Anna Villa Lenti

  • Terület: Lenti, Zala, Magyarország
Anna Villa – a nyugalom szigete Ha a tökéletes kikapcsolódásra és a természet energiáival való feltöltődésre vágyik gyönyörű, csendes környezetben, a mesésen zöld zalai erdők ölelésében, akkor megtalálta a helyét. Az Anna Villa Zala megyében, egy kis fürdőváros, Lenti üdülőövezetében található egy – erdőben végződő - zsákutcában, 5 percnyi sétára a Lenti Termálfürdő és Szent György Energiaparktól és a Csömödéri Állami Erdei Vasút induló állomásától, valamint néhány kilométerre a szlovén határtól. Vendégeinket két darab, minden igényt kielégítő, tágas, jól felszerelt, kényelmes, felújított apartmannal várjuk. Az apartmanok külön bejáratúak, négy személyesek és az otthon kényelmét biztosítják (+2 vendég tud aludni a nappaliban található kényelmes kanapén). A két apartmanunk egymás melletti elrendezésben helyezkedik el, így garantált, hogy Vendégeinket nem zavarják alattuk, illetve felettük lakó más Vendégek. Az apartmanok az alsó és felső szinten (hanggátló ajtóval) is egymásba nyithatók, így nagyobb családoknak és társaságoknak is ideális választás (összesen 12 fő elhelyezésére van lehetőség az Anna Villában). Apartmanonként két darab klimatizált, komfort matracokkal (180x200 cm, illetve 90x200 cm), redőnyökkel, szúnyoghálóval felszerelt hálószoba (+ minden hálószobában időzíthető toronyventilátor), nappali (síkképernyős TV-vel, 129 db TV csatornával, USB filmlejátszási lehetőséggel, Android TV-box-szal, kényelmes kanapéval), jól felszerelt konyha (gáztűzhely, fagyasztós hűtős...
Összefoglaló
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Nyitvatartás: január 3. - december 22.
Ingyenes légkondícionálás
2 apartman, 8 férőhely
Képek megtekintése

Kapcsolódó hirdetések

  • Erzsébet Ház Gyenesdiás
    Erzsébet Ház Gyenesdiás
    Kiadó apartman Gyenesdiás (Zala)
    Keszthely szomszédságában, Hévíztől 10 km-re. Gyenesdiáson az egyik legrégebben működő csalá dbarát apartmanház vagyunk, nyugodt, csendes, szép környezetben. A Balatontól tíz perc sétára található az apartmanház. Az apartmanjaink 3 db igényesen beren...
  • Trófea Apartman Gyenesdiás
    Trófea Apartman Gyenesdiás
    Kiadó apartman Gyenesdiás (Zala)
    Házunk csendes, nyugodt forgalomtól mentes közben fekszik, az erdő közelében. Gyümölcsfák árnyékában, fedett, fa bútorokkal berendezett kerti pavilon grillező hellyel, kemencével áll vendégeink rendelkezésére. Tágas apartmanunkban 3 hálószoba, étkező...
  • Esther Apartman Gyenesdiás
    Esther Apartman Gyenesdiás
    Kiadó apartman Gyenesdiás (Zala)
    Gyenesdiás és Vonyarcvashegy határánál a 71-es főút mellett, Keszthely belvárosától autóval kb 5 percre található a szállás, buszmegálló a fő út mellett van 50m-re a szállástól. Apartmanok 80nm alapterületűek, 2-2 különálló szobával, külön WC, fürdőv...
  • Joe Beach Apartman Keszthely a Libás strandtól 500 m-re
    Joe Beach Apartman Keszthely a Libás strandtól 500 m-re
    Kiadó apartman Keszthely (Zala)
    Keszthely legszebb strandjától, a Libás strandtól 500 m-re helyezkedik el a Joe Beach Apartman. Az apartman egy tágas, egy légterű lakás, amelyhez saját zuhanyzós fürdőszoba tartozik. Az apartman konyhája jól felszerelt, mosógép, mikrohullámú sütő, k...
  • Leander Vendégház Keszthely
    Leander Vendégház Keszthely
    Kiadó apartman Keszthely (Zala)
    Keszthelyen a Balaton parttól 400 m-re található két szobás vendégház zárt parkolóval, mely áll egy 4 ágyas és egy két ágyas apartmanból. Minden szobához tartozik külön tv, és fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel. Az apartmanhoz tartozik egy jól felszere...
  • Laura Haus Vonyarcvashegy
    Laura Haus Vonyarcvashegy
    Kiadó apartman Vonyarcvashegy (Zala)
    A 4 apartman egy dupla családi ház két szintjén van kialakítva, egymástól teljesen függetlenül, gyermekbarát megoldásokkal. Az apartmanok tartalmaznak két különálló hálószobát, egy nappalit, felszerelt konyhát, WC-t és fürdőszobát. Az apartmanok kapa...