Norka Apartman Balatonszabadi
- Terület: Balatonszabadi, Somogy, Magyarország
A NORKA Apartman közvetlenül Balatonszabadi központjában fekszik, ahol szeretettel várjuk kedves vendégeinket, nyugodt, családias környezetben. A maximum 8 főre foglalható apartmanunk egy újonnan épített, légkondicionált tetőterében található. A teljes tetőtér 80 nm-es, amely két nagy szobából, egy jól felszerelt konyha-ebédlőként és nappaliként szolgáló helyiségből, valamint zuhanyzós fürdőszobából áll. A szobákban 3-3 személyre ágyak, a nappaliban igény szerint kinyitható, ágyazható kétszemélyes kanapé található. Az apartman egy 25 nm-es, saját használatú, szeparált teraszon keresztül közelíthető meg. A másik, 40 nm-es önálló házrészünkben pedig párok, kisebb családok, barátok számára legfeljebb 3 főnek tudunk kényelmes szállást nyújtani. Az apartman 100 m-es körzetében pedig élelmiszerbolt, játszótér, rendelő és gyógyszertár is elérhető. A ház előtt több kiépített ingyenes parkolóhely áll vendégeink rendelkezésére. Autóval 5 percnyi (4 km-es) távolságra pedig elérhető Siófok és a vízpart is. Mnndkét apartmanban a felszerelt konyha mellett TV és WIFI is használható.
Összefoglaló
Ingyenes WIFI
Nyitvatartás: április 6. - október 14.
1 apartman, 6 férőhely
Képek megtekintése
Nyitvatartás: április 6. - október 14.
1 apartman, 6 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Kati Vendégház BalatonlelleKiadó apartman Balatonlelle (Somogy)A Kati Vendégház Balatonlellén csendes, nyugodt környezetben a Balatontól 1 km-re található. A házban két külön bejáratú apartman kiadó. Az apartmanok együtt ill. külön is bérelhetők. Ideális családoknak, baráti köröknek, nagyobb társaságoknak. Balat...
-
Jázmin Apartman ZamárdiKiadó apartman Zamárdi (Somogy)Zamárdiban, közvetlen szabad strandra nyíló, földszinti, nagy teraszos, zárt 2 parkolóval, játszótérrel, nagy kerttel, tűzrakóhellyel rendelkező apartman. 3 hálószoba, 1 társalgó nagy szoba, 2 db fürdőszoba, nagy konyha, melyben nagy családok 6-8 sze...
-
VIP Apartman SiófokKiadó apartman Siófok (Somogy)Az apartman Siófok legszebb helyén található a festői Ezüstparton. A szállás közvetlenül a Balaton partján fekszik, kertkapcsolattal a Balatonnal. Siófok nyüzsgő belvárosától 1,7 km-re helyezkedik el. A környék kiválóan ötvözi csendes, pihenésre kika...
-
Balatonmáriafürdőn két szintes nyaraló Balatontól 200m-reKiadó apartman Balatonmáriafürdő (Somogy)A nyaralóban: nappali- konyhával, ülősarok TV, 2 hálószoba), 65 m² nagyságú és maximum 5 főnek alkalmas. A bejárat a földszinten van, . A szobák felosztása: hálószoba: 1 dupla ágy és 1 egyszemélyes ágy. 2. hálószoba: 2 egyszemélyes ágy. 10 m² nagyság...
-
Apartmanok Balatonboglár központjában a Balaton 500m pár perc sétáraKiadó apartman Balatonboglár (Somogy)Apartmanházunk a Balaton déli partjának központi településén, Balatonboglár közvetlen központjában, pár perc sétára a Balatontól, bármely közlekedési eszközzel könnyen megközelíthetően helyezkedik el. Településünkön kerül megrendezésre minden nyáron ...
-
Nefelejcs Wellness Apartman BalatonmáriafürdőKiadó apartman Balatonmáriafürdő (Somogy)Különleges szálláshely. Privát apartman saját wellness részleggel és kültéri medencével. Nincs személyzet, sem tulaj, sem más vendég. Szeptembertől júniusig wellness pihenést kínálunk pároknak, családoknak vagy baráti társaságoknak ingyenes wellness ...