Sirály Apartman Fonyód

  • Terület: Fonyód, Somogy, Magyarország
A Sirály apartman a Balaton déli partján, Fonyódon található. Az idei évben teljesen felújított 56 nm + erkélyes nyaraló egy 4 lakásból álló ház egyik emeleti lakása, kilátással a Balatonra. Apartmanunk Fonyód egyik legszebb szabad strandjának szomszédságában található. Előttünk halad el a balatoni kerékpárút, 100-200 m-es körzetben található vasútállomás, benzinkút, étterem ahol vendégeinknek 10% kedvezmény jár, strandi büfé és fagyizó is. Fonyód központja és a hajókikötő 2,5 km-re van tőlünk.

A lakásban két különálló hálószoba van az egyikben franciaágy a másikban két különálló ággyal. Az apartman központi része a nappali ahol az ebédlő is helyet kapott. Igény esetén a nappali kanapéja egy fő részére pótágyazható. A jól felszerelt konyhában nagyméretű hűtő-fagyasztó szekrény, mikrohullámú sütő, indukciós főzőlap és mosogatógép is van. A zuhanyzós fürdőszobától külön helyiségben található a WC. Vendégeink részére ágyneműt és törölközőket biztosítunk. A lakásban található még hajszárító, klíma, a fűtést elektromos panelek biztosítják.

Az udvarban lehetőség van grillezésre, kerékpárok zárható tárolására illetve autó parkolásra.
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP
Ingyenes légkondícionálás
Welcome drink (üdítő, asványvíz, ...), egy üveg bor, ingyenes kerékpárhasználat, ingyenes prospektus a környék látnivalóiról
1 apartman, 4 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Kati Vendégház Balatonlelle
    Kati Vendégház Balatonlelle
    Kiadó apartman Balatonlelle (Somogy)
    A Kati Vendégház Balatonlellén csendes, nyugodt környezetben a Balatontól 1 km-re található. A házban két külön bejáratú apartman kiadó. Az apartmanok együtt ill. külön is bérelhetők. Ideális családoknak, baráti köröknek, nagyobb társaságoknak. Balat...
  • Jázmin Apartman Zamárdi
    Jázmin Apartman Zamárdi
    Kiadó apartman Zamárdi (Somogy)
    Zamárdiban, közvetlen szabad strandra nyíló, földszinti, nagy teraszos, zárt 2 parkolóval, játszótérrel, nagy kerttel, tűzrakóhellyel rendelkező apartman. 3 hálószoba, 1 társalgó nagy szoba, 2 db fürdőszoba, nagy konyha, melyben nagy családok 6-8 sze...
  • VIP Apartman Siófok
    VIP Apartman Siófok
    Kiadó apartman Siófok (Somogy)
    Az apartman Siófok legszebb helyén található a festői Ezüstparton. A szállás közvetlenül a Balaton partján fekszik, kertkapcsolattal a Balatonnal. Siófok nyüzsgő belvárosától 1,7 km-re helyezkedik el. A környék kiválóan ötvözi csendes, pihenésre kika...
  • Balatonmáriafürdőn két szintes nyaraló Balatontól 200m-re
    Balatonmáriafürdőn két szintes nyaraló Balatontól 200m-re
    Kiadó apartman Balatonmáriafürdő (Somogy)
    A nyaralóban: nappali- konyhával, ülősarok TV, 2 hálószoba), 65 m² nagyságú és maximum 5 főnek alkalmas. A bejárat a földszinten van, . A szobák felosztása: hálószoba: 1 dupla ágy és 1 egyszemélyes ágy. 2. hálószoba: 2 egyszemélyes ágy. 10 m² nagyság...
  • Apartmanok Balatonboglár központjában a Balaton 500m pár perc sétára
    Apartmanok Balatonboglár központjában a Balaton 500m pár perc sétára
    Kiadó apartman Balatonboglár (Somogy)
    Apartmanházunk a Balaton déli partjának központi településén, Balatonboglár közvetlen központjában, pár perc sétára a Balatontól, bármely közlekedési eszközzel könnyen megközelíthetően helyezkedik el. Településünkön kerül megrendezésre minden nyáron ...
  • Nefelejcs Wellness Apartman Balatonmáriafürdő
    Nefelejcs Wellness Apartman Balatonmáriafürdő
    Kiadó apartman Balatonmáriafürdő (Somogy)
    Különleges szálláshely. Privát apartman saját wellness részleggel és kültéri medencével. Nincs személyzet, sem tulaj, sem más vendég. Szeptembertől júniusig wellness pihenést kínálunk pároknak, családoknak vagy baráti társaságoknak ingyenes wellness ...