal, hátsó kerttel rendelkezik, természetesen zárt parkoló is található az udvaron. Az apartmannak 1 bejárata van, a földszinten található konyharész étkezővel, zuhanyzó-WC. , 2 szoba, az emeleten zuhanyzó-WC. , szintén 2 szoba. Minden szoba franciaágyas teljesen új bútorozott. A szálláshely klimatizált mely a hidegebb hónapokban fűtésre is szolgál. A kertben van szabadtéri-főzési lehetőség (grillezés, bográcsozás, tárcsázás) ill. fedett terasz alatt lehetőség nyílik esős idő esetén is a kikapcsolódásra. 2021.-ben elkészültünk fedett főzőhely kelekításával melyben beépített grillező található. Szintén elkészült fürdődézsánk, mely hangulatvilágítással és hidromasszázs funkcióval várja a vendégeket....
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Wellness szolgáltatások
Ingyenes légkondícionálás
1 apartman, 8 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
Wellness szolgáltatások
Ingyenes légkondícionálás
1 apartman, 8 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Kurucz Vendégház HajdúszoboszlóKiadó apartman Hajdúszoboszló (Hajdú-Bihar)Apartmanunk Hajdúszoboszló üdülőövezetében csendes, nyugodt környezetben a fürdőkomplexum Főbejáratától 400 méterre helyezkedik el. A közelben éttermek, cukrászdák, ABC, bank, gyógyszertár, dohánybolt található. Apartmanunk egész évben szeretettel vá...
-
Margit Apartmanok HajdúszoboszlóKiadó apartman Hajdúszoboszló (Hajdú-Bihar)Apartmanunk a strandfürdő 3-as kapujától 100 m-re található egy új építésű társasházban, a városközpont felé eső oldalon. Kedves vendégeinknek elektromos kapuval védett zárt udvaros parkolást tudunk biztosítani. Apartmanunk 55 m2-es, 2 különálló szob...
-
Manók lakta Vendégház EbesKiadó apartman Ebes (Hajdú-Bihar)Falusi szálláshelyünk 5 fős apartmannal Hajdúszoboszló (8km) és Debrecen (12 km) között várja az üdülni vágyó vendégeket. A könnyű megközelíthetőség miatt ideális kiindulópont a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy-Balmazújváros, valamint a Sárrét látni...
-
Borostyán Apartmanház HajdúnánásKiadó apartman Hajdúnánás (Hajdú-Bihar)Örömmel tudatjuk, hogy megnyitottuk vendégeink számára kapuinkat. Utazzon Hajdúnánás településére egy kellemes nyaralásra és legyen a Borostyán Apartmanház vendége. Minden kedves, pihenni vágyó vendégeinket szeretettel várjuk..... Az Apartmanházakat ...
-
Kitti Downtown Apartman DebrecenKiadó apartman Debrecen (Hajdú-Bihar)A Debrecenben található Kitty Downtown Apartman folyóra néző, kültéri pihenősarokkal, valamint kerttel és terasszal várja vendégeit a Déri Múzeum közelében, a Főnix Csarnoktól 2, 3 km-re. A légkondicionált szállás 1, 2 km-re érhető el a debreceni ref...
-
Márti Apartman DebrecenKiadó apartman Debrecen (Hajdú-Bihar)Debrecen központjában, a város főutcájának folytatásán a Nagyerdő felé a Nagytemplomtól 700 méterre található. Bármerről, vonattal, villamossal, autóval egyaránt könnyen megközelíthető. Innen szinte minden szolgáltatás 5-10 perc alatt elérhető. Étter...