M & G Apartmanok Keszthely
- Terület: Keszthely, Zala, Magyarország
Keszthely belvárosában, frekventált helyen, a Fő tértől 100 m-re található az M&G Apartman ház. Az apartmanok egy műemlék jellegű környezetben álló polgári ház tetőterében kerültek kialakításra 2020 nyarán. Mindkét apartman gyönyörű napfényes, klimatizált. Az M apartman hálószobából, konyha-étkező-nappaliból és fürdő-WC-ből áll. A G apartman 2 hálószobából, konyha-étkező-nappaliból és fürdő-WC-ből áll. A konyhák mindkét apartmanban jól felszereltek:, kerámia főzőlap, mikrohullámú sütő, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító, fagyasztós hűtőszekrény, edény-, tányér-, pohár- és evőeszköz készlet A nappalikban smart Tv szolgálja a kikapcsolódást. MIndkét apartman a belső udvarból egy csigalépcsőn érhető el. A két apartmannak közös terasza van, melyen pad, rattan székek és kis kiülők találhatóak. A teraszon lehetőség van ruhaszárításra is. Az apartman szó szerint a városközpontban található. A szomszéd épületben pékség, szemben élelmiszer bolt, posta, étterem van. A Balaton part illetve a Városi strand egyaránt 700 m-re van gyalog az apartmanoktól. A parton tavasztól őszig éttermek, sörözők, borozók várják vendégeiket. Lehetőség van sétahajózásra is. Kirándulási és szórakozási lehetőségek bőségesen találhatóak gyermekek és felnőttek számára egyaránt (Kalandparkok, Dínó park, Hévízi tó, wellnes és fitness lehetőségek) Nagyobb bevásárló központok 500 m-től 3 km-ig találhatóak. Szeretettel várjuk mindazokat a vendégeket, akik szeretik a hangulatos, belvárosi polgári ház tetőterében kial...
Összefoglaló
Ingyenes WIFI
Ingyenes légkondícionálás
Macska, kutya bevihető (fizetős)
2 apartman, 9 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes légkondícionálás
Macska, kutya bevihető (fizetős)
2 apartman, 9 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Erzsébet Ház GyenesdiásKiadó apartman Gyenesdiás (Zala)Keszthely szomszédságában, Hévíztől 10 km-re. Gyenesdiáson az egyik legrégebben működő csalá dbarát apartmanház vagyunk, nyugodt, csendes, szép környezetben. A Balatontól tíz perc sétára található az apartmanház. Az apartmanjaink 3 db igényesen beren...
-
Trófea Apartman GyenesdiásKiadó apartman Gyenesdiás (Zala)Házunk csendes, nyugodt forgalomtól mentes közben fekszik, az erdő közelében. Gyümölcsfák árnyékában, fedett, fa bútorokkal berendezett kerti pavilon grillező hellyel, kemencével áll vendégeink rendelkezésére. Tágas apartmanunkban 3 hálószoba, étkező...
-
Esther Apartman GyenesdiásKiadó apartman Gyenesdiás (Zala)Gyenesdiás és Vonyarcvashegy határánál a 71-es főút mellett, Keszthely belvárosától autóval kb 5 percre található a szállás, buszmegálló a fő út mellett van 50m-re a szállástól. Apartmanok 80nm alapterületűek, 2-2 különálló szobával, külön WC, fürdőv...
-
Joe Beach Apartman Keszthely a Libás strandtól 500 m-reKiadó apartman Keszthely (Zala)Keszthely legszebb strandjától, a Libás strandtól 500 m-re helyezkedik el a Joe Beach Apartman. Az apartman egy tágas, egy légterű lakás, amelyhez saját zuhanyzós fürdőszoba tartozik. Az apartman konyhája jól felszerelt, mosógép, mikrohullámú sütő, k...
-
Leander Vendégház KeszthelyKiadó apartman Keszthely (Zala)Keszthelyen a Balaton parttól 400 m-re található két szobás vendégház zárt parkolóval, mely áll egy 4 ágyas és egy két ágyas apartmanból. Minden szobához tartozik külön tv, és fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel. Az apartmanhoz tartozik egy jól felszere...
-
Laura Haus VonyarcvashegyKiadó apartman Vonyarcvashegy (Zala)A 4 apartman egy dupla családi ház két szintjén van kialakítva, egymástól teljesen függetlenül, gyermekbarát megoldásokkal. Az apartmanok tartalmaznak két különálló hálószobát, egy nappalit, felszerelt konyhát, WC-t és fürdőszobát. Az apartmanok kapa...