Márta Apartman Győr
- Terület: Győr, Fejér, Magyarország
Az apartman Győr Révfalu belvároshoz közeli részén helyezkedik el, családi házas övezetben. A belváros 2-km távolságra található, amely 15 perc sétával vagy pár perc alatt autóval / busszal is megközelíthető. Az apartman házibulik és egyéb privát rendezvények megtartására nem alkalmas, ezen célból nem foglalható. Az apartman egy 3 szintes családi ház második és harmadik szintjén került kialakításra. Az első szinten mi, a tulajdonosok lakunk, azonban a közös bejárati ajtótól eltekintve, teljesen elszeparált, kulccsal zárható a felső két emelet. 4 hálószobából kettőben franciaágyat, a másik kettőben pedig 3 egyszemélyes ágyat helyeztünk el, így mindenki igénye szerint választhat szobát. Mindkettő szinten található egy fürdő - az első emeleten mosókonyhával, zuhanykabinnal, káddal, két mosdóval és wc-vel, a harmadik szinten zuhanykabinnal, mosdóval és wc-vel. Ezen felül egy külön illemhelyiség is van. A szobák közti nappali TV-vel és kihúzható kanapéval felszerelt. A konyhában szintén minden fontos használati tárgyat elhelyeztünk, hogy az itt tartózkodás kényelmét ezzel is fokozzuk (mikrohullámú sütő, kenyérpirító, vízforraló, kávéfőző, tűzhely, hűtő - fagyasztóval, 6 személyes étkezőasztal). A ház előtt ingyenes parkolási lehetőséget biztosítunk. Az apartman egy időben csak egy társaságnak kiadó.
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Wellness szolgáltatások
Ingyenes légkondícionálás
Ingyenes WiFi
Macska, kutya bevihető (fizetős)
1 apartman, 10 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
Wellness szolgáltatások
Ingyenes légkondícionálás
Ingyenes WiFi
Macska, kutya bevihető (fizetős)
1 apartman, 10 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Domb Apartman SukoróKiadó apartman Sukoró (Fejér)Sukoró központjában, egy csendes utcában található a négy lakásból álló apartmanunk. Közelben étterem, cukrászda és kisbolt is található. Sportolási lehetőség széles választéka várja, térítésmentesen. Gyalog vagy biciklivel könnyen megközelíthető a s...
-
Family Wellness Apartman VelenceKiadó apartman Velence (Fejér)Az Apartments in Velence tulajdonosaiként mi is családos emberek vagyunk. Testközelből ismerjük azt az érzést, hogy más és más igényeknek kell megfelelni akkor, ha gyermekeinkkel tervezzük a pihenést, mintha hitvesünkkel édes kettesben szeretnénk elt...
-
Andante Apartman AgárdKiadó apartman Agárd (Fejér)Pihenjen egész évben a Velencei-tónál. A számtalan természeti és kulturális látnivaló és program igazán vonzóvá teszi e térséget az utazni, kikapcsolódni vágyóknak, akár párosan akár családostul érkeznek, mindenki megtalálhatja a kedvére való program...
-
Telihold Apartman VelenceKiadó apartman Velence (Fejér)Üdvözöl Telihold Apartman, várunk szeretettel. 2022-ben nyílt, klimatizált magánszállásunk Velence Ófalu városrészében, egy csendes, ősfákkal körülvett, madárcsicsergős zsákutcában található, mely ideális pihenést nyújt családoknak, baráti társaságok...
-
Violetta Vendégház HegykőKiadó apartman Hegykő (Fejér)A Violetta Vendégház Hegykőn, Soprontól 20 km-re a Világörökség részévé nyilvánított Fertő-parti településen található, amely gyógyhatású termálfürdőjéről nevezetes. Hegykőn egész évben kellemes tartózkodást biztosít a gyógyulni- és pihenni vágyóknak...
-
Thermal Apartman EM AgárdKiadó apartman Gárdony (Fejér)A Thermal Apartman épülete az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő közvetlen szomszédságában, a tóparttól 20 perc sétára került kialakításra. Két szinten 14 önálló, ezen belül 5 egybenyitható apartmanjával 30 fő befogadására alkalmas (Ön most az emeleti lehe...