Erzsi Mamó Apartman Szentbékkálla
- Terület: Szentbékkálla, Veszprém, Magyarország
Erzsi mamó apartman Káli-medence egyik zsáktelepülésén, Szentbékkállán található. Hogy miért is érdemes ide ellátogatni? Biztosan sokan hallottak már a híres Ingókőről, amely a Kőtenger központi helyén díszeleg vagy az Eötvös Károly-kilátóról, a Fekete-hegy csúcsán. Ha kéktúrázóként látogatsz el a Balaton-felvidékre, ezek a helyek biztos úti célként fognak szerepelni a listádon. Erzsi mamó elnevezést a ház tulajdonosáról kapta Erzsikéről, az apartman a ház felső szintjén található, teljesen külön bejárattal rendelkezik. Két hálószobával, konyhával, étkezővel, fürdővel, külön wc-vel, terasszal ellátott. A ház a falu központjától 5 percnyire található. A főbb látnivalók könnyen megközelíthetőek, ilyen például a Római katolikus templom, a Töttöskáli templomrom, vagy a már említett Kőtenger. A Balaton autóval szintén 5-10 perc alatt elérhető. Kiknek ajánljuk az apartmant? Első sorban azért döntöttünk a ház kiadása mellett, hogy a főszezonban más szálláshelyek által nem szívesen fogadott két fők vagy az egy éjszakás vendégek itt megszálljanak. Szóval várjuk a két- négy fős párok, túrázok, átutazó vendégeket, legyen szó akár egy éjszakáról, nekünk nem jelent problémát. Házi kedvencüket se hagyják otthon.
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Nyitvatartás: május 15. - szeptember 25.
Macska, kutya bevihető (fizetős)
1 apartman, 4 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
Nyitvatartás: május 15. - szeptember 25.
Macska, kutya bevihető (fizetős)
1 apartman, 4 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Tihanyban az ófalubanKiadó apartman Tihany (Veszprém)A klasszikus parasztház belső beosztását tükrözi. Nagyméretű szoba, négy ággyal (kettő egymás mellett, egy-egy külön-külön), korhű berendezési tárgyakkal. A régi fa mennyezete (paraszt födém), a teknősre koptatott fa padló és az eredeti kémény egy tá...
-
Kertes Kuckó BalatonfűzfőKiadó apartman Balatonfűzfő (Veszprém)Két kiadó apartman saját udvarral Balatonfűzfőn. Apartmanjaink 800 méterre találhatóak a Balaton parttól és a legközelebbi strand is csupán 1 km. Mindkét apartmanban saját zuhanyzós fürdő került kialakításra. A kisebb apartman 2+1 fős, ideális párok,...
-
Júlia Apartman BalatonfűzfőKiadó apartman Balatonfűzfő (Veszprém)Balatonfűzfő Tobruk csendes, családi házas környezetében tetőtéri szállásunkat kiadásra kínáljuk A külön bejáratú új apartmanban két szoba található, tágas nappalival, konyha-sarokkal, szép, zuhanyzós fürdőszobával. A szállás jól felszerelt: mosogató...
-
Noémi Apartman BalatonfűzfőKiadó apartman Balatonfűzfő (Veszprém)Balatonfűzfő Tobruk városrészében várja a pihenni vágyókat a Noémi Apartman. Csendes, nyugodt környezetben, a gyermekbarát, homokos strandtól 700 m-re, igényesen berendezett, klimatizált apartman 1-6 fő részére kiadó (pótágyazható). Az ingatlan 2020-...
-
Badacsonytomajon 1 apartman 2-8 személyre 100 m-re a BalatontólKiadó apartman Badacsonytomaj (Veszprém)Badacsonytomajon a Balaton partjától 100 méterre várjuk a pihenni és kikapcsolódni vágyó kedves vendégeinket. A házban 1 külön bejáratú apartman áll az Önök rendelkezésére 2, 8 személy részére. Az apartmanban található 3 hálószoba, mindegyikben Sat-t...
-
Molni Apartman Balatonfűzfő a Tobruki strandtól mindössze 150m-reKiadó apartman Balatonfűzfő (Veszprém)Különbejáratú, földszintes apartman, amely Az apartman 4 fő számára igényesen kialakított, de pótágy elhelyezésére is lehetőség van. a Tobruki strandtól mindössze 150 méterre helyezkedik el. A nappali-étkezőben ágyazható 2 fős kanapé és Tv található,...