MagasLak Apartman Kehidakustány

  • Terület: Kehidakustány, Zala, Magyarország
Több mint 10 éve foglalkozunk szállásadással, Kehidakustány községben 3 faházzal a családi házunk udvarában. Ebből a családi házból alakítottunk ki egy új tetőtéri apartmant amely 21 lépcsőfokon, külön bejáraton közelíthető meg. A lépcső közvetlen közelében privát, rendezett parkoló áll a vendégeink rendelkezésére. Az apartman talán egy társasházi lakásra hasonlít leginkább. Nagyjából 50 négyzetméteres, két külön hálószobás klímás és egyéni gáz központi fűtéses. A francia ágyas szobában kis ülőgarnitúra, másik szobában két különálló ágy, kis kanapé, mindkét szobában műholdas televízió gyermek, filmes és sport csatornákkal, wifi. Fürdőben zuhanykabin, mosdó és wc külön helyiségben. Konyhában két lángos gáz főzőlap, hűtő fagyasztóval, mikrohullámú sütő, kenyérpirító, filteres és kotyogós kávéfőző. 5 főre edények, poharak, tányérok, evőeszközök és egyszerűbb ételek elkészítéséhez megvannak a feltételek. Az udvarban gyermek játszótér, rajztábla, füves focipálya és minden igény kielégítő fedett sütöde várja a vendégeinket. Kis állatsereglet is tartozik a szálláshelyhez egy elkülönített részen ahol lehet ismerkedni csacsival, kecskékkel, nyuszikkal és a baromfiakkal. Idén májusban készül el egy gyermek mászófal ahol reményeink szerint sok vidám lurkó lóg majd a szeren, a szülőkről nem is beszélve :) Sok szeretettel várjuk kedves vendégeinket....
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Ingyenes légkondícionálás
1 apartman, 4 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Joe Beach Apartman Keszthely a Libás strandtól 500 m-re
    Joe Beach Apartman Keszthely a Libás strandtól 500 m-re
    Kiadó apartman Keszthely (Zala)
    Keszthely legszebb strandjától, a Libás strandtól 500 m-re helyezkedik el a Joe Beach Apartman. Az apartman egy tágas, egy légterű lakás, amelyhez saját zuhanyzós fürdőszoba tartozik. Az apartman konyhája jól felszerelt, mosógép, mikrohullámú sütő, k...
  • Leander Vendégház Keszthely
    Leander Vendégház Keszthely
    Kiadó apartman Keszthely (Zala)
    Keszthelyen a Balaton parttól 400 m-re található két szobás vendégház zárt parkolóval, mely áll egy 4 ágyas és egy két ágyas apartmanból. Minden szobához tartozik külön tv, és fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel. Az apartmanhoz tartozik egy jól felszere...
  • Laura Haus Vonyarcvashegy
    Laura Haus Vonyarcvashegy
    Kiadó apartman Vonyarcvashegy (Zala)
    A 4 apartman egy dupla családi ház két szintjén van kialakítva, egymástól teljesen függetlenül, gyermekbarát megoldásokkal. Az apartmanok tartalmaznak két különálló hálószobát, egy nappalit, felszerelt konyhát, WC-t és fürdőszobát. Az apartmanok kapa...
  • Balatongyörökön nyaraláshoz kínálunk apartmanokat 4-6 vendég részére
    Balatongyörökön nyaraláshoz kínálunk apartmanokat 4-6 vendég részére
    Kiadó apartman Balatongyörök (Zala)
    A Balaton északi partján Balatongyörökön két és három szobás klimatizált családi apartman kiadó. Két szobás családi apartmanjaink egyenként 4 vendég kényelmes pihenését biztosítják. Egyik apartmanunk pótágyazható. Az apartmanokhoz zuhanykabinos fürdő...
  • Kiadók Vonyarcvashegyen parthoz közeli apartmanjaink
    Kiadók Vonyarcvashegyen parthoz közeli apartmanjaink
    Kiadó apartman Vonyarcvashegy (Zala)
    Kiadók apartman házaink Vonyarcvashegyen, a strandtól 500 méterre, medencével, grillezési lehetőséggel. Nagy zárt udvarral. Sárga ház: 1. apartman: 6-8 fő részére, nagy nappali, 2 fürdőszoba, 4 szoba, 2 konyha, nagy terasz Kék ház: 1. apartman: 2-3 f...
  • Marianna apartmanház Keszthelyen a Balatontól 400 m-re
    Marianna apartmanház Keszthelyen a Balatontól 400 m-re
    Kiadó apartman Keszthely (Zala)
    Marianna apartmanház Keszthely frekventált üdülő övezetében a Balatontól mintegy 400m-re nyugodt környezetben található. 2 db emeleti külön bejáratú új építésű családias apartmanokba várjuk kedves vendégeinket. Az apartmanok nyugati és keleti fekvésű...