Manna Wellness Apartman Zalakaros
- Terület: Zalakaros, Zala, Magyarország
Apartmanunk, Zalakaros központjában,a Zalakarosi gyógyfürdőtől pár perc sétára található, akadálymentesített épületben. Nyugati fekvése miatt, folyamatosan világos és napsütötte részen.Az apartman 32 m2, 4 m2 erkéllyel. 1 hálószobával, melyben 1 franciaágy és kihúzható kanapé található, jól felszerelt konyhával, előszobával, erkéllyel, valamint zuhanyzós fürdőszobával.A szobában könyvek és játékok is találhatók.Vendégeink 20% kedvezménnyel igénybe vehetik a MenDan Magic SPA Wellness részét. Előre egyeztetés szükséges a szálláshely recepciójánA gyógyfürdő körülbelül 5 perc sétára van. A közelben boltok, éttermek, látnivalók vannak, közelben pedig kirándulóhelyek.Díjmentesen használható fűtött medence(fedett, nyáron nyitott), illetve szintén díjmentesen használható finn szauna. Ingyenes parkolás az apartmanház parkolójában, 24 órás recepció, légkondicionáló, jól felszerelt konyha, többek között hűtő, kávéfőző, mikróhullámú sütő, főzőlap, vízforraló, kenyérpirító, edények találhatók.Az apartmanban, ezen kívül ingyenes széf, vasaló, hajszárító, légkondicionáló, törölköző, ingyenes wifi valamint síkképernyős tv található.A földszinten levő étteremből az étel a szobába rendelhető.Az erkélyen gyönyörű kilátással.Az ár már tartalmazza az idegenforgalmi adót.
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP
Wellness szolgáltatások
Ingyenes légkondícionálás
1 apartman, 4 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP
Wellness szolgáltatások
Ingyenes légkondícionálás
1 apartman, 4 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Erzsébet Ház GyenesdiásKiadó apartman Gyenesdiás (Zala)Keszthely szomszédságában, Hévíztől 10 km-re. Gyenesdiáson az egyik legrégebben működő csalá dbarát apartmanház vagyunk, nyugodt, csendes, szép környezetben. A Balatontól tíz perc sétára található az apartmanház. Az apartmanjaink 3 db igényesen beren...
-
Trófea Apartman GyenesdiásKiadó apartman Gyenesdiás (Zala)Házunk csendes, nyugodt forgalomtól mentes közben fekszik, az erdő közelében. Gyümölcsfák árnyékában, fedett, fa bútorokkal berendezett kerti pavilon grillező hellyel, kemencével áll vendégeink rendelkezésére. Tágas apartmanunkban 3 hálószoba, étkező...
-
Esther Apartman GyenesdiásKiadó apartman Gyenesdiás (Zala)Gyenesdiás és Vonyarcvashegy határánál a 71-es főút mellett, Keszthely belvárosától autóval kb 5 percre található a szállás, buszmegálló a fő út mellett van 50m-re a szállástól. Apartmanok 80nm alapterületűek, 2-2 különálló szobával, külön WC, fürdőv...
-
Joe Beach Apartman Keszthely a Libás strandtól 500 m-reKiadó apartman Keszthely (Zala)Keszthely legszebb strandjától, a Libás strandtól 500 m-re helyezkedik el a Joe Beach Apartman. Az apartman egy tágas, egy légterű lakás, amelyhez saját zuhanyzós fürdőszoba tartozik. Az apartman konyhája jól felszerelt, mosógép, mikrohullámú sütő, k...
-
Leander Vendégház KeszthelyKiadó apartman Keszthely (Zala)Keszthelyen a Balaton parttól 400 m-re található két szobás vendégház zárt parkolóval, mely áll egy 4 ágyas és egy két ágyas apartmanból. Minden szobához tartozik külön tv, és fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel. Az apartmanhoz tartozik egy jól felszere...
-
Laura Haus VonyarcvashegyKiadó apartman Vonyarcvashegy (Zala)A 4 apartman egy dupla családi ház két szintjén van kialakítva, egymástól teljesen függetlenül, gyermekbarát megoldásokkal. Az apartmanok tartalmaznak két különálló hálószobát, egy nappalit, felszerelt konyhát, WC-t és fürdőszobát. Az apartmanok kapa...