Fűzfa Apartman Balatonboglár

  • Terület: Balatonboglár, Somogy, Magyarország
A Fűzfa apartman a strandtól 10 perc sétára található. Három különálló külön bejáratú, kettő három szobás max 8 fő, egy egy szobás max 4 fő, melyek mindegyike jól felszerelt konyhával mikró, kávéfőző, hűtő, főzőlap, tányér, evőeszköz, edények, nappali része tv-vel, kihúzható kanapéval, apartmanjaink mindegyike klimatizált. Gyerekeknek tudunk biztosítani gyerekágy, etetőszék, fürdetőkádat. A kerthelyiség baba-és gyermekbarát, a felnőttek is egyaránt megtalálják ami a pihenésükhöz és kényelmükhöz szükséges: 6x4 m-es medence, napozóágy, játszóház, trambulin, ping-pong asztal, foci kapu, kerti gyerekjátékok, grillezés és bográcsozási lehetőség.

Balatonboglár a Balaton déli részén helyezkedik el, hatalmas központi strandja több játszótérrel, foci, röp-, és kézi pályával, Buborék élményparkjával kiváló éttermeivel, büféivel és még több kisebb strandjai várják az ide látogatókat, jellegzetes Gömbjéről is ismert mely nyitott a nagy közönség előtt, lábánál bob pálya kalandpark helyezkedik el, Vörös és Kék kápolna mellettük egy kisebb dombon található. Boglár ad otthont minden nyár elején Balaton átúszásnak ami 5.2 km-es táv, évről évre többen próbálkoznak meg teljesíteni. Balatonboglár is egy híres borvidék, több kisebb nagyobb borászatnak ad otthont, kóstolhatunk a borászoknál is de lent a nagy Platán standon helyezkedik el egy ki borutca itt minden este megkóstolhatjuk a borokat.

Augusztus 20-ai hosszú hétvégén rendezik meg a BB Szüreti Fesztivált. A fesztivál ideje alatt ren...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Nyitvatartás: április 1. - október 31.
Wellness szolgáltatások
Légkondícionálás
3 apartman, 16 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Kati Vendégház Balatonlelle
    Kati Vendégház Balatonlelle
    Kiadó apartman Balatonlelle (Somogy)
    A Kati Vendégház Balatonlellén csendes, nyugodt környezetben a Balatontól 1 km-re található. A házban két külön bejáratú apartman kiadó. Az apartmanok együtt ill. külön is bérelhetők. Ideális családoknak, baráti köröknek, nagyobb társaságoknak. Balat...
  • Jázmin Apartman Zamárdi
    Jázmin Apartman Zamárdi
    Kiadó apartman Zamárdi (Somogy)
    Zamárdiban, közvetlen szabad strandra nyíló, földszinti, nagy teraszos, zárt 2 parkolóval, játszótérrel, nagy kerttel, tűzrakóhellyel rendelkező apartman. 3 hálószoba, 1 társalgó nagy szoba, 2 db fürdőszoba, nagy konyha, melyben nagy családok 6-8 sze...
  • VIP Apartman Siófok
    VIP Apartman Siófok
    Kiadó apartman Siófok (Somogy)
    Az apartman Siófok legszebb helyén található a festői Ezüstparton. A szállás közvetlenül a Balaton partján fekszik, kertkapcsolattal a Balatonnal. Siófok nyüzsgő belvárosától 1,7 km-re helyezkedik el. A környék kiválóan ötvözi csendes, pihenésre kika...
  • Balatonmáriafürdőn két szintes nyaraló Balatontól 200m-re
    Balatonmáriafürdőn két szintes nyaraló Balatontól 200m-re
    Kiadó apartman Balatonmáriafürdő (Somogy)
    A nyaralóban: nappali- konyhával, ülősarok TV, 2 hálószoba), 65 m² nagyságú és maximum 5 főnek alkalmas. A bejárat a földszinten van, . A szobák felosztása: hálószoba: 1 dupla ágy és 1 egyszemélyes ágy. 2. hálószoba: 2 egyszemélyes ágy. 10 m² nagyság...
  • Apartmanok Balatonboglár központjában a Balaton 500m pár perc sétára
    Apartmanok Balatonboglár központjában a Balaton 500m pár perc sétára
    Kiadó apartman Balatonboglár (Somogy)
    Apartmanházunk a Balaton déli partjának központi településén, Balatonboglár közvetlen központjában, pár perc sétára a Balatontól, bármely közlekedési eszközzel könnyen megközelíthetően helyezkedik el. Településünkön kerül megrendezésre minden nyáron ...
  • Nefelejcs Wellness Apartman Balatonmáriafürdő
    Nefelejcs Wellness Apartman Balatonmáriafürdő
    Kiadó apartman Balatonmáriafürdő (Somogy)
    Különleges szálláshely. Privát apartman saját wellness részleggel és kültéri medencével. Nincs személyzet, sem tulaj, sem más vendég. Szeptembertől júniusig wellness pihenést kínálunk pároknak, családoknak vagy baráti társaságoknak ingyenes wellness ...