Mecseki Varázs Lak Bikal

  • Terület: Bikal, Baranya, Magyarország
A négycsillagos Puchner Kastélyszállótól és Élménybirtoktól 1 perc sétára található apartmanunkban várjuk Vendégeinket. Apartmanunkhoz az utcától és a környező házaktól teljesen elzárt két kertrész is található két fedett terasszal. Apartmanunkban 2 egymásba nyíló szoba található, mindkét szobában franciaággyal, de pótágy behelyezésével 5 fő elszállásolására is alkalmas. Szeretettel várjuk a kisgyerekes családokat is: az egészen piciknek kiságy áll rendelkezésre, a kicsit nagyobbaknak etetőszék és különböző játékok. Parkolási lehetőség a zárt udvaron van. Otthonos, jól felszerelt apartmanunkban megtalálható hűtőszekrény, TV, tűzhely, sütő, vízforraló, kenyérpirító, mikrohullámú sütő, edények, tányérok, evőeszközök, poharak, ágynemű, ágyneműhuzat, törölközők. Kerti sütögető, pingpong asztal, társasjátékok és ugráló biztosítják még a kellemes időtöltést. Reggelis illetve félpanziós ellátást (svédasztalos reggeli és büfévacsora) igénybe vehetnek a Puchner Kastélyszállóban. Illetve akár kombinált ajánlatként, ha apartmanunkban kívánja reggelijét elkészíteni és elfogyasztani, lehetősége van csak a büfévacsorát igénybe venni a Puchner Kastélyszállóban, korlátlan italfogyasztással (1, 5 órás időtartamban, rostos és szénsavas üdítő, ásványvíz, csapolt sör, a ház bora). Amennyiben ezeken túl a Fürdőházban is szeretnék igénybe venni a Kastélyszálló wellness kínálatát, ebben is segítségükre leszünk. A mai pörgős világban az ember néha úgy érzi, hogy semmi másból nem áll az élet, mint a ...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
1 apartman, 4 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Marianna Apartman Gyenesdiás
    Marianna Apartman Gyenesdiás
    Kiadó apartman Gyenesdiás (Baranya)
    A Marianna Apartman Gyenesdiás központjában, közvetlen Keszthely mellett található, nyugodt környezetben. 3 különálló apartmanházban foglalhatják el szállásaikat vendégeink. Önellátó apartmanjaink teljesen felszerelt konyhával rendelkeznek. Tetőtéri ...
  • Mecsek Apartman Harkány
    Mecsek Apartman Harkány
    Kiadó apartman Harkány (Baranya)
    Pihenjen Harkányban a Mecsek apartmanban. A központtól és a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőtől 250 m-re nyugodt, csendes, környezetben, jól felszerelt, erkélyes, első emeleti teljes lakás (előszoba, nappali, háló, fürdőszoba zuhanyzóval + WC) maximum ...
  • Illatosház Apartman Óbánya
    Illatosház Apartman Óbánya
    Kiadó apartman Óbánya (Baranya)
    Védett természeti környezetben, csendes, tiszta levegőjű egyutcás falucskában hosszútornácos, esztergált faoszlopsoros, 110 éves, kőlábazatú vályogház az Illatosház - Odorárium, amelyben több mint 20 éve fogadom vendégeimet. A ház helyi védettséget é...
  • Terrace Apartments Orfű
    Terrace Apartments Orfű
    Kiadó apartman Orfű (Baranya)
    Terrace Apartments - NTAK azonosító: EG19005572 (Magánszálláhely) Orfűn, a Pécsi-tó tőszomszédságában, örök-panorámás telken várja a Terrace Apartments minden kedves vendégét. Madárcsicsergős környezetben, a gondozott kertben grillezési, bográcsozási...
  • Marcsi Vendégház Pogány
    Marcsi Vendégház Pogány
    Kiadó apartman Pogány (Baranya)
    Kiránduljon néhány napra Pogány településre és legyen utazása idejére a Marcsi Vendégház Pogány vendége. Az apartman kényelmes teljes házban köszönti a településen megszállni kívánó vendégeket. A szálláshely Pogány község központjában helyezkedik el,...
  • Belvárosi Apartman Harkány
    Belvárosi Apartman Harkány
    Kiadó apartman Harkány (Baranya)
    Harkány Baranya megyében a Tenkes hegy lábánál elterülő üdülőváros, mely kellemes klímával, élményekkel, látnivalókkal várja a látogatókat. Sokat látott turisták a magyar Provance-nak hívják a térséget. A Harkányi Gyógyfürdőben nemcsak a gyógyvíz spo...