BoldogKőHáz Boldogkőváralja
- Terület: Boldogkőváralja, Borsod-Abaúj-Zemplén, Magyarország
Vendégházunkat 2015. júniusában nyitottuk meg. Apartmanjaink- akár egy-egy kis lakás - komplett konyhával, étkezővel és természetesen fürdőszobával felszereltek. Az emeleti zöld apartmanunk négy-öt, a kék apartman 3 férőhelyes. Akadálymentesített földszinti szobánk szintén három fő elszállásolására alkalmas. Földszinti narancs-piros apartmanunkban további 8 főt tudunk elhelyezni két külön szobában, melyek egy konyha-étkezőből nyílnak. Nagy udvarunkon kiépített bográcsozó, szalonnasütőhely van. A főzéshez szükséges eszközök rendelkezésre állnak. Közös helyiségünkben együtt szórakozhat, étkezhet egy 10-15 fős társaság. Hogy segítsük a kisgyermekes családokat, biztosítani tudunk utazó ágyat, etetőszéket. Az udvaron a gyerekek kedvéért rönkfa játszóteret és trambulint helyeztünk el. Társasjátékok, meséskönyvek minden szobában vannak. Az aktív kikapcsolódást keresőknek helyben bérelhető kerékpárjainkat ajánljuk. (Két férfi, két női és két gyermek biciklink van.) Ping-pong asztal és tollaslabda szettek szintén vendégeink rendelkezésére állnak.
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
4 szoba, 16 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
4 szoba, 16 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Vár-lak Apartman BogácsKiadó apartman Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)A szálláshely a Bogácsi Gyógy-és Strandfürdő területén található, a Fürdő útról közelíthető meg. Az apartman 70 m2-es mely nagy nappalival, felszerelt konyhával hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, főzőlap, kávéfőző, vízforraló, melegszendvics-sütő, fürd...
-
Vár-Lak Vendégház BogácsKiadó apartman Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)Vár-lak Vendégház Bogács. Ha szeretnél kellemesen szórakozni a Családod vagy a Barátaid társaságában egy jól felszerelt, barátságos Vendégházban, akkor Nálunk a helyed. : Kényelmes terasz áll rendelkezésükre, bográcsozási, grillezési és szalonna süté...
-
Akác Vendégház BogácsKiadó apartman Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)Bogácson az Akác Vendégház csendes, nyugodt környezetben a sportpályához, valamint pincesorhoz közel található. Az apartmanhoz 2 hálószoba, fürdőszoba, WC, kábel tv, Wifi, jól felszerelt konyha tartozik amely 6 fő részére biztosítja a kellemes pihené...
-
Tóth Apartman TelkibányaKiadó apartman Telkibánya (Borsod-Abaúj-Zemplén)A szálláshely önálló bejárattal rendelkezik. 50 nm-nyi területen. Érdekes elrendezésű, tágas, kellemes. 4 férőhely, + 2 férőhely a lakás első szintjén, külön bejárattal, de a tulajdonosokkal közös folyosó használatával. A kert végén csobog egy kristá...
-
Füveskert Apartman ErdőbényeKiadó apartman Erdőbénye (Borsod-Abaúj-Zemplén)Prémium, családi apartman Erdőbényén, a Zemplén-hegység déli lábánál, a Tokaji borvidék szívében. Az apartmanházban 3 db, tágas, összesen 6-8 fő elhelyezésére alkalmas, pótágyazható kétágyas szoba, nappali-étkező és felszerelt konyha biztosítja a ven...
-
Nyugalom Apartman HercegkútKiadó apartman Hercegkút (Borsod-Abaúj-Zemplén)Sárospataktól mindössze 4 km-re, a Zempléni-hegyek lábánál, gyönyörû környezetben található Hercegkút, a 810 lelkes kis falu. Hercegkút – helyzetébõl adódóan – kiindulópontja lehet a különféle zempléni túráknak gyalogosan, kerékpárral vagy autóval, a...