FenyvesGardens Apartman Balatonfenyves
- Terület: Balatonfenyves, Somogy, Magyarország
Balatonfenyves az egyik legkeresettebb üdülőhely a fonyódi járásban. A csendes és különleges fekvésű, jól megközelíthető, minden kényelmi extrával ellátott 2 hálószobás lakások ideálisak minden korosztály számára: fiataloknak, családosoknak, pihenni vágyó nyugdíjasoknak is. Balatonfenyves a déli part ámulatba ejtően szép részén fekszik. A Somogy megyében, közvetlenül a Balaton parton fekvő települést egyik oldalról fantasztikus partszakaszok, másrészt pedig a somogyi Nagyberek természetvédelmi területe határolja. A fővárostól mindössze másfél óra alatt elérhető az M7-es autópályán. A térség egyik legnagyobb városa, Keszthely, csupán 19 kilométerre található a településtől. Itt a Balaton-partnak a dél-nyugati végein a nyugalom, a csend volt mindig is a jellemző, melyet névadónk a település keleti felét kísérő fenyves mindig is egy kicsit vadregényessé, különlegessé tett. – hirdeti magáról az üdülőváros, ami az évtizedek során, szerencsére, nem lett zsúfolt és élhetetlen. Balatonfenyvesen egyszerre nyugodt és izgalmas az élet. A Nagyszabadstrandon minden van: homokos és sziklás rész, illetve számos aktív vízisportnak is lehet itt hódolni. Aktív kikapcsolódási lehetőségek:, horgászat a Balatonban, vagy a Nagyberek láp csatornáiban, egész évben menetrendszerűen közlekedő kisvasút, szervezett kerékpártúrák a Nagyberek vadregényes tájain, helyi kertmozi, ami nyaranta többször színházi előadásoknak is helyet ad, havonta megújuló kiállítás a községháza nagytermében, ahol a Balaton kö...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Nyitvatartás: június 15. - augusztus 31.
Ingyenes légkondícionálás
3 apartman, 4 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
Nyitvatartás: június 15. - augusztus 31.
Ingyenes légkondícionálás
3 apartman, 4 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Kati Vendégház BalatonlelleKiadó apartman Balatonlelle (Somogy)A Kati Vendégház Balatonlellén csendes, nyugodt környezetben a Balatontól 1 km-re található. A házban két külön bejáratú apartman kiadó. Az apartmanok együtt ill. külön is bérelhetők. Ideális családoknak, baráti köröknek, nagyobb társaságoknak. Balat...
-
Jázmin Apartman ZamárdiKiadó apartman Zamárdi (Somogy)Zamárdiban, közvetlen szabad strandra nyíló, földszinti, nagy teraszos, zárt 2 parkolóval, játszótérrel, nagy kerttel, tűzrakóhellyel rendelkező apartman. 3 hálószoba, 1 társalgó nagy szoba, 2 db fürdőszoba, nagy konyha, melyben nagy családok 6-8 sze...
-
VIP Apartman SiófokKiadó apartman Siófok (Somogy)Az apartman Siófok legszebb helyén található a festői Ezüstparton. A szállás közvetlenül a Balaton partján fekszik, kertkapcsolattal a Balatonnal. Siófok nyüzsgő belvárosától 1,7 km-re helyezkedik el. A környék kiválóan ötvözi csendes, pihenésre kika...
-
Balatonmáriafürdőn két szintes nyaraló Balatontól 200m-reKiadó apartman Balatonmáriafürdő (Somogy)A nyaralóban: nappali- konyhával, ülősarok TV, 2 hálószoba), 65 m² nagyságú és maximum 5 főnek alkalmas. A bejárat a földszinten van, . A szobák felosztása: hálószoba: 1 dupla ágy és 1 egyszemélyes ágy. 2. hálószoba: 2 egyszemélyes ágy. 10 m² nagyság...
-
Apartmanok Balatonboglár központjában a Balaton 500m pár perc sétáraKiadó apartman Balatonboglár (Somogy)Apartmanházunk a Balaton déli partjának központi településén, Balatonboglár közvetlen központjában, pár perc sétára a Balatontól, bármely közlekedési eszközzel könnyen megközelíthetően helyezkedik el. Településünkön kerül megrendezésre minden nyáron ...
-
Nefelejcs Wellness Apartman BalatonmáriafürdőKiadó apartman Balatonmáriafürdő (Somogy)Különleges szálláshely. Privát apartman saját wellness részleggel és kültéri medencével. Nincs személyzet, sem tulaj, sem más vendég. Szeptembertől júniusig wellness pihenést kínálunk pároknak, családoknak vagy baráti társaságoknak ingyenes wellness ...