ArkApartman Arka
- Terület: Arka, Borsod-Abaúj-Zemplén, Magyarország
Újonnan épült vendégházunk a zempléni hegység egy csodálatos kis zsákfalujában, Arkán, az Arka patak partján, az országos kéktúra útvonalán található, Boldogkőváraljától csupán 2 kilométerre. A falu egy igazi kis ékszerdoboz, ahol megállt az idő, az udvaron üldögélve, a környező dombokat csodálva csupán a madarak csicsergésére leszünk figyelmesek. A vendégház : 2 különálló, külön bejáratú apartmanból tevődik össze, az első apartman a kisebbik, 2 halószobával, 5 fő befogadására alkalmas 90 négyzetmeren, míg a hátsó apartman 3 halószobával akár 7 fő kényelmes elhelyezésére is szolgálhat 110m2. Mindkét esetben a földszinten találjuk az amerikai konyhás nappalit és a fürdőszobát, az emeleti hálószobákhoz pedig 1-1 autentikus, biztonságos falépcső vezet. Vendégházunk kialakításánál elsődleges szempont volt a kényelem, így különös módon odafigyeltünk a felszereltségre és arra is, hogy nálunk a gyerkőcök is jól érezzék magukat, kisebbeknek és nagyobbaknak is külön játszósarok került kialakításra, rengeteg nekik való játékkal. Az apartmanokat igyekeztünk minél több kényelmi funkcióval ellátni, mosógép, mosogatógép, elektromos sütő, konyhai eszközök . Hisszük, hogy ha mi jól érezzük magunkat benne, akkor más is hasonló élményekkel, teljesen feltöltődve fog távozni, és újra és újra visszavágyik. Mindkét apartmanhoz tartozik 1-1 hatalmas terasz, kényelmes rattan bútorokkal, függőfotellel, kerti asztallal és székekkel, hozzá kapcsolódó bográcsozóval, szalonnasütővel. Ami közös az apartma...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Wellness szolgáltatások
2 szoba, 12 férőhely
Képek megtekintése
Ingyenes WIFI
Wellness szolgáltatások
2 szoba, 12 férőhely
Kapcsolódó hirdetések
-
Vár-lak Apartman BogácsKiadó apartman Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)A szálláshely a Bogácsi Gyógy-és Strandfürdő területén található, a Fürdő útról közelíthető meg. Az apartman 70 m2-es mely nagy nappalival, felszerelt konyhával hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, főzőlap, kávéfőző, vízforraló, melegszendvics-sütő, fürd...
-
Vár-Lak Vendégház BogácsKiadó apartman Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)Vár-lak Vendégház Bogács. Ha szeretnél kellemesen szórakozni a Családod vagy a Barátaid társaságában egy jól felszerelt, barátságos Vendégházban, akkor Nálunk a helyed. : Kényelmes terasz áll rendelkezésükre, bográcsozási, grillezési és szalonna süté...
-
Akác Vendégház BogácsKiadó apartman Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén)Bogácson az Akác Vendégház csendes, nyugodt környezetben a sportpályához, valamint pincesorhoz közel található. Az apartmanhoz 2 hálószoba, fürdőszoba, WC, kábel tv, Wifi, jól felszerelt konyha tartozik amely 6 fő részére biztosítja a kellemes pihené...
-
Tóth Apartman TelkibányaKiadó apartman Telkibánya (Borsod-Abaúj-Zemplén)A szálláshely önálló bejárattal rendelkezik. 50 nm-nyi területen. Érdekes elrendezésű, tágas, kellemes. 4 férőhely, + 2 férőhely a lakás első szintjén, külön bejárattal, de a tulajdonosokkal közös folyosó használatával. A kert végén csobog egy kristá...
-
Füveskert Apartman ErdőbényeKiadó apartman Erdőbénye (Borsod-Abaúj-Zemplén)Prémium, családi apartman Erdőbényén, a Zemplén-hegység déli lábánál, a Tokaji borvidék szívében. Az apartmanházban 3 db, tágas, összesen 6-8 fő elhelyezésére alkalmas, pótágyazható kétágyas szoba, nappali-étkező és felszerelt konyha biztosítja a ven...
-
Nyugalom Apartman HercegkútKiadó apartman Hercegkút (Borsod-Abaúj-Zemplén)Sárospataktól mindössze 4 km-re, a Zempléni-hegyek lábánál, gyönyörû környezetben található Hercegkút, a 810 lelkes kis falu. Hercegkút – helyzetébõl adódóan – kiindulópontja lehet a különféle zempléni túráknak gyalogosan, kerékpárral vagy autóval, a...