HR Apartmanház Eger
- Terület: Eger, Heves, Magyarország
A HR Apartmanház egy újonnan nyílt, teljeskörűen felújított, modernizált, belvárosban elhelyezkedő, városra néző, lépcsősoron keresztül megközelíthető emeleti szállást kínál Egerben.
Az apartman szobák tematikáját világvárosok ihlették, melyek fantázia nevei New York, London, Paris, Budapest és az Art Legends, melyek hűen tükrözik az apartmanok hangulatát. Az apartmanok légkondicionálóval, Wi-Fi-vel, TV-vel, étkezősarokkal, teljesen felszerelt konyhával, hajszárítóval ellátott, saját fürdőszobával rendelkeznek. Mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, tűzhely és vízforraló szintén biztosított. Kellemes, nyugodt környezetben, 3 emeleten elhelyezkedő apartmanok közül városra, sétálóutcára néző kilátással, tökéletes lehetőséget nyújt mind a pihenésre, kikapcsolódásra vágyóknak, családoknak, pároknak, mind pedig az üzleti útra érkezőknek. Reggelis ellátást az
Apartmanház alatt található Coffeebox Specialty Coffee Bar-ban tudjuk biztosítani 08:00-10:00 között. Speciális étkezési igényüket kérjük szíveskedjenek előre jelezni. Svédasztalos vacsorát a 6-8 perc sétányira található Hotel Eger Park szálloda éttermében van lehetőség elfogyasztani 18:00-21:00 között.
Egri Tourinform Iroda és Ajándékbolt 100 m
Varázstorony 200 m
Dobó tér 200 m
Egri Érseki Palota 300 m

Összefoglaló
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Ingyenes légkondícionálás
8 apartman, 28 férőhely
Képek megtekintése
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Ingyenes légkondícionálás
8 apartman, 28 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Boholand Apartman EgerKiadó apartman Eger (Heves)Klimatizált 48 m2-es apartmanunk a belváros szélén található, alig 10 percnyi sétára a Szépasszonyvölgytől, a Termálfürdőtől illetve a Dobó tértől. Az apartman egy jól felszerelt, amerikai konyhás nappalival, egy kényelmes hálószobával szolgálja a ve...
-
Széchenyi Apartman EgerKiadó apartman Eger (Heves)Eger legkedveltebb sétáló részén az éjszakai élet centrumában történelmi épületben kínálunk felújított 40 mn-es önellátó apartmant 2-4 fő számára felszerelt teakonyhával, ingyen wifi használattal, franciaágyas szobával, síkképernyős LED kábeltelevízi...
-
Pihenés NagyvisnyónKiadó apartman Nagyvisnyó (Heves)Ha Ön luxusra vágyik, akkor nem ez a vendégház a megfelelő Önök számára. Mi csendet, nyugalmat, jó levegőt, falusi hangulatot kínálunk. A nagy szobák fagerendásak, eredeti állapotban. Az egész ház az Önöké lehet. Két különálló apartmanunk van, külön ...
-
Egerszalókon egy 8 fős és két 4 fős apartman kiadóKiadó apartman Egerszalók (Heves)Nálunk már SimplePay online szolgáltatással is rendezheti számláját. Falusias reggelivel is foglalható vendégházunk, amely Egerszalók központjától 200 méterre a termál- gyógyfürdőtől pedig 2 km-re található. A ház mögött egy szép erdősáv húzódik, és ...
-
Igényeseket várunk a Tisza-tónál felújított parasztházbaKiadó apartman Tiszanána (Heves)A felújított parasztházunk a XIX. századtól viszi tárgyai bemutatása által egy időutazásra vendégeit. Mint a dél heves megyei élővilág így mi is egy titkos csendet tudunk adni. Annak akik számára nem a bulizás jelenti a lényeget, hanem az önmegvalósí...
-
Egerben 1 szobás és 2 szobás apartmanok kiadók egész évbenKiadó apartman Eger (Heves)Egerben 2008-ban épült apartmanok kiadók, egész évben. Apartmanjainkban van kisebb 1 szobás és 2 szobás is összesen 15 főt tudunk elszállásolni. A közelben hypermarket, üzletek, valamint Szilvásvárad és Lillafüred. Megújult Eger belvárosa. A standfür...